Mennyire (nem) jó Rosberg?
Nico Rosberg év végére magára talált, mégis folyamatosan kritizálják. Vannak, akik tipikus második számú versenyzőnek tartják és vitatják, világbajnok alkat-e egyáltalán. Vár még rá valami a Mercedesnél, vagy „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” ideje távozáson gondolkodnia?
Nem ígérem, hogy utoljára nyúzom az unalomig tárgyalt Rosberg-Hamilton-Mercedes témát, de a második elvesztett bajnoki cím után elkerülhetetlenné vált Rosberg saját Mennyire (nem) jó epizódja. Sokat fogadkozott 2014 végén, hogy visszavág, végül úgy zárta az évet, ahogy kezdeni szerette volna. Idén is elúszott a cím, de amit az utolsó három versenyeken produkált, nyugodtan kiteheti az ablakba. Felszívta magát, és lényegében azt követően talált motivációt, miután senki sem várta. Szeretném jövőre ugyanazt látni, mint Mexikóban, Brazíliában, vagy Abu Dhabiban. Hogy mire lesz szüksége? Mindenekelőtt hiba nélküli rajtokra. Hitre, hogy meg tudja csinálni. A csapattársa gyerekes hadviseléseinek teljes figyelmen kívül hagyására. Vállrándításra, agresszióra, mikor mi kell. Nem lehet gyengébb a következő éve, ugyanis a Hamiltonhoz képest hozott 50-60%-os győzelmi arány édeskevés. A Mercedes valószínűleg nem roppanna bele, ha gyengébben teljesítene (amíg az élen maradnak), viszont Rosberg nem az a fajta, aki végtelenségig bírná. Ha belefásul, vége. Hamar eljutottam a legrosszabb forgatókönyvhöz, a bevezetőben is említett távozáshoz, de már nem tudok olyan optimista lenni, mint tavaly, és nem Rosberg teljesítménye miatt. Bebizonyította, hogy képes megrázni magát és visszavágni, de kiderült, hogy létezik annál is nagyobb reklám a Mercedesnek, minthogy felavatják a második világbajnokukat: mégpedig az, ha újraavatják az előzőt. Általában csak a saját malőrjeik fosztják meg őket a kettős dobogótól, de képzeljük csak el, mi lenne, ha szorosabb lenne a mezőny. A lepattanók minimalizálása és az előny megőrzése érdekében valakinek hátvéddé kell válnia. Ha a Ferrari nem levegőbe beszél a fejlődésükről, a Mercedes „másodvonalának” nyílt létrehozása már 2016-ban megtörténhet. De ne szaladjunk előre az ismeretlenbe, mert a jelen, a két dudás egy csárdában felállás sokkal érdekesebb. Rosberg ahelyett, hogy teljesen meghunyászkodott volna, meglepetést okozott. De valami nem az igazi. Igazából él is a kínálkozó lehetőséggel, hogy a legjobb autóban ül, meg nem is. Erről eszembe jutott egy párhuzam:
- évek óta tagja egy csapatnak,
- aztán kap egy erős társat,
- közben élcsapattá válnak,
- a csapat nem kezeli egyenlően őket,
- de ezt senki nem mondja ki nyíltan,
- az új versenyző sikert sikerre halmoz,
- a másiknak közben gyűlnek a sérelmei,
- hátvédszerepbe kerül,
- senki nem bízik abban, hogy ugyanarra képes, mint a társa,
- már maga sem hisz ebben,
- végül úgy marad meg az emlékezetben, mint örök második, ki az?
Igen, Mark Webber a válasz. Még. A Red Bulltól visszavonult versenyző és Rosberg útja pontról pontra kísértetiesen hasonlít egymásra. Ahhoz, hogy a fenti vázlatról ne rögtön Rosberg neve ugorjon be, még sokat kell dolgozni. A német a sérelmek pontjánál tart, így egyik lábára már felhúzta a webberi cipőt. (Nem, a másikon sem a Barrichello vagy a Massa név olvasható.) Csak óvatosan ezzel a cipővel, ennél az is jobb, ha mezítláb marad.
