Botrányok szaggatta koronázás: a szezon minden nyavalyája egyetlen, döntő körben sűrűsödött össze. Max Verstappen a pályán ragadta magához a bajnoki címet, meg nem is. Akik történelmi felhajtást kerítettek a magától is történelminek ígérkező párharc köré, ne csodálkozzanak, ha hosszú időre kikezdték az érintettek és a nézők bizalmát, és minden további döntésüket gyanakodás fogja övezni.

Hosszú, szubjektív 150. poszt a szezonra árnyékként vetülő folyamatokról és a 2008-as végjátéknál is viharosabb befutóról. Hogyan rántott magával az év? Ki az, akik valamikor imádtam utálni és ma már nem tudom utálni? Melyek voltak azok a pontok, ahol a Mercedes kiengedte a kezéből az irányítást Abu Dhabiban? (Ebben a bejegyzésben nem érintem az összes csapat és versenyző teljesítményét.)

Megpróbáltam semleges néző lenni, de nem ment

Kezdésként iderángatom a kommentekben többször megismételt alaphelyzetet, hogy mennyire nem akartam kötelezően hasra esni a régóta várt generációk közti párharcot tálcán kínáló szezontól. A Red Bull fölényét rebesgető hangoktól eltérően csak arra tudtam gondolni, hogy a 2020-as rövidített évet követő új, rekordhosszú versenynaptár tökéletesen magában hordozza a 2017/18-as Mercedes-Ferrari csata forgatókönyvét, ám a kifulladás nem akart megérkezni. Pozitívan csalódtam. Végre nem messziről és félhomályban egyenrangúnak látszó csapatok és pilótáik küzdenek meg a két bajnoki címért! A pályán látott kerék-kerék elleni villongások és az azokat kísérő médiacsörte ellenére, vagy pont hogy ezekért, egyre jobban érdekelt, mi történik legközelebb. Sokat gondoltam rá, hogy ha valamit, akkor ezt az idényt érdemes volna írásban is végigkövetni, de egy perc múlva hagytam a fenébe, nem szerettem volna az elmúlt két évhez hasonlóan feladni. Néhol vicces, máskor eltévedt dolgok születtek abból, hogy kifejezetten szerettem első felindulásból írni. A véleményblog műfaja már csak ilyen, előbb csapkodom a billentyűzetet, évekkel később meg pislogok, hogy mennyire másként látok egy-egy történést. Ugyan emlékezetes események sorozata dőlt rám idén is, a kedvenceim már máshol jártak, én pedig nem akartam két olyan versenyző közül oldalt választani, akiket enyhén szólva is imádtam, imádok…

…utálni. Szinte beléjük töröltem a lábam, hogy nézne ki, ha mostantól azért szurkolnék az egyiküknek, hogy kárörvendhessek a másik veresége felett? Elköteleződés helyett próbáltam háttérben maradni, jóval kevesebbet szólaltam meg, nem osztottam az észt minden felületen. Szokásomhoz hűen pocsékul tippeltem meg azt is, hogy meddig maradhat kiélezett a bajnoki párharc. Silverstone-ban két kanyar alatt véget ért a nagyjából vigyázunk egymásra korszak, majd a Hungaroringen úgy folytatódott, hogy harmadik személy is közel büntetlenül kibowlingozhatja az ellenfeleit a pályáról. Ez a két incidens az élmenők bakui kettős nulla pontjánál is súlyosabban befolyásolta a bajnokságot. Engem is. A nyári szünet utáni első felvonás nem csak a világbajnokságot indította újra, de rajtam is benyomta a fussunk neki még egyszer gombot. Monzára beláttam, hogy akár ellenszurkolok, akár tábort választok, a bajnokaspiránsok azt hozzák, amire az előéletükből számítani lehetett: alapjáraton bírják a nyomást – egymást egyre kevésbé, – de az egyikük elborultabb pillanataiban ugyanolyan vehemensen törtető kis hülyegyerek, mint amikor a kedvenceim versenyét tette tönkre, és a melodráma királya is előszeretettel tetszeleg a jól bejáratott mindenki ellenem van szerepében. Nem fognak nekem tetszően viselkedni, és nem teszik semmissé az egykori antipatikus húzásaikat: nekem kellett stratégiát váltanom. Megszokok vagy megszökök – megszoktam. 

