Óvatos tapogatózás Bakuban

Miután Lewis Hamilton versenye már az időmérőn félresiklott, Nico Rosberget senki sem állíthatta meg, hogy újból növelje összetettbeli előnyét. Minden előzetes jóslatot megcáfolva a szezon eddigi legunalmasabb versenyével debütált a Forma-1 Azerbajdzsánban.Kép

Először látogatott el a Forma-1 Bakuba, az azeri fővárosba, ami némi földrajzi képzavarral az Európa Nagydíj nevet kapta. Nevezhetjük a versenynaptár új színfoltjának a Kaszpi-tenger melletti, Baku óvárosában kijelölt utcai pályát, de a végeredmény ennél finoman szólva is árnyaltabbra sikeredett. Előtte ment a hangulatkeltés, hogy ez egy Monzába oltott Monaco, meg hogy a tervrajzok közül a legextrémebb változat valósult meg, mégis belefulladtunk az unalomba. Egy héttel ezelőtt Kanadában se történt sok minden, de ami történt, arról nem okozott gondot írni. Bástya elvtárs Bakuban, ezen a munkacímen kezdtem el ezt az összefoglalót, de egyik olvasóm szerint ez „Bakuka” volt.  A legelső Orosz GP-t, minden idők egyik legpocsékabb versenyét nem múlta alul ezt a Fél-Európa Nagydíj, de az idei citromdíjat előre ennek adom. Láttunk előzéseket, de például a mindenkori dobogós helyen haladók alig piszkálták egymást. Rosberg a díjátadó előtt arról kérdezgette a többieket, hogy mi történt mögötte az ötvenegy kör alatt. Aki a tömegbaleseteket várta, hoppon maradt. Városi pálya nehezen úszható meg Safety Car nélkül, a GP2 mezőnye tett is róla, hogy Bernd Maylander se unatkozzon, de a Forma-1-es verseny alatt még virtuálisan se lépett életbe biztonsági autós fázis. Volt honnan fejlődni, hiszen a három szabadedzésen és a kvalifikáción korántsem láttunk ilyen tökéletes köröket. Megfordítva a megállapítást: a legfontosabb időben közel tökéletes pontossággal teljesítette a mezőny a legszűkebb pontján mindössze hét méter széles pályát. A Red Bull ráhangolódásként nem túl régen közzétett egy videót a közösségi csatornáikon, amin Daniel Ricciardo bemutatott szimulátoros kört, s közben elmondta, hogy nem szeretné, ha ő lenne az első, aki falhoz csapja az autóját. És ki törte össze legelőször? Ő, de szerencséjére még pénteken. Vele ellentétben a csapattársa csak a szimulátorban törte össze magát. Az első edzése a hollandnak sem volt túl eredményes, az olajtól füstölő váltója miatt a boxban ücsörgött. A Red Bull előre kijelentette, hogy gyengék lesznek, és igazuk lett.

Kép

Akik az előző két futam után lemondóan legyintettek, hogy Rosberg rohamos időn belül elköszönhet minden előnyétől, most Hamiltonnal együtt kereshetik a kifogásokat. Örök frázis, hogy a pontokat vasárnap osztják. A brit megnyerte az összes szabadedzést, közben leszólta azokat a versenyzőket, akik kritikát fogalmaztak meg a pályával kapcsolatban, hogy ne nyafogjanak, majd a negyedik időmérős hibája már nem maradt következmény nélkül. Piros zászlót hozó autótörése csak a tizedik rajthelyet jelentette számára. Természetesen a legelső interjújától hangsúlyozta, hogy nem bízik a győzelemben, de Rosbergnek biztosan könnyű dolga lesz. Így történt, azonban a német sima győzelmének semmi köze ahhoz, hogy a csapattársa a saját hibájából palánkozott. A Mercedes külön engedéllyel kicserélhette Hamilton elfékezett gumiszettjét, viszont úgy alakult, hogy fordult a kocka, és saját szavaival élve a brit végignyafogta a futamot, amiért a rádiós szabály szigorítása következtében nem kaphatott utasítást arra, hogy melyik kormánykapcsoló oldja meg az autója teljesítményének problémáját. Rosbergnél is jelentkezett gond, de ő hamar úrrá lett a jelenségen.

Kép

Mivel Hamilton borította papírformát és elmaradt a Mercedes első sor, tippmix gyilkos eredmény született az időmérőn. Rosberg mögött másik két autótörő végzett, a pénteki kaszkadőr Ricciardo és Sergio Perez. A mexikói a harmadik edzés legvégén csinált plusz munkát a Force India szerelőinek, s ha ez nem lett volna elég, váltócsere miatt mínusz öt rajthely került a neve mellé. Kár volt a hibáért, pályafutása legjobb rajthelyétől fosztotta meg magát. Már pénteken látni lehetett, hogy a monacói dobogós Pereznek ez a városi helyszín is fekszik, vagyis hiába indult a második helyett végül csak a hetedik helyről, a végén ismét pezsgőzhetett. Csapata egyre jobb úton halad afelé, hogy megismételjék a tavalyi konstruktőri eredményüket. Sőt, a Williams legyőzése sem tűnik lehetetlennek. A harmadik (Perez büntetésével második) helyre kvalifikált Ricciardo szombati szereplése talán csak csoda volt, mert ő lett az, aki a legtöbbet vesztette a verseny alatt. Elvégre megmondták, hogy ez nem a Red Bull hétvégéje lesz. A harmadik rajthelyet az a Sebastian Vettel örökölte meg, aki Ricciardóval ezredre azonos időt futott.

