Miről szól a Kvyat-Verstappen csere?

Példátlan évközi pilótacsere történt a Forma-1-ben: a csodagyereknek tartott Max Verstappen a következő versenyét már a Red Bull színeiben futja.

Kép

Kína. Oroszország. Danyiil Kvyat. Torpedó üzemmód. Sebastian Vettel. Két rajtbaleset, amely során mindkétszer ugyanaz zajlott le: a Red Bull orosz pilótája nekiütközött a Ferrarinak. Utóbbi helyszínen két kanyarban is. A négyből négyszer problémás hétvégétől szenvedő német a második ütközetkor már nem tudott visszatérni a versenybe, amire hosszú káromkodással reagált. Az első hibája után még megvédte a csapata Kvyatot, hiszen a rajt után előfordulhatnak ilyen esetek. Nem mellesleg dobogóra is állt azon a hétvégén, de dicsősége nem tartott sokáig, látszólag varázsütésszerűen elvesztette a bizalmat: két hét múlva senki nem védte meg, s azon kapta magát, hogy egy teljes és egy negyed szezont követően visszazavarták oda, ahonnan jött: a Toro Rossóba.

„Komolyan? Egy rossz verseny után kirúgják Kvyatot, és mi van a dobogójával az előző versenyen?” – reagált a hírre Jenson Button a Twitteren.

Így megy ez Red Bulléknál. Egyik versenyen dobogó, a másikon lefokozás. Igen, Szocsiban Kvyat hibázott, ami tökéletes ürügynek bizonyult ahhoz, hogy a szőnyeg szélére állítsák. Ha túljut a sokkon, máris kezdhet azon gondolkodni, hogy hova tovább. A nagycsapatnál töltött karrierjének vége, s mivel rengeteg verseny van hátra ebből a szezonból, azon se lepődnék meg, ha nem várná meg a végét. Nagy volt rajta a nyomás, de azzal jönni, hogy összeroppant alatta, az nem igaz. A pilóták sorsáról döntő Helmut Marko azt állítja, hogy nem csapaton belül keletkezett a nyomás, holott két gyenge futam után azonnal figyelmeztetésben részesítették az oroszt, hogy kapja össze magát. Ez mégis mi, ha nem belső nyomás? Nem először sürgették meggyőzőbb teljesítménye. Első Red Bullos évében is hamar letelt számára a türelmi idő, s tudjuk, hogy a vízválasztó Magyar Nagydíj előtt már kapta az egyértelmű üzeneteket, hogy mit kell tennie, ha jövőre is a kötelékükben szándékozik maradni. Kvyat megszerezte élete első dobogós helyét a Hungaroringen, ám a leintést követő rádióbeszélgetésben Christian Horner nem megdicsérte, hanem emlékeztette valamire: hogy tudja-e, mit jelent mindez. Mármint a dobogós helye. A mostani események ismeretében talán nem is a 2016-os helyéért küzdött, hanem még a tavalyiért.

Kép

Az okoskodók azóta elégedettek lehetnek, hogy ők bizony előre megmondták, hogy sok lesz neki a Red Bull. Amikor két évvel ezelőtt Vettel négy világbajnoki címmel a zsebében átment a Ferrarihoz, hirtelen pótolni kellett a helyét. Tényleg hirtelen. Mivel a 2014-es Toro Rossós párosból az újonc Kvyat volt a fiatalabb, és a három éve kitörni képtelen Jean-Eric Vergne addigra már elvesztette Helmut Marko bizalmát, és legújabb szerzeményüket mégsem ültethették rögtön egy Red Bullba, kompromisszumos megoldás született: Kvyat lesz Daniel Ricciardo csapattársa. Ekkor még ment a jópofizás, hogy türelmesek lesznek vele, és minden segítséget megadnak neki. Én egy szavukat se hittem, hiszen hónapok óta azzal volt tele a sajtó, hogy az akkor tizenhét éves, de máris a jövő nagy bajnokának tartott Max Verstappennel jól bevásárolt a Red Bull. Na, nem a két szép szeméért választották, hanem mert a rámenős, a saját fiát is robotnak nevelő apja nevelőszériákat kihagyva odalökte a srácot Marko elé, hogy ha nem kell, majd viszi más.

