F1Vitriol

F1Vitriol


Mennyire (nem) jó Alonso?

Aligha akad olyan néző, aki nem sajnálja idei megpróbáltatásai miatt, pedig korábban volt ő Luckylonzo, Teflonso, Csalonzó, meg ki tudja még micsoda. Az ifjú spanyol, aki a mezőny végéről a Forma-1 legjobbjai közé emelkedett, botrányoktól sem mentes útja során látszólag feddhetetlen maradt. Mi sem bizonyítja jobban hullámzó megítélését, mint amikor az egykor ünnepelt Ferrari-verő öt küzdelmes év után üres kézzel távozott az olaszoktól, sokan igazságtalanságot kiáltottak: nem lehet, hogy Fernando Alonso ne nyerjen több világbajnoki címet. Évtizednél is régebben zajló történet ez, és ugyan nem rajta múlik, de már közeleg a vége.

Tovább olvasom

Újonckérdés 2.0

Rendszeres látogatója vagyok a World Series by Renault sorozat hazai hétvégéjének. Minden évben elhangzik a helyszíni közvetítésen, hogy érdemes figyelni a 3.5-ös mezőnyt, mert közülük kerülhetnek ki a jövő F1-es pilótái. Egészen eddig nem akadtam fenn a mondaton, hiszen ez volt az a széria, ami éveken keresztül a legtöbb új versenyzőt biztosította a Forma-1-nek. Az egyeduralom most a végéhez közeledik:

  • a WSR bajnoki cím önmagában nem biztosítja a Forma-1-hez szükséges szuperlicenszet
  • két Renault motoros csapat maradt a Forma-1-ben

Tovább olvasom
süti beállítások módosítása