A kétszemélyes futam

Megtörtént az első éles Hamilton-Vettel csata! A brit nyerte a hajszát, de még mindig a német vezeti a pontversenyt. Az előző futam és a tavalyi Spanyol GP győztese egyformán teljesített: kiestek.kép

Mercedes-Ferrari: 3-2

Hamilton-Vettel: 2-2 (az egyéniben Vettel vezet)

Bottas: hullámvölgy alja. Közvetlenül a tetejéről.

A Spanyol Nagydíjat, vagyis a versenynaptár első európai helyszínét szokás második szezonkezdetnek is nevezni. Versenyről-versenyre készülnek újításokkal a csapatok, azonban mindig ekkorra időzítik az első nagy fejlesztési csomagokat. Ezúttal sem történt másként. A pénteki időeredményekből is nyilvánvaló volt, hogy a Mercedes fejlesztései kifogástalanul működtek: már az első szabadedzésen kilenc tizedet vertek a Ferrarikra. A hátralévő két edzésen folyamatosan csökkent a távolság, és csak azért maradhatott négy tized Lewis Hamilton előnye a szombati időmérőre, mert Sebastian Vettel belehibázott az utolsó gyorskörébe a Q3-ban. Ahhoz képest, hogy a németnél motort kellett cserélni, és az időmérő elején arra kérték, hogy állítsa le az autót (állítsd le az autót/gyere be a bokszba/jó, kint maradhatsz, mindezt néhány perc leforgása alatt), biztató képet mutatott a második rajthelye.

Másnap már nem számított, hogy nem jött össze az első rajthely, ugyanis Vettel lerajtolta Hamiltont, és az első kerékcseréjéig magabiztosan haladt az élen. A Mercedes kivárásra játszott, addig tartották kint Hamiltont, ameddig csak lehetett. Az első kerékcsere után megkezdődött a mérnöki csatározás: Vettel lágy, míg Hamilton közepes keveréket kapott, majd a következő kiállásnál fordítva. Mivel csak ők voltak esélyesek a győzelemre, Vettel az egyik nyilatkozatában nehezményezte, hogy beragadt és értékes másodperceket veszített az akkor még versenyben lévő, erősen elhasználódott abroncsokon haladó Bottas mögött. Hamilton nem sokáig volt harmadik, a csapattársa készségesen elengedte, mielőtt kiállt volna kereket cserélni. Vettel a másik Mercedesszel is csatázott. Miután Hamilton visszavette tőle az első helyet, a Ferrari kezdett kivárásba. A hátralévő huszonkét körben nem érte volna meg plusz kerékcserét beiktatniuk, mivel a brit alól nem akartak elkopni a lágy Pirellik. Ugyanannyit bírt a lágy és a közepes keverék, ami nem egészen normális.kép

Történt más is a rajtnál a Mercedes-Ferrari helycserén kívül, amiben szintén Bottas volt az egyik érintett. A visszajátszásig úgy tűnt, hogy a felfüggesztés-törést szenvedő Kimi Raikkönen és Verstappen „maguktól” akadtak össze, aztán kiderült, hogy Raikkönen Bottas és az őt előzni készülő Verstappen szorításába került. A Mercedes kereke oldalról eltalálta a Ferrariét, ami végül a Red Bullnak ütődött. A versenybírák rajtbalesetnek minősítették az ütközéseket, de mondanom sem kell, hogy nem mindenki látja így, és szerintük Bottas volt az egyedüli felelős, aki büntetést érdemelt volna, amiért nem hagyott elég helyet a honfitársának. Egy, valószínűleg nem látta Verstappent, kettő, idén nem fog olyan vastagon a döntéshozók tolla. Többet engednek meg a versenyzőknek. Elnézték Carlos Sainz füvön robogását a bokszutcából kijövet, viszont Pascal Wehrleint megbüntették, amiért nem a meghatározott helyen és módon tért vissza a pályára. Mindenesetre Raikkönen és Verstappen is Bottast hibáztatja a hármas koccanásért.kép

Mi a legrosszabb a Mercedesnek? Csapaton belüli harc + a Ferrari a nyakukon, vagy éppen egyenesen előttük. Mi a legjobb a Ferrarinak? Csapaton belüli harc a Mercedesnél. Na, ez az, ami sose lesz, miután Bottasnak idén már másodjára kellett elengednie Hamiltont. Gyorsan változik a széljárás körülötte. Oroszországi győzelme után egyből kikiáltották vb-esélyesnek, Niki Lauda, aki nem szokott nagyokat mondani (legalábbis nem ebben az értelemben), úgy fogalmazott, hogy Bottas úgy vezetett, mint egy isten. Meg sem lepődtem, amikor most kiesett. Új motorral kezdte a hétvégét, de a harmadik szabadedzés kezdete előtt vízszivárgást észleltek az autóján. Új egység beépítése helyett visszakapta az előző négy, köztük a győztes versenyén használt erőforrást, ami közel sem volt 100%-os teljesítményre képes. A harmadik helyről rajtolt, és a helyen haladt, amikor a harminckilencedik körben megadta magát alatta a technika. A Mercedes fogadkozik, hogy nem felejtik el az elengedést. Mégis ki hiszi el? Kiesett motorhiba miatt és egy helyben áll a pontversenyben? Kettes! Nem az osztályzata, hanem a csapaton belül kiosztott szerepe.

