Fiesta helyett paródia

Max Verstappen megint gondoskodott a show-ról, csak nem úgy, ahogy szerette volna. Egymásra mutogatás, hárman a harmadik helyen, következetlenség, mellékszerepben kettős Mercedes-győzelemmel. A Mexikói Nagydíj végeredménye a leintés után is változott.

Kép

A következő két hét arról fog szólni, hogy Verstappen kiMAXolta-e a sportszerűtlenséget, illetve a hétvégét végigkáromkodó Sebastian Vettel bemozdult-e féktávon Daniel Ricciardo előtt. A verseny utolsó hat körében hárman küzdöttek a harmadik pozícióért: a két Red Bull és a közöttük haladó Vettel. A Verstappen-Vettel-Ricciardo vonat akkor rázódott össze, miután a mozdony szerepét betöltő holland visszavett a tempóból Nico Rosberg mögött. Előzés közben csúnyán elfékezte magát a méterekkel korábban szintén kicsit meginogó Mercedes mellett, szinte oldalt csúszva fogta meg az autóját. Nem próbálkozott többet, a mögötte érkező Vettel pedig meglátta a lehetőséget a dobogóra, akár csak az utolsó vagon szerepét betöltő és mindenkinél frissebb abroncsokon haladó Ricciardo is. Adott tehát két védekező (VES, VET), és két támadó (a kettős szerepet viselő VET és RIC). Szinte a levegőben lógott, hogy hamarosan vége lesz az addig unalmas körözgetésnek. Vettel felzárkózott a hibázó Versteppenre, Ricciardo Vettelre, és elindult a láncreakció. Úgy kezdődött, hogy a hármast vezető holland levágott egy kanyart az előzési távolságon belül haladó Vettel előtt, holott akár befordulhatott volna, kiment a fűre, s pozícióvesztés nélkül visszatért a pályára. Az olaszos temperamentummal bíró német azonnal rádiózott, hogy ez előnyszerzés, a pozíció őt illeti. Hosszan, ingerülten követelte a helyet, nem győzte a csapata, köztük a csapatfőnök nyugtatni, hogy már vizsgálják az esetet. A döntés viszont nem akart megszületni az utolsó három körben.

Kép

A szebb időket is megélő négyszeres világbajnok nem nyugodott meg, mert eközben Ricciardo ráesett, hogy nevető harmadikként mindkettejüket támadhassa. Vettel és a Ferrari biztos volt abban, hogy övék a harmadik hely, viszont Verstappen nem akarta átengedni a pozíciót. Ricciardo utolérte az előtte haladókat, amit nagyban köszönhetett a saját csapattársa lassulásának. A holland ekkorra túl volt két elfékezésen és egy füvön száguldáson, és láthatóan feltartotta a többieket. Ez nem pozitív értelemben vett piszokság, hanem sportszerűtlenség. Szólt neki a csapat (hogy tartsa meg a pozíciót), de Verstappen szerint nem erősítették meg, hogy adja át a helyet a németnek. Vettel kontrollálatlan káromkodása se volt szép (B+ meg, Charlie! [Whiting versenyigazgató]) és a makacs feltartás sem. Nem sok idő maradt azon gondolkodni, hogy ha csak a verseny után hoznak ítéletet, ki megy fel a dobogóra, mert Ricciardo hirtelen erőteljesen bejelentkezett. Másodpercekig kerék-kerék ellen csatázott a Ferrarival, de ő is elfékezte. Ez volt az egyetlen esélye, így a hármas vonat abban a sorrendben látta meg a kockás zászlót, mint amiben nekiestek egymásnak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen döntés születik az eddig mindent (Hungaroring) megúszó (Spa) versenyzővel (Szuzuka) szemben: Verstappen a díjátadó ceremónia előtt a pihenőszobában tudta meg, hogy öt másodperces büntetést kapott. De hiába távozott csalódottan, hiszen nem egy, hanem mindjárt két helyet is elveszített (visszasorolták a csapattársa mögé az ötödik helyre), a díjátadóval még nem ért véget a verseny. Ricciardo ugyanis biztos volt abban, hogy Vettel ugyanazt adta elő előtte, mint amit Verstappen csinál másokkal. Sőt, szerinte Lewis Hamiltont is büntetni kellett volna, amiért levágta a pályát még a futam legelején. A Red Bull óvására vizsgálni kezdték a Monza óta először dobogós Vettelt.

Kép

A tüskék valóságos beszólogatás cunamit indítottak el.

Verstappen, aki leszállhatna a Földre:

- Vettel frusztrált, kiabál a rádióban és káromkodik, visszamehetne az iskolába

- ő jól csinálja az irányváltást (hopp, itt egy beismerés), de Vettelé röhejes

- nem akarta feltartani Vettelt, hogy Ricciardo megtámadhassa (legalábbis nem azért, hogy a csapattársának kedvezzen, csak le akarta szakítani magáról a Ferrarit)

- Hamiltont és Rosberget is megbüntethették volna

- örül, hogy Ricciardo végül dobogóra „állt”

Vettel, aki vigyázhatna a szájára:

- Verstappen féktesztelte őt és feltartotta, hogy Ricciardo a közelébe kerüljön

- Ricciardóval szemben csak védekezett, tudja, milyen optimistán megy bele az ausztrál az előzésekbe

- csak felfújják a káromkodását, és már elnézést kért a versenyigazgatótól

Ricciardo, aki először megszívta, aztán örült:

- Vettel ugyanazt csinálta előtte, amiért Verstappent vádolják: mozgott a féktávon

- a német nem érdemli meg a dobogót, mert neki kellett volna ott állnia

- Hamiltont is meg kellett volna büntetni a kanyarlevágásért

- de Verstappent is

Verstappen rögtön az elején leterelte Rosberget a pályáról, de annak a manővernek nem lett következménye. Akkor felettébb gyorsan döntöttek, ugyanolyan tempóban kellett volna a Verstappen-Vettel esetben is. Helyette kaptunk egy németországi Verstappen-Rosberg 2.0-át, és egy hibára kényszerített Vettelt. Tartom, hogy az nem volt hiba Vetteltől. Most ütötte volna ki mindkettejüket?