Az ígéret szép szó, ha Verstappent méltatják, úgy jó. Pardon?

Az alábbi párbeszéd a 2019-es szezon előtt zajlott:

Megkésett dicshimnusz? Kihívás elfogadva. Készakarva teleszórom a posztot hatásvadász képekkel, egyúttal a vastagon szedett kiemelésben elspoilerezem, hogy nem Hamiltont értékeltem át, mi következik, Verstappen divatszurkolójaként coming outolok? Sosem választottam divatból kedvencet, kényelmetlen lenne Verstappent közéjük sorolni azok után, amiket összehordtam róla. Személyes favorit posztom, a mesebeli első red bullos győzelme utáni Maxfaktor szinte minden egyes mondatára vagy rácáfolt, vagy magam satíroznám át feketével. Véleményblog, ugyebár… Sajnálom, hogy nem kerültem vele címlapra, micsoda kommentcunami maradt el például ebből:

Ma már nevetek magamon, de akkoriban kikészültem tőle. Mértéktelennek tartottam az őt övező csodálatot, amelynél csak az ő egója és az én ellenszenvem nőtt nagyobbra, ebből kifolyólag hol Verstappent, hol a csapatát, hol a rajongóit, hol az állandó eposzi jelzőket ráaggató médiát – köztük a kommentátorokat – savaztam. 2016/17-ben szándékosan vadásztam az engem kiakasztó hozzászólásokra, talán az egyik pendrive-omon még fellelhető gyűjteményt hoztam össze belőlük. Utólag összerakva Daniel Ricciardo elszerződése óta nem zavar, hogy nyíltan Verstappenre építkezik a csapata. Hadd emeljék fel a kezét, ha eljön az ideje, erre várnak 2015 óta. Jesszus, most esett le: 2015-ben kezdtem el blogolni, ki debütált akkor a mezőnyben?

Karma.

Verstappen felfutása egybeesett a kedvenceim jobb éveivel, persze hogy idegesített, ha nekik ment a ha nem térsz ki előlem, akkor is átjutok rajtad, legfeljebb mindketten kiesünk hozzáállásával. A fentebb beszúrt párbeszéd évében nem tudtam volna fogcsikorgatás nélkül beismerni a tévedésemet: igen, azoknak volt igaza, akik legelső F1-es évétől világbajnoki esélyesként tekintettek rá, és igen, újonc korától jót tett a jelenléte a versenyeknek. Én is láttam, hogy csak egy jó autó kell neki, és világbajnok lesz, de azt akartam, hogy várja ki a sorát, mások is vannak előtte, például a csapattársa. Mialatt többé-kevésbé türelmesen várakozott, a többiek felőrlődtek, még a 2016-os évet sikerrel végighajtó Nico Rosberg is. Ha ő ült volna az egyre többször fatális önhibát vétő Sebastian Vettel Ferrarijában, lehetséges, hogy húsz-huszonegy évesen is képes lett volna arra, amire a négyszeres világbajnok német nem. Mire Verstappen a hibrid éra legjelentősebb szabályváltozása előtti évben kihívóként előléphetett, az addigra hétszer megkoronázott Hamiltonnal és minden várakozást felülmúló, pályákon túlmutató összecsapással nézhetett szembe. De hogy hogyan jutottak el onnan, hogy a szezon első pár futamán Verstappennek sosem volt olyan érzése, hogy összeütköznek odáig, hogy Hamilton szerint Verstappen nem ismer határokat, és saját szabálykönyv szerint játszik, az már a következő szövegrésznek témája.  Monza. Ebben mindketten benne voltak.

