Ricciardo kedvenc versenykörülménye: káosz

Daniel Ricciardo jött, látott, bevetődött, és közben nem ütött ki senkit. Nem úgy, mint a csapattársa, aki nekiment a bajnokságot vezető Sebastian Vettelnek. Ideje megint elbeszélgetni a torpedóba átcsapó Max Verstappennel.

Vettel: 54 pont

Hamilton: 45 pont

Bottas: 40 pont

Ricciardo: 37 pont

Ricciardo a 2017-es szezon legjobb versenyének kikiáltott Azeri GP óra várt a hatodik győzelmére. A gödör aljáról hozta vissza ezt a hétvégét. A szombat délelőtti edzésen sárkányként füstölt és lángolt a motorja, ami után csapata versenyt futott az idővel, hogy az ausztrál egyáltalán részt vehessen az időmérőn és ne a bokszutcából kelljen rajtolnia. A csodával felérő hatodik rajthely után még egy csoda várta őket. Ha közelebbről megvizsgáljuk, picit árnyaltabb a kép (a futamot vezető kettős számára kedvezőtlen ritmusban beküldött biztonsági autó, ezalatt második kerékcsere a Red Bulloknak, vagy később a dodzsemező Verstappen) mégis felért egy csodával, hogy nagygenerálon átesett hármas rajtszámú autó hibátlanul teljesített a hétvége hátralévő részében. A Red Bull szerint rögtön pénteken jól alakult tempójuk, ugyanis az első két versenyhétvégét kielemezve a Renault engedélyt adott a partnereinek, hogy felfelé csavarjanak a megbízhatóság kedvéért alacsonyabb fokozaton pörgetett erőforráson.Ricciardo autója a harmadik szabadedzésen adta meg magát

Elfogult vagyok Ricciardóval, nagy kár lenne, ha soha nem nyerne bajnoki címet. Ő már „összeállt”, míg a csapat hátszelét élvező csapattársa eljutott arra a pontra, hogy nem szabad tovább adni alá a lovat. Az előzési szituációkban egyre türelmetlenebb Verstapennek nem a Toro Rossóba, hanem a GP2-be kellene visszatérnie. Jaaa, hogy azt a versenysorozatot (is) átugrotta? Rárúgta az ajtót a Forma-1-re, csak közben folyamatosan agyoncsap másokat a lerepülő ajtóval. „Főnöki jóváhagyásra idióta” - írtam fel első felindultságomban a jegyzeteim közé. Elődjét, Danyiil Kvyatot egymás után kétszeri torpedózásért kirúgták a csapatból. A holland is kettőnél tart. Ha annyira töretlen bizalommal állnak hozzá, mert benne látják a következő világbajnokukat, törődjenek vele. A fejével, ne az egójával. A nehezebb utat, a gyors és gyakran meggondolatlan Verstappen mellett szavaztak a bajnokságig vezető úton, mert a könnyebb, az érett és kevésbé megosztó Ricciardo szerintük nem szólna elég nagyot. Vagy valami ilyesmi. Ricciardo a hírek szerint még nem tárgyalt senkivel sem a folytatásról, pedig már az első verseny után menetrendszerűen felröppent a pletyka, hogy a következő évtől vörösben folytatja.Verstappennek sokadjára bizonyult szűknek a pálya, ki is harapott egy darabot Vettel Ferrarijából

A vétkes elismerte (!) a hibáját, amiért saját magával együtt megforgatta Vettelt – blokkoltak a kerekei, – azonban még mindig nem érti a bátorság nem egyenlő a vakmerőséggel. Egy héttel korábban Lewis Hamilton mellett látott annyi helyet, amennyi nem létezett a rajt utáni helyezkedésben. Akkor ő húzta a rövidebbet, most valaki más. Be kell látnia, hogy nem tehet meg mindent, csak mert mögötte áll a Red Bull teljes vezetősége. Legyen az első kanyar, vagy a verseny későbbi szakasza, képes elgurítani egy teljes gyógyszergyár raktárkészletét. Hamilton a legutolsó próbálkozásánál már nem nagyon igyekezett betartani a Red Bullnak. Vettel aki csak az utolsó pillanatban vette észre a mellé vetődő Verstappent, sokkal nyugodtabban fogalmazott a britnél: a holland már nem számít újoncnak, nem nézhetők el a hibái. Pláne azok, amelyekkel saját magának is árt. A Mercedes és a Ferrari is eltaktikázta magát a gumikkal a biztonsági autós fázis alatt, átjátszva ezzel a verseny második felét a Red Bullnak. Körök kérdése volt, hogy Verstappen és Ricciardo egyenként levadássza az előttük lévőket. A közéjük ékelődő Raikkönent először állva hagyta a DRS nélkül előző Ricciardo, majd megkezdődött a műsor, aminek az lett a vége, hogy Verstappen eldobta magától a potenciális dobogós helyet, Ricciardo pedig a 45. körben átvette a vezetést a foszladozó jobb hátsó gumival küzdő Valtteri Bottastól. A 100. versenyét teljesítő finn ugyanúgy vághatta a képzeletbeli centit visszafelé, mint Vettel Bahreinben.