Szóval az állandó eposzi jelzőt viselő Verstappen úgy kapta meg a Toro Rosso egyik ülését, hogy végül elbukta az F1-es előszobától messze lévő nevelőszéria hajráját, az F3-as bajnokságot. Nála teljesen kimaradt a fokozatosság elve, s újabb tanulóév helyett beleugorhatott a mélyvízbe. Alig jelentették be a szerződését, rögtön lehetősége nyílt pár szabadedzésen körözni, amivel szerzett némi előnyt a csapattársával szemben. De a péntek délelőtti edzések nélkül is róla szólt minden. A Hypestappen-jelenség már azelőtt súlyos árnyékként vetült a WSR 3.5 bajnok Carlos Sainzra, hogy egyszer is összemérhették volna az erejüket. A felszínt megkapargatva már akkor látszott, hogy a két Red Bull junior nem fog egyenlő feltételekkel indulni. Ahogy az aktuális hír, a holland előléptetése, úgy a villámgyors Toro Rosso szerződése mögött is inkább Helmut Marko egyszemélyes döntése húzódott, hogy nem törődve a kritikákkal csak azért is megszerzi Verstappent, nehogy a Mercedes meggondolja magát, és mégis lecsapjon rá. Elmélet: már ha nem azért találták ki Verstappenék a mesét arról, hogy a világbajnoki címvédő csapat is érdeklődött iránta, hogy nyomást gyakoroljanak Markóra. Viszont a Mercedesnek addigra ott volt a Hamilton 2.0 Pascal Wehrlein, akit hogy ne kallódjon el, a DTM-ben versenyeztettek. Maradt hát a Red Bull, s hogy mégis közbeiktassanak egy lépcsőfokot, először „csak” a Toro Rosso. Tehát még mindig nem mentek egy méter se egymás ellen, máris így nézett ki a felállás: a csodagyerek, meg a majd meglátjuk, mire képes Sainz. A 2015-ös mérleg pedig eszerint alakult. Mi megmondtuk szólamok part2. Állandó balszerencséje miatt nem tudtuk meg, hogy a Verstappentől alig három évvel idősebb, és alsóbb szériákban jóval több időt eltöltő spanyol mire képes. Erősek voltak együtt, de a csapat 67 pontjából 49-et a holland szedett össze. Ha a számokat nézzük, ez erős kiütés.

Az, kiütés. Nekem is. Viszket a tenyerem, valahányszor meglátom Verstappen arcát, ami akkorára nőtt, amekkora a fiatalabb Fernando Alonsónak vagy Lewis Hamiltonnak se volt, pedig mindketten magasra tették a mércét. Ha egyesek szerint a holland a Forma-1 ajándéka, akkor viselkedjen is úgy. (Nem az, csak egy beképzelt tinédzser.) A rádiózás hisztikirálya nem tartja tiszteletben a csapatutasítást, rendszerint akkor is visszautasítja a csapaton belüli helycserét, ha a taktika azt igényelné, míg fordított esetben előzés helyett elkezd pampogni, hogy Sainz előtte van, vagy ugyan miért a spanyol mehetett előbb kereket cserélni? Ugyan csupán két ilyen eset került visszajátszásra, de kiderült, hogy rendszeresen előfordult a panaszkodás. Az egyenlőtlenséget mutatja, hogy a csapatvezetés gyakorlatilag mindkétszer (Szingapúr, Ausztrália) neki adott igazat. Barcelonától meglátjuk, meghunyászkodik-e, vagy Ricciardóval szemben is hozza az eddig megszokott formáját.

Kép

A nagyképű, a csapatutasítást egyoldalúan kezelő, még mindig túl fiatal versenyző, meg a gyerekét önmaga kivetülésének tartó, agresszióval és szereplési kényszerrel küzdő apja megkapta, amit akart. Ricciardót mégse túrhatták ki. Lehet itt hatalmas lehetőségről áradozni, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy a Red Bull stabil(abb) ülésében még olyasvalaki ül, aki erős holland hátszél esetén röhögve távozik például ahhoz a Ferrarihoz, ami elől az előléptetéssel egyszerre magukhoz láncolták Verstappent. Csak ürügy kellett hozzá, hogy meghozzák ezt az unfair, gusztustalan döntést Kvyat ellen. Azon a véleményen vagyok, hogy se a Ferrarinak, se a Mercedesnek nincs szüksége Verstappenre, mert előbbit nem érdeklik a fiatalok, utóbbinak meg kéznél van a saját neveltjük Wehrlein személyében. Egy a lényeg: a Verstappen mindenekfelett elv mögött ronda anyagiak állnak, miszerint nem engedhetik el anélkül, hogy előtte nem sajtolnak ki belőle minden centet a pár éve még világverő Red Bullnál.

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha káromkodás [még mindig Vettel kiváltsága] és személyeskedés nélkül is megy!)