                                Kép

A másodikként rajtoló és célba érő Nico Rosberg megvédte Hamiltont a kanyarlevágás kérdésében, mondván nem szerzett előnyt, mert elsőként ment bele és elsőként is jött ki onnan. Ne felejtsük el, hogy Rosberg majdnem a pálya szélén végezte (ki más, mint) Verstappen miatt, tehát Hamiltonnak nem volt ki elől menekülnie. Mintha a szokottnál nagyobb lett volna köztük az egyetértés. Úgy értem, a faarcú kézfogáson kívül a hallgatás helyett most váltottak pár szót, amíg a valódi (?) harmadik helyezettet várták. Nem sok dolguk volt egymással a hetvenegy körös verseny alatt. A brit sorozatban másodjára gond nélkül elhúzott. Jó, némi látványos pályaelhagyással, de a pályán heverő törmelékek miatt életbe lépő virtuális biztonsági autós fázis hamar semmissé tette.

Kép

A történet itt még nem ért véget. Verstappen távozott a pihenőből, de Vettel sem sokáig élvezhette a pezsgő ízét, ugyanis a döntéshozók helyet adtak a Red Bullnak, így ha a valódi dobogóra nem is, de a képzeletbelire már Ricciardo állhatott fel. Nem értek egyet a döntéssel, mert kikényszerített hiba (nevezzük hibának) miatt végül a német járt legrosszabbul. A Ferrari is reklamálhatott volna, hogy Ricciardo egy képkocka erejéig ráhúzta az autót Vettelre, mégsem tették, mert ott nem történt semmi. Versenyeztek. A Red Bull és az FIA azonban máshogy látta. Az indoklás szerint a potenciálisan veszélyes védekezésért elővett Vettel kétszer akkora büntetést, tíz másodpercet kapott, mint Verstappen, ráadásul két büntetőpontot is a neve mellé írtak. Talán a káromkodás lehetett a súlyosbító tényező, de azt nem így kellett volna szankcionálni. Még jó, hogy az egész láncreakciót Verstappen indította el. A Ferrarinál úgy érezték, elrabolták tőlük a harmadik helyet. Elégedetlenségük annak is szól, hogy a bajnoki harmadik hely sorsa ezennel eldőlt, az ausztrál előnye két futammal a szezon végre előtt immár behozhatatlanra nőtt. Ugyanez a helyzet a Red Bullal is, ők a konstruktőri második helyet biztosították be a Ferrari előtt.

Kép

Az utolsó pár kör és a sakkozás a harmadik hely sorsával elterelte a figyelmet a bajnoki hajrá két érintettjéről, holott Hamilton újabb (az 51.) győzelmével 19 pontra csökkent a különbség a Mercedes pilótái között. Már ott tart a véghajrá, hogy ha Rosberg megnyeri a Brazil Nagydíjat, mindegy, hol végez Hamilton, a bajnokság eldől. De ehhez nem lesz elég az austini és a mexikói formája. Egyes vélemények szerint akármit állítson, ő már csak a biztos második helyekre hajt. Valóban nincs szüksége győzelemre ahhoz, hogy megnyerje a bajnokságot. Látszólag nem idegesíti magát, mindig elmondja, hogy a maximumra törekszik, és hogy a pontokat vasárnap osztják, utalva ezzel Hamilton kiszámítatlan kimenetelű rajtjaira. Nem számíthat mindig erre, és ezt ő is tudja. A címvédő túl sokszor hangoztatja, hogy a műszaki hibái nélkül, „egyenlő feltételek mellett” kellene megküzdeniük, ami szerinte nem menne Rosbergnek. Közben pusztán az egyenlőség nevében azért drukkol, hogy a németet is utolérjék a műszaki gondok. Hamilton is ott tart, mint bizonyos magát véleményvezérnek tartó orgánum, ami napról-napra ilyet ad elő:

„Ideje nulláznia Rosbergnek? Rosberg már most vasárnap bajnok lesz… NE!”

??? Inkább nem kommentálom. Még nem.

Egyéb:

- egyedül Pascal Wehrlein nem ért célba (rajtbaleset)

- a második helyezett Rosberg nagyobb tapsot kapott, mint az első Hamilton

- szintén Rosberg: az időmérő utolsó mért köréig olyan elveszettnek tűnt, hogy kisebb meglepetést okozott az újabb Mercedes első sor

- ha már Mexikó: Sergio Perez ~50 körön keresztül nem bírt Felipe Massával

- Romian Grosjean autóján most az első fékek nem működtek rendesen

- Danyiil Kvyat minő véletlen, megint büntetést kapott

- Vettel előbb a nap versenyzője lett, aztán jött a feketeleves

- pár századon múlt, hogy nem dőlt meg a Forma-1-es sebességrekord

Ez történt tavaly. Ekkor indult Rosberg minivébéje. Mi lesz ideivel, a „naggyal”?

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy!)