Így áll most, de hogy került ebbe a szituációba? Pusztán a neve alapján Rosberg érkezett nagyobb hátszéllel a Forma-1-be. Előnyt jelentett neki? Persze. Viszont nem csöppent bele rögtön a tutiba, mint egy évvel később Hamilton, aki mögött már a bemutatkozása előtt is egész csapat állt. A mérleg nyelve tehát rögtön a brit felé billent, pályájuk nem is kanyarodhatott volna el élesebben egymástól. Ennyit arról, kinek volt könnyebb dolga, kire várt több küzdelem. Rosberg nem legjobb időben érkezett az acélos korszakát egyre nagyobb léptekkel maga mögött hagyó Williamshez, vagyis gyakorlatilag garantálva volt számára a szürkeség. A náluk eltöltött négy év alatt olyan skatulyába került, ami máig ható nyomot hagyott a karrierjén. Mindenki így jár, aki éveken keresztül egy szinten ragad, s hiába lesz később világbajnok (lásd Jenson Button), nem fogják klasszisként számon tartani. Első évében olyannyira nem alkotott maradandót az éppen Cosworth motorral futó Williamsszel, hogy mindössze két alkalommal intették le pontszerzőként. Williamses éveinek legjobb eredménye egy második hely volt a 2008-as szingapúri káoszfutamon. A párhuzam kedvéért Hamilton ugyanebben az évben első bajnoki címét ünnepelte, debütálásáról pedig azóta is ódákat zengnek. Majd amikor már szinte mindenki elhitte, hogy a brit többször nem lesz világbajnok (Rosberg meg egyáltalán nem), úgy alakult, hogy a régi ismerősök egy csapatba kerültek. Mindkettejüknek ez volt az eddigi egyetlen csapatváltása, s könnyen lehet, hogy az utolsó is.
A sikerhez vezető utat azonban Rosberg munkája taposta ki, aki 2010-től került fel igazán a Forma-1 térképére. Miután a visszatérő Michael Schumacher társa lett a mindössze egy évet (de milyet!) megélt BrawnGP-ből kinövő gyári Mercedesnél, jelentős javulásnak indult a megítélése. Mi több, olyan hangok keltek szárnyra, hogy úgymond „beárazta” az akkor negyven feletti hétszeres világbajnokot. Többször állt mellette a szerencse, mint Schumacher mellett, és valóban meggyőzőbbnek bizonyult nála, de lényegében a Mercedes 2010-2012-es V8-as korszaka az építkezésről szólt. Első három évük legeredményesebbje a 2012-es év volt, amikor mindketten szereztek pole pozíciót, amit Rosberg győzelemre is tudott váltani. (A rangidős németet Monacóban büntetés miatt hátrasorolták a rajtrácson.) Ne felejtsük el, hogy közben őrült tempóban és még őrültebb összegeket költve készültek a turbó korszakra. Hogy mennyiben köszönhetik 2013-as friss igazolásuknak a javulást és mennyiben annak, hogy beértek a Ross Brawn nevéhez köthető fejlesztések, nehéz eldönteni, mert attól kezdve minden összejött nekik. Tekinthetjük az új időszámítás kezdetének, hogy Hamilton betette a lábát az állítólag németeket preferáló csapatba. Nyilván nem a két szép szeméért választották, esetleg azért, mert nem lett volna más. Tudatos döntést hoztak a Mercedesnél, amikor a színfalak mögött kijelölték Rosberg útját:
Magától értetődő gesztusértékkel bírt és bír azóta is, hogy Rosberg egy újabb húzónevet kapott maga mellé. Fordítsuk le: hiába te voltál itt előbb, nem szeretnénk rád építeni a csapatot. – Mercedes kontra Rosberg.
