Raikkönen, a legjobb… vízhordó (?)

Újabb egy évvel hosszabbított egymással Kimi Raikkönen és a Ferrari. Pontosabban újabb évet kapott a szolgálataiért. Avagy itt a Forma-1 legkettesebb kettes számú versenyzője?
Tényleg ennyire megfelel neki a ráosztott szerep?

Alig tettem ki a pontot a nyári szünet hírösszefoglalója után, kitört a MEGAGIGABRÉKING.

2015-ben még kiakadtam.

Tavaly már nem annyira.

Most szimplán nem értem. Azaz értem, csak a következtetésem ellentétben áll a Ferrari régi vesszőparipájával, miszerint nekik a konstruktőri cím többet jelent az egyéninél. Az elmúlt évtizedben először a kérészéletű Brawn GP, aztán sorozatban a Red Bull, végül sorozatban a Mercedes nyert bajnoki címet, miközben a Ferrari folyamatosan a jól ismert „majd jövőre” mantráját hajtogatta. Ha rápillantunk a jelenlegi tabellára, viszonylag szorosnak tűnik a verseny a két csapat között (357-318), mégis akad valami, ami miatt az idei bajnoki címet is előre át lehet nyújtani a Mercedesnek. Ez pedig a megbízhatóság. Jelen állás szerint a Ferrari nagyon nehezen vagy egyáltalán nem ússza meg az évet hátrasorolásos büntetés nélkül, továbbá ha a Mercedes gátat szab a csapaton belüli versenynek, újabb kapu zárul be az olaszok előtt. Marad az egyéni cím, bár véletlenül sem az a versenyzőjük esélyesebb rá, akiről a poszt szól.

Nincs esélye a csapat bajnoki címre, de van az egyénire, mit tesz ilyenkor egy valamirevaló csapat? Szemléletet vált. A Ferrarinál már akkor kiosztották a jelenlegi sorrendet, amikor Sebastian Vettel az addigi legrosszabb évét követően Maranellóba érkezett. Akkoriban sem kellet sok ész belátni, hogy kire szeretnének építeni: ami nem jött be Fernando Alonsóval, úgy gondolták, majd bejön Vettellel. Raikkönen, akinek közben alaposan megnyirbálták a fizetését, ott folytatta 2015-ben, ahol 2014-ben abbahagyta. Sőt. Vettel még nagyobb különbséggel is verte, mint a spanyol:

2014: 161-55 (ekkor még Fernando Alonso volt a csapattársa, ritka rossz évet zárt a csapat)

2015: 278-150 (javult az autó)

2016: 212-186 (romlott az autó)

2017 eddig: 202-116 (Vettel vezeti a bajnokságot, Raikkönen az ötödik)

Ne legyintsen senki: Raikkönen három és fél év alatt 356 ponttal gyűjtött kevesebbet a csapattársainál.
És még nincs vége az évnek. Nincs abban semmi meglepő, hogy mindkét Mercedest Raikkönen előtt jegyzik, viszont az egyik Red Bull is befért elé. Nem mentség, hogy 1, csak egy ponttal vezet előtte Daniel Ricciardo 2, több balesete és még kiesése is volt 3, alávetettként kezeli a Ferrari, mert 1, a jelenlegi harmadik helyezett Valtteri Bottasnak is voltak gyenge futamai 2, ahogyan Daniel Ricciardónak is 3, Max Verstappennek meg főleg. Ráadásul amikor minden összeállt, akkor sem tudta győzelemre váltani a monacói pole pozícióját. Nem, nem fosztotta meg a Ferrari semmitől:

„Vettel már Raikkönen mögött is gyorsabb volt. Az élen haladó finn ragaszkodott a hamarabbi cseréhez, ami eleve őt illette meg a kedvezőbb pozíciója miatt, a futam után viszont arról beszélt, hogy nem érti, miért hívták ki olyan korán. Ezalatt Vettel nem csak megörökölte a helyét, hanem meglógott az üldözői elől, akik ekkor már mind frissebb gumin haladtak. Előnye elegendőnek bizonyult, hogy a kerékcseréje után is visszaálljon az élre.” – Piros szombat, piros vasárnap

"Járt" neki a győzelem?

A Brit Nagydíjon érthetetlen módon nem avatkozott közbe a Ferrari, és a kettős defekt ellenére Raikkönen dobogóra állhatott. Mintha elfeledkeztek volna Vettelről:

„Majd megcserélik őket a versenyen, elvégre tudnak számolni a pitwallon – gondolhatta mindenki. A Ferrarinál azonban nem így gondolták. Nem elég, hogy mindkettejüket defekt sújtotta egy, illetve két körrel a vége előtt (…), hagyták őket abban a sorrendben végigmenni, mint ahogyan elrajtoltak.” – Fordulópont küszöbén

Két héttel később a Magyar Nagydíjon mindenki kínosan ügyelt arra, hogy szem előtt tartsa a legfontosabbat:

 „Hamilton (…) szemmel láthatóan lopta a távolságot a Ferrari mögött, amitől Raikkönen is rákapcsolt. Ő nem kért helycserét, csupán tudatta a csapatával, hogy gyorsabb az élen haladó Vettelnél. Persze hogy az volt, amikor Vettel autója nem volt százas, ráadásul Hamilton is a német nyakára ültette. A gyorsabb Raikkönen (…) nem is próbálkozott előzéssel, hanem bekísérte az 50. ferraris versenyét futó Vettelt a célba. Inkább az időmérőn elkövetett hibáját okolja az elszalasztott győzelemért. Mert volna mást mondani. Taps, örökös kettes számú szerződést neki!” – Rajt, cél, Vettel!