Kép

Már a hatodik körben elkezdődött a taktikai csatározás. Az utóbbi két versenyt, főleg Monacót megkavaró ultralágy keveréket ezúttal nélkülözni kellett, vagyis Bakuban a szuperlágy volt az ultralágy. Itt nem a kopás, hanem inkább a guminyomás okozott fejtörést. A Pirelli még Kanada előtt kijelentette, hogy a panaszok ellenére nem kívánnak változtatni a megadott paramétereken, és azokat a vádakat sem fogják kivizsgálni, amik egyes csapatok guminyomással kapcsolatos trükközésével kapcsolatosak. Az első híresztelések szerint ebben a Red Bull is érintett, de ők ezen a futamon úgy elvesztek, hogy egyikük sem reménykedhetett erős befejezésben. A két kiállásos stratégiájuk se vált be. Vettel most nem tudta megismételni a kanadai rajtját, és amíg úgy tűnt, hogy Ricciardo veszélyes lehet rá, a Ferrarinál követni akarták a Red Bull taktikáját. Vettel végül átvette az irányítást a pitwalltól, és lebeszélte őket a korai reagálásról, ami idén nem egyszer sokba került már a csapatnak. Jónak érezte a szuperlágyakat, ezért a hetedik kör helyett csak huszonegyedikben állt ki, és azokhoz hasonlóan, akinek nem volt különösebb problémájuk a tapadással, nem is ment ki többször kereket cserélni. Neki nejlon akadt a vezetőszárnyára, és még mielőtt megzavarta volna a fékek hűtését, magától leszakadt. Kimi Raikkönennek szokás szerint a lekörözöttekkel gyűlt meg a baja, meg a boxutca fehér záróvonalával, ami öt másodperces büntetést vont maga után. Nyilván Perez is tisztában volt vele, hogy amíg kellően közel tud maradni, az előtte haladó Ferrari elveszíti a harmadik helyét. De miért ne inthetnék le őt harmadikként? Sikerült megelőznie Raikkönnent, s Nico Hülkenberg is két ponttal gyarapította a Force India pontjait.

Kép

Hamilton, aki vasárnapra már az optimista szemüvegét vette fel, a verseny során fokozatosan egyre borúsabb lett. A második bekezdésben már emlegetett rádiózás során bárki hallhatta, ahogy egyre türelmetlenebbé vált, de a szabály az szabály, nem segíthettek neki a mérnökei. Rosberggel ellentétben neki jóval tovább tartott megtalálni a helyes beállítást, de amikor megtalálta, rögtön képes volt megfutni a leggyorsabb kört. Ettől függetlenül Hamilton továbbra sem fogadja el a rádiós kommunikáció korlátozását, amit egyenesen veszélyesnek tart. Amikor a többi pilóta a veszélyes jelzőt használta a pályára, ő kinevette őket. Kérek egy kollektív nevetést a hisztiző világbajnokra! Nem mintha mindenkinek egyformán tetszene, hogy megszűntek a vezetést könnyítő egyértelmű utasítások, a szigor ellen felszólalt Vettel és Fernando Alonso is. Előbbi szerint nincsenek előrébb a korlátozással, ami eleve egy vicc, utóbbi pedig úgy fogalmazott, hogy egy F1-es autó túl bonyolult ahhoz, hogy egyedül boldoguljanak vele. Ricciardo szerint is lehetne enyhébb a szabály, mert a motorszabályozás azért más kategória.  

A Ferrari esetében nem beszélhetünk újabb eldobott győzelmi esélyről vagy taktikai bukásról. Ennyi volt bennük. Rosberg megfoghatatlan volt, de a Ferrarit is csak az a nagydarab nejlon tudta volna padlóra küldeni a verseny elején, ami kis időre a vezetőszárnyára csavarodott. A visszacsúszó Ricciardo helyett először a saját csapattársa lett Vettel legfőbb ellenfele, ami addig tartott, míg a finnt nem figyelmeztették, hogy ne tartsa fel a németet. Helycseréjük után többet nem volt közük egymáshoz, és a kettős Ferrari dobogó is elmaradt Perez utolsó körökben végrehajtott sikeres előzése miatt. Nekem ő nap embere. Miután eldőlt, hogy Ricciardo nem jöhet a Ferrarihoz, Perez lett a másodikszámú favoritom Raikkönen helyére. Persze még semmi sem biztos, a Ferrari elnöke szerint rangidős versenyzőjük szerződésében szerepel olyan opciós lehetőség is, ami lehetővé teszi, hogy 2017-ben is az olaszok kötelékében maradjon. Szerintem ne erőltessék.

Kép

A Red Bull mellett a fiókcsapatuk sem büszkélkedhet kiváló eredménnyel. A Toro Rosso nem egyszerűen nulla ponttal zárt, hanem (egymástól függetlenül) kettős kiesést könyvelhetett el. Danyil Kvyat hiába szerezte meg lefokozása óta az egyik legjobb rajthelyet, egész pontosan a hetediket, őt jegyezhették fel a verseny legelső kiesőjeként. Carlos Sainz egy körrel korábban még előzött, majd a 33. körben megadta magát a felfüggesztése. Mindkét autójuk ugyanazért mondta fel a szolgálatot. Az erős motort igénylő körülmények megint nem kedveztek a McLarennek. Alonso, a bakui verseny arca váltóprobléma miatt kiállt, míg Jenson Button éppen lemaradt a pontszerzésről. A Williams azon kívül, hogy sebességrekordot döntött és szokás szerint bezsebelte a leggyorsabb kerékcsere díját (új abszolút rekorddal, 1,92 másodperccel!), csak közepes versenyt zárt a 6. és 10. helyeken.

Két hét múlva Ausztria következik.

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha káromkodás és személyeskedés nélkül is megy!)