Berúgták az ajtót, világbajnokok lennének

Adott két szemtelenül fiatal versenyző, húsz és huszonegy évesek, akiket a Forma-1 következő szupersztárjainak tartanak. Összehasonlítható-e Esteban Ocon és Max Verstappen? A Mercedes vagy a Red Bull utánpótlása érik be előbb?

Generációváltás zajlik. Alig érkezett meg a huszonkét éves Lewis Hamilton és a húszéves Sebastian Vettel, akik azóta is fémjelzik a sportágat, tíz év elteltével két náluk is zsengébb korú kölyök készül valami hasonlót megismételni. Hamiltonhoz és Vettelhez hasonlóan köztük is van egyfajta egyenlőtlenség: az egyiket mélyvízbe dobták, a másiknak végig kell járnia a ranglétrát. Hamilton szerepében Verstappen, Vettelében Ocon – avagy újra összecsap egymással a „bele a közepébe” és a „lépésről-lépésre” módszer.

2014-et írunk. Ocon megnyerte az F3-as bajnokságot, ám sikerét elhalványította a sajtót hetek óta lázban tartó hír, hogy vetélytársa, a Red Bull junior programjába néhány hete bekerült tizenhét éves Verstappen túl volt első F1-es szabadedzésén. Nem túlzás azt mondani, hogy olyasvalakit vártak egyetlen méter megtétele nélkül a Red Bullba, aki egy évvel korábban, 2013-ban még gokartozott. Senki sem féltette Verstappent a Forma-1-től, de a Forma-1 szereplői attól tartottak, hogy nem elég érett ekkora ugráshoz. Miért kivételeztek vele? Mire mehet stabil formulaautós alapok nélkül? 2017-ből visszatekintve elég sokra. Mást se hallani érkezése óta, minthogy hamarosan világbajnok lesz. Az első felvonás

A kronológia és a minél pontosabb összehasonlítás kedvéért idekívánkozik, hogy a friss F3-as bajnok Ocon 2014 végén két F1-es csapat autóját is vezethette, ám állandó szerződés helyett egyelőre csak a Forma-1 kisebbik előszobájának számító GP3-ról álmodhatott. Miután megnyerte azt is, és lecsapta a Renault kezéről a Mercedes junior programja, kiegyenlítődni látszottak a feltételek közte és Verstappen között… papíron. A második F1-es szezonjára készülő hollanddal szemben Ocon a DTM-ben kezdte a 2016-os évet.

Az összehasonlítás Ocon formulaautós bemutatkozásával indul:

Ocon

Verstappen

2012

Formula Renault

Gokart

2013

Formula Renault

Gokart

2014

F3 (+F1 teszt)

F3 (+F1 teszt)

2015

GP3

F1 - Toro Rosso

2016

DTM, F1 - Manor

F1 - Toro Rosso, Red Bull

2017

F1 - Force India

F1 - Red Bull

 

Pályájuk tehát 2015-ben elágazott, és csak másfél évvel később, 2016 közepén találkozott újra a rajtbalesetről elhíresült Belga Nagydíjon. Ocon a mezőny leggyengébb csapatában, a Mercedes közreműködésével életben tartott Manorban futotta első F1-es versenyét, ezzel szemben Verstappen Barcelona óta már nem a Toro Rossóban, hanem a Red Bullban ült, és egyszeres futamgyőztesnek mondhatta magát. 2017-ben kicsit közelebb kerültek egymáshoz, bár is Verstappen felé billent a mérleg nyelve továbbra. A holland győzelmeinek száma háromra nőtt, és hatodik helyen zárta a szezont, míg a nyolcadikon jegyzett Ocon legfeljebb a stabil pontszerzésekkel és egy hosszú, kiesés nélküli sorozattal büszkélkedhet. Ha Verstappen irigyelhet valamit, akkor az Ocon megbízható Force Indiája, ami csupán egyetlen alkalommal hagyta cserben a gazdáját. A holland Red Bullja hétszer végezte a pálya szélén vagy orral a bokszban. Persze ha Ocont kérdeznénk, nyilván ő is szívesen cserélne Verstappennel.A malajziai győzelme sorrendben a második

Verstappen előnye talán nem sokáig lesz behozhatatlan. Ocon ismeri minden trükkjét, és emlékszik rá, hogyan győzhető le. Állítása szerint ő volt a gyorsabb régebben, de azt nem tudja, hogy még mindig így van-e. Egyelőre azt reméli, képes lesz lenyűgözni a Mercedest. Minden esélye megvan rá. A Mercedes lát benne valamit, ami Pascal Wehrleinban annyira nem lehetett meg, hogy Ocont a maga kilencfutamos tapasztalatával is meggyőzőbbet nyújtott nála. Várja a következő előléptetést. Ha őt választják (vélhetően Valtteri Bottas helyére), igazi klasszikus, lépcsőfokról-lépcsőfokra építkezős karriert tudhat magáénak. 