Megítélése még nem meredeken, de már első közös évükben zuhanni kezdett. Azóta kiderült, hogy teljesen felesleges volt attól rettegni, hogy a németből fognak világbajnokot csinálni, mert úgy tartja a Mercedes érdeke. Ennél nagyobbat nem is lehetett volna tévedni. Miért vitték oda Hamiltont? Hogy bajnok legyen. Az lett? Kétszer is. Akkor kit is segítenek? Kiről jelenti ki Bernie Ecclestone, hogy a legtökéletesebb bajnoka a Forma-1-nek? Jó-jó, nagyjából az összes aktuális világbajnokról mondta már ezt. Nem kell ahhoz Ecclestone-nak lenni, hogy belássuk: Rosberg esetleges bajnoki címe ilyen körülmények között nem érne ugyanannyit, mint Hamiltoné. A sztárcsinálás korszakában ő túl jófiú, nem lehet eladni. És nem csak őt. Korunk németjei nem tudják lázba hozni a honfitársaikat, tavaly már a Kamion EB is jobban érdekelte őket a Forma-1-nél. A közönségnek állandó mozgásban lévő celebek kellenek, akik folyton szolgáltatnak valami hírrel magukról. Mondjuk, lezúznak pár parkoló autót. Rosberg kinőtte a partiállat korszakát, nős és gyereke van, s őket sem használja fel arra, hogy magát népszerűsítse. De még mindig többet tudunk róla, mint a nagyon zárkózottan élő Sebastian Vettelről. Személy szerint nem azzal van gondom, hogy különböznek egymástól Hamiltonnal, hanem például azzal, hogy a brit telekürtöli a sajtót, hogy sajnálja Nicót, mert tudja, hogy a legrosszabb dolog az ő csapattársának lenni. Persze, hogy rossz, amikor nem érzi maga mögött a támogatást, és az érdekeit teljesen alárendelik a csapaténak. Mindjárt második közös versenyükön, melyen a Multi21 ellopta a show-t, Hamilton javára döntöttek egy olyan szituációban, ami semmilyen külső beavatkozást nem igényelt volna. A német pedig hagyta magát, amivel gyakorlatilag megerősítette, hogy a későbbiekben is hagyni fogja. Aztán megtanulta, hogy ha ütköznek, hosszú távon ő jár rosszul. Kapná megint a füttykoncertet és a sározást a hazai oldalról. Vettel is megtapasztalhatta a közönség haragját, de annyi év távlatából neki már megbocsátottak. A szerencsét/balszerencsét nem patikamérlegen mérik, mégis rémisztő látni, hányan követelnek időről-időre elégtételt a sorstól/karmától/kiskutya fülétől, amikor nem Rosberget éri utol a technika ördöge, és ő profitál belőle. Monaco megvan?
Vitatkoznék azokkal, akik úgy állítják be Rosberget, mint aki nem bírja elviselni a vereséget, és sértődött gyerekként viselkedik, amiért nem bír el Hamiltonnal. Nem ő az első, és nem az utolsó, akinek el kell viselnie, hogy a mezőny legjobb autójában is csak második lehet. Lásd a poszt elején hozott példát Webber cipőjével, amit félig felhúzott, a másikat pedig a kezében tartja. (Vagy tartotta. Szerintem.) Az ilyen versenyzők mindig pótolható elemei a gépezetnek, sokszor ők is beleragadnak a rájuk osztott szerepbe, és önsorsrontóvá válnak. A váltani tudni kell jelszó mellett nem szabad elszalasztani A Lehetőséget sem, és Rosberg él vele. Szeretem hangoztatni, hogy kissé korai volt aláírnia az év közepén, de közben tudom, hogy nincs értelme utólag károgni. Felívelő időszakát élte, előre tekintett, nem láthatta Spa14 rémét. Nem tette tönkre a saját karrierjét a szerződéshosszabbítással. Még a hírhedt ütközésük után sem gondolt arra, hogy mindennek vége. Furcsa helyzet alakult ki, illetve furcsa