Best of F1Vitriol

Abu Dhabi után egyszer már eljött az összegzés ideje, akkor a szezont zártam le, most a pedig a naptári évet fogom. Nem csupán magamnak szól, hanem az alkalmi és a rendszeres olvasóknak, valamint kedvcsináló azoknak, akik először kattintottak ide. Blogévzáró, avagy Best of F1Vitriol.

sajat2.jpg

Ki itt belépsz, ne hagyj fel minden reménnyel. – írtam a blog létrejöttének körülményeit taglaló bejegyzésben. Mint ahogyan számítottam rá, működött az írás terápiás hatása. Nem mindig tetszett ezt az év, és itt most finom voltam, de azzal, hogy ha megfogalmazom, mi bajom az aktuális F1-gyel, fenntartom közel két évtizedes lelkesedésem. Összefoglalókat, véleménycikkeket és pilótaportrékat írtam, de kipróbáltam a paródia és a levél műfaját is. A magyar közvetítés poénjait érdeklődés, később pedig poénok hiányában töröltem. Mivel idén nem valósult meg minden tervezett cikk, ezért 2016 egyik nagy projektje egy összevont magyar sajtó- és közvetítéskritika lesz, de természetesen folytatom a blog magját képező Mennyire (nem) jó sorozatot is.

Egy dolog, hogy van mondanivalóm, ám közönség nélkül maximum a laptopom olvasná a fájlokat. Nekem fontos, hogy hatást váltsak ki az írásaimmal, legyen az egyetértő bólogatás vagy ingerült billentyűcsapkodás. A tárgyi tévedésekért felelősséget vállalok, viszont a nézőpontbeli különbségekért továbbra sem fogok. erőteljes kérésem ellenére nem úsztam meg a károgó, sértő kommentek érkezését, innen üzenem az elkövetőiknek, hogy csak a betűket pazarolták, mert nem hatottak meg. Aki hozzászólásával emelte a kommentek színvonalát, és persze a csendben olvasókra a jövőben is számítok.  

Az önfényezés itt még nem ért véget. Következzen a bevezetőben ígért szubjektív elemekkel bővített Best of.

 

A legolvasottabb poszt: Mennyire (nem) jó Hamilton?

Nem okozott meglepetést, hogy Lewis Hamilton vezeti a Mennyire (nem) jó sorozatot, hiszen róla szólt az év. Nem vontam kétségbe a versenyzői kvalitásait, de kiemeltem, hogy hihetetlen szerencsefaktora nélkül messze nem itt tartana. Nem hagytam ki híresen kiváló kapcsolatait a csapattársaival és a drámára való fogékonyságát sem.

 

A legolvasottabb nem címlapos poszt: Rosberg nyert, a Mercedes hason csúszik Hamilton előtt

Avagy az aktuális feszültség Monaco után. A Mercedes hibázott, Nico Rosbergnek pedig volt képe első helyen célba érni. Igazi indulatposzt, mert az anti-Rosberg klub nagyot alakított, nevetséges elméletek keltek szárnyra arról, hogy a hiba szándékos volt, hogy hozzásegítsék Rosberget a harmadik hercegségi győzelméhez.

 

A legolvasottabb futamösszefoglaló: Langyos víz Spában

A kezdődő Pirelli-botrány nélkül a 60. Belga GP még langyos sem lett volna, mégis ezt olvastátok legtöbben az összefoglalóim közül. A hétvége elején még Kimi Raikkönen körül forgott minden, hiszen előtte hosszabbították meg a szerződését. A McLaren rekordot döntött kiszabott büntetésben, a két körrel leintés előtt defektet kapó Sebastian Vettel pedig valószínűleg egy levegővel elmondott káromkodásban.

 

A legelfogultabb és a legtöbbet kommentelt poszt: Háromszoros súlytalanság

Amire felhívtam a figyelmet, hogy kattintás csak saját felelősségre. E/2-ben írt egyfajta nyílt levél, de tudatosan készültem rá, nem teljesen spontán született. Sarokpontjait hetekkel korábban jegyeztem le, mint ahogy Hamilton megszerezte a harmadik bajnoki címét, és elszabadult volna a most már ő is háromszoros lemez. Meg is kaptam a megmondóemberektől a magamét.

 

A legviccesebb, és amit legjobban szeretettem írni: No Kimi = No F1?

#happy #Kimi #Iceman #LeaveMeAlone #KeepCalm&LoveKimi #TooMuchHashtag

#PARÓDIA

 

Amit fájt megírni: A tizenhetes csillag megpihen

Jules Bianchi memoárja. Képtelen vagyok újraolvasni.

 

Amitől legtöbbet vártam és bejött: Mennyire (nem) jó sorozat

Folyamatosan bővülő széria a megosztó szerepben tündöklő versenyzőkről, rajongói cipőtől függetlenül. Minden rész kicsit más, és mindegyiket másért szeretem. Raikkönen, Hamilton, Massa, Alonso, Rosberg. Folytatása következik!

 

Amit mintha meg se írtam volna: Kilencedjére sem…

Szerintem jól megírt, de pocsékul időzített és a blogcímlapon is rossz helyre került poszt talán minden idők legeseménytelenebb Brazil Nagydíjáról. Hamilton kilencedik próbálkozásra sem aratott győzelmet, míg Rosberg jól haladt az általa kitűzött minibajnokságban és motivációja újraépítésében.

 

Személyes kedvencem: Mennyire (nem) jó Rosberg?

Annyit védtem őt évközben, hogy kötelező volt megírnom. Nem csak újabb eleme a Rosberg-Hamilton-Mercedes regényfolyamnak, hanem az egyik legösszeszedettebb írásom is. Közvetlenül utána jött a csapaton belüli fenyegetés, hogy ha viszályt szítanak, egyikük 2016 végén repülni fog.

 

Statisztikaféleség:

0 – ennyi futamot hagytam ki (Utolsó, amit kihagytam: 2008 Kanada)

1 – ennyi posztban működtem közre társszerzőként (KATT a 2015-ös év párbeszédes összefoglalójáért)

2 – ennyi versenyről nem írtam összefoglalót (Szuzuka, Szocsi)

3 – ennyiszer voltam idén a Hungaroringen (WSR, Ferrari Racing Days, Magyar Nagydíj)

4 – összesen ennyi autós rendezvényen voltam (előzőek + Nagy Futam)

5 – jelenleg ennyi része van a Mennyire (nem) jó sorozatnak

7– ennyi posztom címében szerepel valamilyen szám

16 – ennyi posztom került i2 címlapra (+ a közös poszt)

17 – ennyi futamösszefoglalót írtam

28 – összesen ennyi posztot írtam 2015-ben

33 – ennyi lájkot kapott a blog Facebook oldala

2016 – az év, amitől többet várok

 

Ha megint túlzásba viszem a tippelést, jövő ilyenkor bakiparádét olvashattok tőlem.

Itt követhettek:

 sajat1.jpg

Vitriol a Facebookon

A képek saját forrásból származnak.

(Csak akkor szólj hozzá, ha káromkodástól és személyeskedéstől mentesen is megy!)

 

Címkék: blog 2015 f1vitriol