Pontosan ilyen események, a műszaki gondok, taktikai hibák és a balesetek miatt badarság bajnoki címről beszélni. Bárkiéről. Az első két versenyt és a kínai időmérő edzést követően egyes hangok már-már odaadták a bajnokságot a Ferrarinak. Visszatérhet a Mercedes letaglózó magabiztossága, és a fejlesztés iránya is félremehet, nem beszélve arról, hogy idén a mezőnyre kényszerített spórolás jegyében már a nyári szünet előtt érkezhetnek a rajtbüntetések. Minden egyes bokszhiba vagy akár egy lassú kivezető kör is olyan következménnyel járhat, amire mutogatni lehet az elszámolásnál: igen, ott ment el a bajnokság. A három nagy csapat mindegyike húzhatja a strigulákat, a Mercedes elsősorban a taktika és a rejtély oszlopba, a Ferrari a bokszmunkához, a Red Bull pedig a technika és Verstappen neve mellé. Tehát: legyőzhető a Mercedes 2018-ban? Háromból három alkalommal meglepetés végeredmény született, szóval megkockáztatom, hogy igen, legyőzhető. Ha a folytatásban belefulladunk a Mercedes első sorokba és győzelmekbe, ígérem, kiröhögöm magam.Hamiltonnak résen kellett lennie a Vettel-Verstappen piruett után

Hamilton tavaly Austinban, a negyedik bajnoki címe bebiztosítása előtt nyert utoljára, idén pedig egymás után kétszer leszorult a pódiumról, miközben csapattársa mindkétszer előtte végzett.  A címvédő alakulat három futam után még mindig tanácstalan, ráadásul a Red Bull is legyőzte őket. Egymásnak mondtak ellent az időmérő utáni nyilatkozataikkal (Hamilton szerint nincs gond a gumikezeléssel, Bottas és a csapatfőnök szerint van), ám Hamilton azon megjegyzése, hogy nem lát esélyt a vasárnapi dobogóra, és hogy jelek szerint rengeteget javult a Ferrari hűvös körülmények között, ÉS még a Red Bull is bejelentkezett üldözőnek, papíron izgalmas verseny körvonalazódott. Aki tíz kör után csalódottan összetépte a papírt, hogy itt nem történik semmi, még a safety car előtt hozzáfoghatott összeragasztani a cafatokat, hogy türkizre színezze az eredetileg a pirossal felírt nevet. Bottas elévágása csak Vettel melbourne-i köridejére hasonlítható, amivel sikerült Hamilton elé visszaérnie a pályára a kerékcseréje után. Aztán aki bírta idegekkel a végéig, még átírhatta lilával a győztes nevét.Bottas és Raikkönen legnagyobb örömére közkívánatra lekerült a cipő

A többiek:

Force India: A versenyen éppen kiszorultak a pontszerzők közül. Egy körön feltűnően a Renault és Haas mögött kullognak.

Williams: Maradt a homály.

Renault: Kettős pontszerzés (Nico Hülkenberg 6., Carlos Sainz 9.).

Toro Rosso: Brendon Hartley versenyét csapattársa, az előző futam sztárja, Pierre Gasly tette tönkre, miután a francia hibájából összeütköztek. Csattanásuk, főleg a sok törmelék miatt beküldött safety car rázta fel a tizedik kör előtt megkezdett vonatozást.

Haas: Egyre közelebb érezni az ütközésüket. Már a hatodik körben zavarták egymást a pályán, végül újra csak Kevin Magnussen szerzett egy pontot.

McLaren: Levonták az évkezdet egyik tanulságát, miszerint javulniuk kell az időmérőn és… ugyanúgy nem jutottak be a Q3-ba. Fernando Alonso az utolsó körben Vettelt is meg tudta előzni a 7. helyért, ugyanis a Ferrariból „kiharapott” egy darabot Verstappen Red Bullja.

Sauber: Célba értek, ám közben csak akkor látszódtak a pályán, amikor Charles Leclerc kavicságyba sodródott.

Ez történt tavaly.

Vitriol a Facebookon

(A képek nem tőlem származnak, és felhasználásukból nem keletkezik anyagi hasznom.)