És megkapta! A mai napon (08.22.) a Ferrari bejelentette a 2018-as szerződését, de elmaradt januárihoz hasonló láncreakció, mivel Vettelről nem közöltek semmit. Ez azért érdekes, mert a német Raikkönen maradásához kötötte a sajátját is, logikus lett volna mindkettőt egyszerre bejelenteni. Vagy egymás után. Vettel megkapta, amit akart, de fogalmazhatok úgy is, hogy a Ferrari azt akarja, amit Vettel: az egyéni címet. Oké, egyértelmű, hogy ők mit akarnak, de mit akar Raikkönen?

Pénzt? A 2014-es botrányos éve után alaposan megnyirbálták a fizetését, de nyilván megéri maradnia az anyagiakért.

Hírnevet? Az van neki. Még. Hiába veszi körül hisztéria, jó úton halad a maradék hírneve leépítése felé. Emlékeztetőül: Három és fél év alatt 356 pont hátrányt szedett össze a csapattársaihoz képest. 

Bajnoki címet? Ezt talán már ő sem gondolja komolyan.

Futamgyőzelme(ke)t? Ha Vettel behúzza az egyénit, és lesz rá lehetőség, Raikkönen kaphat ajándékgyőzelmet a munkásságáért. Michael Schumacher is hagyta így nyerni Rubens Barrichellót, Ayrton Senna is Gerhard Bergert.

Itt a lényeg: jó hátvéd, akinek céljai alárendelődnek a csapaténak. Vettel és Raikkönen a nagy korkülönbség ellenére jól kijönnek egymással. Egyikük még nincs túl a legjobb évein, míg a másik már akkor túl volt rajtuk, amikor 2009 végén hátat fordított a Forma-1-nek. Raikkönennek fekszik a szerepéből fakadó kényelem. Nem ő az a ló, amit legjobban hajtanak, neki elég a minimumot hoznia. Ez nem mindig jön össze, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Mercedes – egyelőre – kimondatlan kettesének, Bottasnak hat dobogója van tizenegy futamot követően, míg a ferraris finnek négy. Mielőtt bárki felhördülne, hogy de hát ez nem is nagy differencia, hozzáteszem, hogy Bottas két győzelmét nem számoltam a bele. Árnyalja a képet, hogy a tőlük jóval gyengébb autóban ülő Ricciardo is négy dobogós helyezésnél tart, és ő nyerte az emlékezetes Baku GP-t.Bakuban kétszer is csattant egymással egy Ferrari és egy Mercedes

Nem túloztam, amikor 2016 nyarán a Ferrari-kaszting örökös nyerteséről írtam. Hiába tettem fel Raikkönent a tavalyi szezon előtt a lehetséges visszavonulók listájára, lassan ott tart, hogy ő marad legtovább közülük. Gondoljunk bele: mióta 2014-ben visszatért a Ferrarihoz, ennyi idő alatt simán kinevelhettek volna egy-két fiatal a helyére. Abban sem jeleskednek, hogy „kívülről”, más csapattól csábítsanak át valakit, holott:

„Nincs még egy olyan versenyző a mezőnyben, akinek visszavonulását évek óta ekkora figyelem övezné, akiről úgy tűnik, minél többen akarják F1-en kívül látni, ő annál tovább marad. A sajtó minden évben kinevezi az átigazolások kulcsfigurájának, és kasztingot rendez a helyére.” – A Ferrari-kaszting örökös nyertese

Idén kasztingot sem láttunk igazán. Ricciardót megint szóba hozták a Ferrarival, akiről persze sejthető volt, hogy nem fogja elengedni a Red Bull. Érvényes szerződés is felbontható, de nyilván nem akart azért fizetni a Ferrari, hogy visszatérjen a 2016-os hisztis Vettel. A nyugalom érdekében nem kellett Carlos Sainz sem, aki örömmel otthagyná a Toro Rossót a Raikkönen-szerepért is, és nem gondoltak Perezre sem, akinek még azelőtt kellene váltania, mielőtt beleszürkülne a rózsaszín Force Indiába. Én is azt mondom, mint amit a Ferrari szokott mondani: majd jövőre. Mindenesetre nekem már nem Barrichello, David Coulthard vagy Mark Webber jut először eszembe a kettes számú versenyzőről.

Vitriol a Facebookon

(Kommentszabály: kulturáltan.)