helyzetet generáltak körülötte. Első ránézésre ő a jófiú, Hamiltonnal szemben mégis folyamatosan a rossz szerepébe került. A csapat azonnal elhatárolódott tőle, amiért Belgiumban a rajt után kiejtette Hamiltont. Kommunikációjuk minden elemében jelezték, hogy a nyakába varrták az esetet. Amikor már azt állították, mégsem az ő hibája volt, csak egy versenybaleset, késő volt, a lavina elszabadult. Megbüntették, állítják. Látjuk. Bezárkózott. Ha Wolff nem dumált volna még azelőtt a sajtónak, hogy leültek volna megbeszélni, mi történt, nem kerekedett volna ekkora műbalhé. Rosberg beleköpött a Wolff-Lauda-Lowe tengely levesébe, ami a szezon második felében nagyon nem fért bele. Bármilyen pocsékul érezhette magát az év hátralévő részében Mercedesnél, ott várhatta legjobb pozícióban a visszavágót, ami sikerült, ahogy sikerült. Ha 2015 végeredményét vesszük, akkor nem sikerült, mert több mint kétgyőzelemnyi hátrányban végzett Hamilton mögött, ami azért nem kevés. Neki inkább az a lényeg, és főleg arra fog emlékezni, hogyan zárta az évet. A pitwallon ülőknek szintén emlékezetes marad az utolsó hat futam, főleg az időmérők. Akár tudják a pontos okát, akár nem, ez a sorozat nagy szó volt, hiszen még azelőtt kezdődött, hogy Hamilton ismét világbajnok lett volna.
Amint Rosberg bajnoki illúziói idén is elvesztek, ugyanaz volt leolvasható az arcáról, mint egy éve. Visszafogta magát, de feszült arcizmai és pengévé keskenyedett szája mutatta, mennyire elege volt. Az austini sapkadobálásban hadd ne legyen ő a ludas. Éppen (megint) összetörtek az álmai, nem neki kellett volna visszafognia magát. Elég lett volna, ha Hamilton megszólítja, vagy közelebb lép és átnyújtja a sapkát. A sapka szó szerint és képletesen is visszarepült, mert egy hétre rá, hogy Hamilton megnyerte a bajnokságot, valami történt. A következő futamra Rosberg arca kisimult. Rossznyelvek szerint arról volt szó, hogy a tétnélküliségben nem volt miért görcsölnie, és egymás utáni győzelmeit Hamilton lazításának, és a csapata hátszelének köszönhette. Ha ebből csak egy is igaz, akkor sem neki kell szégyellnie magát. Egy valamirevaló bajnok nem dőlhet hátra, és egy valamirevaló csapat nem engedheti meg neki. Arról nem beszélve, hogy megalázó a garázs másik felében ülő versenyzőre, és a többi vetélytársra is. A motiváció, mint ahogy nevéből ered, valóban mozgatja a cselekedeteinket. Egyfelől igaznak bizonyult, hogy Hamiltonnak önmaga (is) az ellensége, másfelől pedig kiderült, hogy motiváció nélkül nem lehet feldolgozni a vereséget. Legyen az három világbajnoki cím, vagy háromfutamos minivébé, célok nélkül nem jönnek az eredmények. Őszintén remélem, hogy Rosbergnek nem lesz ennél is rosszabb éve, mert azt a bizonyos cipőt, amiről írtam, sosem bírja majd levenni. Más kérdés, hogy akkor tökmindegy lesz. Nico Rosberg, aki hamarabb érkezett a Mercedeshez, hamarabb is távozhat, s legyőzöttként, örök másodikként fogják jegyezni.
(A mostanában idetalálók kedvéért: ez egy véleményblog. Nem kötelező velem egyetérteni. Egyetlen egyszer mentem neki szurkolói csoportnak, de Kimi Raikkönen legelvakultabb követőiről írt paródiámban sem vettem fel olyan stílust, mint amilyen reakciókat kaptam. Ellenvéleményt megfogalmazni nem bűn, de aki hozzá akar szólni a bloghoz, uralkodjon magán.)