Aggasztó, hogy negyedik helyezett kört kapott Hamiltontól. Miután Bottas kiesett, Ricciardo olyan légüres térben haladt, hogy mire leintették a versenyt, 75 másodperc hátrányt szedett össze. Senkivel sem kellett csatáznia, csupán arra kellett vigyáznia, nehogy unalmában hibázzon. A pódium interjún elárulta, hogy tudja, minek köszönheti, hogy ott állhat. A Red Bull is tudja, hogy erőből nem ment volna. Az egy dolog, hogy még csiszolni fognak az autón, ráadásul Monaco következik, ahol nem sokat számítanak az aero elemek, sőt, a motorerő sem, a motorba nem tudnak belenyúlni. A Renault bejelentette, hogy Kanadára sem lesz kész az új motor. A Red Bull tehát úgy harmadik erő, hogy több területen is megbízhatatlansági gondokkal küzd. A negyedik erő Force Indiának nincsenek ilyen problémái. A Red Bullnak néha a háta mögé is figyelni kell, nem csak előre. Bár ha a Ferrari olyan tempóban fogyasztja a motorokat, mint a spanyolországi hétvégén, kihasználhatják az olaszok rajtbüntetéseit.kép

A Red Bulltól sokan RB13-B vagy egyenesen RB14 jelzésű autóra számítottak. Úgy tűnt, faragtak a hátrányukból és egy körön közelebb léptek a Ferrarihoz. Végül semmi sem látszódott belőle a futamon. Tegyük hozzá, idén még tiszta hétvégéjük sem volt, mert hol Daniel Ricciardo, hol Max Verstappen autójával történt valami: az ausztrál mérlege két műszaki hiba, míg a hollandé egy műszaki hiba és egy baleset. Mindketten állhattak dobogón, és mindketten azért, mert Valtteri Bottas dobott nekik egy-egy lepattanót. Helmut Markónak szóljon valaki, hogy amennyiben a továbbiakban is szidni akarja a motorjukat, a GP2 neve F2-re változott. Kezd 2015 fílingem lenni. Felkészül a kivonulunk a Forma-1-ből, ha nem kapunk versenyképes motort megjegyzés.

A többiek:

Williams: Felipe Massa többször is szerepet kapott, pedig felejthető, pontszerzés nélküli futamot zárt. Először Fernando Alonsót kényszerítette le a rajt után a pályáról (legalábbis a spanyol szerint), amitől defektet kapott, később Stoffel Vandoorne ment neki. Harmadjára lekörözöttként fékezett be rosszkor, méghozzá ismételten Vettel előtt. Már megint ő? – kérdezte a német. Szerintem fél tőlem – mondta a brazil a rádióban. Később Vettel elismerte, hogy nem, hanem ő volt bizonytalan. Lance Stroll célba ért, és csapattársához hasonlóan nem szerzett pontot. 

Force India: idén minden versenyt kettős pontszerzéssel zártak. A nyár óta folyamatosan pontszerző Sergio Perez negyedik, Esteban Ocon ötödik helyen végzett. Mivel a Williams egyszemélyes csapatnak tűnik, és eközben Massa sem képes mindig pontszerző helyen végezni, szinte a zsebükben érezhetik az idei konstruktőri negyedik helyet is.

Toro Rosso: kettős pontszerzés, bár árnyalja a képet, hogy Carlos Sainz csak Wehrlein hátrasorolásával lett hetedik. Nem bírt el a tavalyi motort használó Sauberrel. Danyiil Kvyat, aki többekkel ellentétben közepes keménységű gumikon indult, tíz helyet javítva a kilencedik helyen zárt.kép

Renault: a másik egyszemélyes csapat. Nico Hülkenberg talán csak Raikkönen és Verstappen kiesésének köszönhette a hatodik helyét, de kihozza az autóból, amit lehet. Ezzel szemben Jolyon Palmer lassan csapaton kívül találja magát.

Haas: pénzfeldobással döntötték el, hogy melyik pilóta autójára kerüljenek fel az újítások. Kevin Magnussen a „nyereménye” ellenére nem szerzett pontot. Romain Grosjean egy pontja megmentette őket a nullázástól.

McLaren: szinte, csoda, de ALONSO CÉLBAÉRT! Pocsék pénteki nap után a hetedik helyet szereztem meg az időmérőn. Egyből jobb lett a kedve. Ötödikként szeretett volna elfordulni az első kanyarban, ám a futam elismerte, hogy a kavicságyas kalandja nélkül sem végzett volna előrébb. A motorcsere miatt rajtbüntetéssel sújtott Vandoorne buta hibát vétett, és a tetejében hétről-hétre látszik, hogy az autót sem érzi. A Sauber pontszerzésével már csak ők állnak nulla ponttal a tabellán.

Sauber: két éve nem végeztek olyan jó helyen, mint a büntetése után is nyolcadikként jegyzett Wehrlein. Marcus Ericsson nulla pont.

Ez történt tavaly.

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha káromkodás és személyeskedés nélkül is megy!)