A Force India kétségtelenül profitált Ocon érkezésével. A csapat konstruktőri negyedik helyének megerősítésén túl Sergio Perez felrázásában is segítségükre volt. Megérkezett a fiatalság, mi több, berúgta az ajtót, és már Ausztráliában pontot szerzett. Ahogy teltek a futamok, úgy szaporodtak a konfliktusai Perezzel, akiből a legrosszabbat hozta ki a másik Force India autó felől érkező kihívás: panaszkodott, csapatutasítást kért, illetve tagadott meg. Azt követően, hogy Spában kétszer is kiborult a rózsaszín méreg (és főleg Ocon), a csapatvezetés a további pontvesztés megelőzésére kénytelen volt előzési tilalommal reagálni. A szezon végéig úgy-ahogy elkerülték egymást. Korántsem mindig a francia hibájából koccantak, de kiderült, hogy Ocon sem szereti elvenni a lábát a gázról a fej-fej melletti csatákban. Ismerős tulajdonság?Egyik szoros helyzet a sok közül

Még ha senki nem osztja a véleményemet, akkor is megkockáztatom, hogy 2017-ben Ocon fejlődött többet. A holland hozta, amit eddig: jó rajtokat, bátor/átgondolatlan előzéseket, „nem kérek elnézést” mentalitást. Most nem azért, de Ocon nem ugyanilyen? Azt leszámítva, hogy a sajátja és Perez autóján kívül másét alig zúzta le. Verstappen esetében felsorolni is nehéz, hányszor ütközött az elmúlt három évben, mégis legalább annyian szeretik az agresszív manővereiért, mint ahányan nem. A sorozatban három alkalommal az Év személyiségének megválasztott Verstappent részben azzal az ígérettel győzte meg a Red Bull a folytatásról, hogy maga köré szervezheti a csapatot. A közvetlenül a három topcsapat mögött rangsorolt Force India máshogy működik. Ott addig engednek teret egyéni villogásnak, amíg egyetlen világbajnoki pont sem forog kockán. A Red Bull szerint semmit sem vonnak le Verstappen értékeiből a hibái, és eddig sem kérték tőle, hogy változtasson a viselkedésén. A Force India is elégedett Oconnal, és nem illetik „de” kitétellel a vezetési stílusát.   Szoros helyzet 2016-ból, amikor Verstappen négykerekes pályaelhagyás után akart előzni, de közben jött Vettel a túloldalról, aki nem látta őt

Mivel Ocon a Mercedes-család tagja, és Hamilton egyre több utalást tesz a pályafutása lezárására, nagy eséllyel új szerepre kényszerülhet. Minden öreg róka félelme, hogy kikap egy csapatújonctól. Vettel már tudja, milyen érzés (egy évvel később az ő legyőzőjét is elverték a Red Bullban), sőt, megismétlődhet a Ferrari színeiben is. Hamiltonnak sosem kellett feltörekvő fiatalokkal számolnia a McLaren vagy a Mercedes garázsának másik oldalán. Valtteri Bottas lehet az utolsó csapattársa, akinek beleszólhatott az érkezésébe. Jól teszi a Mercedes, ha még azelőtt gondol a Hamilton utáni korszakra, mielőtt ő is Rosbergi döntést hozna: elértem, amit akartam, viszlát. Érdekes módon mindig akkor gerjesztette fel valaki a Verstappen iránt érdeklődik a Mercedes szólamot, amikor a holland távozással fenyegette a csapatát. A pletykák nyomtalanul megszűntek, mióta hosszabbított a Red Bullal. Ha ér annyit a Mercedesnek, amennyit a Red Bull a szerződés idő előtti felbontásáért kérne, még kiköthet az Ezüst Nyilaknál. Csak minek. Amint Toto Wolffék lemondanak Oconról, hasonlóképpen értelmezhetetlenné válik a junior programjuk, mint a Ferrarié: az olaszoké is csak bizonyos szintig járható át.

Olyan húsz-huszonegy évesekről van szó, akik:

- topcsapatokhoz kötődnek,

- még minimum tíz évig versenyezhetnek, akár csapattársakként is,

 - az F1-es csapatfőnökök legfrissebb szavazása szerint a mezőny öt legjobbja között vannak, úgy hogy közben a csapattársaik elé rangsorolták őket,

- és akikről a Forma-1-be érkezésük előtt is ódákat zengtek.

Ocon egyelőre nem beszélt nyíltan a világbajnoki ambícióiról. Verstappen türelmetlen, és úgy tesz, mintha a csapattársa, az időhiánytól félő Daniel Ricciardo cipőjében járna. Előfordulhat, hogy közben rekordot döntenek: a valaha volt legfiatalabb világbajnokét, viszont akkor sem maradnak le semmiről, ha két-három-négy év múlva kezdődik az uralmuk. Irgalom annak a csapatnak, ahol egyszerre kereszteződne a pályájuk. Éppen a napokban kelt szárnyra, hogy a Mercedesnek máris hiányzik a belső feszültség.

Vitriol a Facebookon

(Kommentszabály: kulturáltan.)