A Ferrari kiírta magát a bajnokságból

Kétfutamnyi hátrányt lehetetlen behozni egy olyan Ferrarival, ami vagy el sem tud rajtolni, vagy minden előjel nélkül elromlik. Lewis Hamilton már tudja, hányszoros világbajnokként zárja a szezont.Az interjút készítő Takuma Sato gyűrűjével

Ami a két fő kérést illeti, gyakorlatilag formalitás megrendezni az utolsó négy nagydíjat. Kétség sem fér hozzá, ki nyeri a konstruktőri és az egyéni bajnoki címet. A Mercedesen és Hamiltonon kívül mindenki más csak papíron esélyes. A Ferrari címére nem lehet azt mondani, hogy „lehet elment”, mint ahogyan ál-részvéttel keseregnek a média képviselői, hanem simán elment. Hamilton két hét múlva, a kedvenc pályáján lehet bajnok, akárcsak 2015-ben. Avagy aki az elmúlt évtizedben (most csak 2017-től visszaszámolva) megnyerte a Magyar Nagydíjat, év végén nem koronáztak meg.  

Hamilton: 306 pont

Vettel: 247 pont

„Álmodni sem mertem volna ilyen előnyről.” Talán Hamiltonnak is leesett, hogy ötvenkilenc pontos fölényét nem csak önmagának köszönheti. Ha elhisszük, hogy a Ferrari Szingapúrban és Malajziában futamgyőzelmeket dobott el, még akkor sem tiszta a kép. Mert a szingapúrit kivéve a Ferrari (Vettel) nullázásai nem minden előjel nélkül történtek. Innen nézve igazi csoda volt a hungaroringi győzelem. Mivel régen volt és már kiveséztem, abba most nem megyek bele, hogy inkább a körülmények csodáját láthattuk, mint a Ferrari egész évre leírható valós teljesítményét. A nyári szünet óta jelentkező gondjaik felülírták a jó évkezdetet. Elhitte bárki is, amikor a Mercedes arról beszélt, hogy nem ők a legjobbak, vagy amikor azon aggódtak, hogy Valtteri Bottas gyengesége esetleg Hamilton bajnoki címébe kerül? Ezek mind-mind udvariassági körök, illetve a mondjunk valamit a médiának program részei. Az elmúlt három versenyen ötször annyi pontot szereztek, mint a Ferrari. Van az a mondás, hogy innen már sétagalopp.Póz, póz, póz... 

Ideje sem volt leülnie a minden irányból szétcincált Vettel-Stroll levezetőkörös ütközésnek, ami egyesek szerint szándékosan történt, hogy ne kelljen mérlegelni az üzemanyagot jobban fogyasztó Ferrarit. Láttunk már szándékos ütközést, csak nem olyan a korszakban, amikor szinte azért is rajtbüntetés jár, ha nem megfelelően helyezik fel a versenyző nevét az autóra. Talán jobb, hogy a Maláj GP után szünet nélkül érkezett a következő hétvége, de máris itt vannak a következő témák: 1., a Ferrari veresége, a 2., Mercedes és Hamilton kiszámítható nyilatkozatai, miszerint még nem nyertek meg semmit, 3., a Red Bull feltámadása, illetve 4., az a szappanopera, ami a Renault és a Toro Rosso között zajlik.

1., A Ferrari veresége

„A Mercedesnél örömünnep, a Ferrarinál katasztrófa. (…) Nem szeretnék előre károgni, de innen úgy néz ki, hogy a szezon második felében belefulladunk az unalomba. Ne legyen igazam.”  – írtam júliusban.

Nincs mit szépíteni, az olaszok kiírták magukat a bajnokságból. Nem Malajziában, nem a vitatott felelősségű szingapúri hármas balesetben, hanem jóval korábban. Már a Brit Nagydíj összefoglalójának is a Fordulópont küszöbén címet adtam. A Ferrari taktikai hibát vétett, amikor nem hívta ki IDŐBEN a versenyzőit második kerékcserére. Nem foghatnak mindent a balesetekre sem, bizony a fejlesztési versenyben is alul maradtak. A szaporodó megbízhatatlanságot is ráírhatják a félresiklott fejlesztéseik számlájára. Míg Vettel váltója megúszta a Williams torpedóját, Kimi Raikkönené nem viselte jól az autó falhoz vágását. Mivel a finn el sem tudott rajtolni az előző versenyen, büntetés nélkül kaphatott új váltót. Pontosan azt a vadonatújat kellett kicserélnie szombaton a csapatnak. Sok vigaszt nem jelenthetett, hogy Vettel kiesésével eggyel előrébb lépett a rajthelyéhez képest, hiszen mindkét Red Bull, és az önmaga szerint válságot élő Bottas is előtte fejezte be a versenyt. Bár Raikkönen arról híres, hogy nem érdekli a pontverseny állása, azért kicsit rápillanthatna a tabellára. Meg fog lepődni.

2., A Mercedes és Hamilton kiszámítható nyilatkozatai

Tettem egy próbát, ezt írtam Vettel kiállása után a blog Facebookjára:

Hamilton biztosan nagyon sajnálja a történteket és majd elmondja, hogy ez élete győzelme, de még nem gondol a bajnoki címre.

Talált, süllyedt. Sajnálják a Ferrarit. Nem gondolnak semmilyen bajnoki címre. A pódiumon Hamilton előadta, hogy nem volt olyan könnyű ez a győzelem, és a Ferrari egész évben nagy kihívást jelentett a csapatának. Mint fentebb is írtam, az efféle mondatok kifelé szólnak. Minimum kettővel osztandó, ha egy élcsapat úgy fogalmaz, hogy vért izzadva akarnak győzni.

3., A Red Bull feltámadása

„A 2017-es szezon most indul csak be igazán! Végre megérkezett a Red Bull is!”

„5 BRUTÁLISAN JÓ NAGYDÍJ várhat ránk, ami már nagyon kijárna a rajongóknak az elmúlt évek unalmas szezonjai után. 2007, 2008, 2010, vagy 2012 újratöltve? LEGYEN! Suzukával kezdődik a nagy visszaszámlálás.”

Hát ez valóban brutálisan jó visszaszámlálás, kedves Motorsport.com (nekem csak Lájv), akiknek nyíltan Hamilton és Max Verstappen a két kedvence. Szóval megérkezett a Red Bull. Vagy inkább csak „megérkezett”, mert ha egy csapat visszaesik, egy másik kihasználja a helyzetet. A profitáláshoz arra is szükség volt, hogy a Red Bull maga mögött hagyja a főleg Verstappent érintő DNF-láncolatot, aki ajándéknak tekinti, hogy Raikkönen már a rajtrácsról kiesett előle Malajziában. Ugyanolyan ajándéknak tekintheti azt is, hogy Hamilton harc nélkül utat engedett neki, mert ismerte a holland hírét. Hamilton is elismerte, hogy nem akart miatta mindent elbukni. Ez volna az a tekintély, amit az előző futamon is ekézett kommentátoraink szerint Verstappen kivívott magának? Hogy úgy gondolja, a másik dolga félreállni, különben ütköznek? Ugyanezért Kevin Magnussent (vagy Pastor Maldonadót) lekapják a tíz körméről. Azt a hátrányt, ami az autó tervezéséből és a motorból ered, már nem lehet ledolgozni. Viszont a hatodik Verstappen megelőzheti Raikkönent a pontversenyben. Erre írtam azt, hogy Raikkönen nézzen a háta mögé.

Ricciardo: 192 pont

Raikkönen: 148 pont

Verstappen: 111 pontÚjabb kettős dobogó

4., Szappanopera a Renault és a Toro Rosso főszereplésével

A verseny előtti héten Helmut Marko bombát dobott le, miszerint Ricciardo már a versenyzőpiacon van. A csapatfőnök aztán igyekezett hatástalanítani a besült eszközt: számolnak az ausztrállal, de egyelőre nem téma a 2018 utáni időszak. Hallottunk már ilyet, mégis elengedték az egyik sajátnevelésű versenyzőjüket. A legfrissebb fejlemény szerint a Renault-nak sikerült helyet csinálnia Carlos Sainznak, aki már az Amerikai Nagydíjtól sárgába öltözik. Ehhez arra volt szükség, hogy az üléséhez ragaszkodó Jolyon Palmer elfogadja a felkínált lelépési pénzt. Sainz kiválásával elméletileg pilótahiány keletkezett a Toro Rossónál, amit *dobpergés* a Pierre Gasly kedvéért félreállított Danyiil Kvyattal fognak pótolni. Ha valaki egyetlen részéről is lemaradt a szappanoperának, kapkodhatja a fejét, hogy mégis miért térhet vissza valaki, akitől megvonták a bizalmat. Állítólag olyan dolgok zajlanak a háttérben, hogy a Toro Rosso a Honda érkezése ellenére is pilótadeficittel néz szembe. Kivéve, ha nem csábítják vissza Kvyatot, aki a második kirúgását állítólag hangosabban fogadta, mint az elsőt.Palmer esélyei egyre fogynak, hogy új csapatot találjon

A többiek:

Williams: Lance Stroll műszaki hiba miatt OUT, Felipe Massa 10.

Force India: kettős pontszerzés, ezúttal Esteban Ocon (6.), Sergio Perez (7.) sorrendben.

Toro Rosso: dupla nulla. A rajtbüntetéssel sújtott Sainz összetört autóval búcsúzott a csapattól.

Renault: dupla nulla.

Haas: kettős pontszerzés. Magnussen (8.) ismét várhatja a kritikát a pályán mutatott kemény stílusáért. Romain Grosjean (9.) szombaton autót tört.

McLaren: dupla nulla. Fernando Alonso nem úszta meg: megint lekörözöttként szólt bele a „nagyok” meccsébe. Hamilton feltartásáért megrovásban részesítették. Érdekes. Ez előző futamon Vettel akadályozása rendben volt a döntéshozók szerint.  

Sauber: dupla nulla, Marcus Ericsson autót tört.

Ez történt tavaly. A Mercedes bebiztosította a harmadik konstruktőri bajnoki címét.

Vitriol a Facebookon

(Kommentszabály: kulturáltan.)