Ne engedd ki a szellemet a palackból, mert minden gyanússá válik

Szerintem soha nem csuklottak ennyiszer a Forma-1-es szabálykönyvek megalkotói főleg az alkalmazói, mint a 2021-es szezonban. Történelmi felhajtást kerítettek a magától is történelminek ígérkező párharc köré, aztán csodálkoztak, hogy mindenkin, a versenyzőkön, a csapatfőnökökön, a nézőkön és a sajtón is úrrá lett a paranoia. Nem felvillanhatott fel anélkül a biztonsági autó vagy a versenymegszakítás felirat, hogy valakik ne kezdték volna a mögöttes szándékot keresni. Ezt most Hamiltonnak vagy Verstappennek jó? Minden, ami csak egy langyos szellő erejével befolyásolta a versenyek kimenetelét, másnap orkánként tombolt. A büntetések magyarázatait a kaméleonok is megirigyelték volna. Egyszerűen miért nem lehetett egymás után kétszer ugyanúgy dönteni? A következetlenség egyre súlyosabb sebeket ejtett a szezonon: az egymással is indulatokkal teleszurkált szócsatát vívó csapatok felváltva vádolták manipulációval az FIA-t. Melyik verzió a szörnyűbb, ha a sport háttéremberei a nézettségért szították a tüzet az ad hocnak tűnő döntésekkel, vagy ha kapkodásból csináltak hülyét magukból? Nincs jó válasz. Idén nem csak a második helyezett érezheti magát legyőzöttnek, hanem az is, aki alapvetően elégedett a méltatlanul lezárult, konteókkal terhelt szezon végeredményével.

„Felülírhatja a show érdeke a következetességet?” – tettem fel az előző bejegyzés címében. A címvédő és kihívója elharapódzó leszorításos előzései és balesetei érezhetően gerjesztették az érdeklődést a szezon iránt. Az utolsó percig tálcán kapta a bonyodalmakat a karakterdrámákat igénylő Netflix-stáb. Milyen jól néz ki a készülő évadban, mennyire elmérgesedett a hangulat a Mercedes és a Red Bull között. Vagy hogy a csakugyan kicsit hátrányból kezdő Mercedes még azt követően is üldözőként tekintett magára, miután megint ők diktálták a fejlesztési tempót motor és aero területen egyaránt. Vagy hogy Verstappen a harminchárom pontos előnyének elolvadását többszörös bajnokokat megszégyenítő hidegvérrel viselte, és mennyire lerázta magáról, ha piszkos módszerekkel vádolták. Vagy mindenki tudta, kiről beszélnek a sajtótájékoztatókra szándékosan egymás mellé ültetett versenyzők és főnökeik, ha egymás neve helyett azt mondták, „egyesek” vagy „bizonyos csapatok”. És a két utolsó versenynek és a végeredmény megóvásának itt még se híre, se hamva.

Kódolva volt a balhé

A kitereléses előzéséről híres-hírhedt Verstappen a korábbi szezonokban kárvallottja és kedvezményezettje is volt ugyanannak a szabályértelmezésnek, viszont idén felváltva élhette át mindkettőt. A holland szerint nem hagyták őket megküzdeni, versenyzés helyett a büntetésekről szóltak a futamok. Neki kedvező időszakban előszeretettel forgatta a kést Hamiltonban, hogy a brit azért tart tőle, mert nem tudja, hogyan kell hozzá hasonló könyörtelenséggel versenyezni. A saját növekvő agresszivitását azzal magyarázta, hogy a neki a mexikói hétvégétől nyúllá változott Hamilton mögött az agár szerepével kellett beérnie (a költői kép tőlem), és ebben igaza volt. A Red Bull látszólag tehetetlenül nézte, hogy a Mercedes betalált a Valtteri Bottas autóján tökéletesített új motorral. Nekik már csak használt, vagy mindjárt bekrepál, olyan használt erőforrásuk maradt. A Red Bull fejesei a szaúdi pályán esett ütközés visszhangjára reagálva eltiltották Verstappent az internetes olvasgatástól, mondván a Mercedes rájuk állította a teljes marketing gépezetét. Hasonlóan a Hamilton-Rosberg, vagy a Hamilton-Vettel témájú évekhez, a brit F1-es hangadók is segítettek felhangosítani a Mercedes üzeneteit. „Több marketingesük van, mint szerelőnk a garázsunkban” – jegyezték meg a red bullosok a pontegyenlőségből induló végjáték előtt.  

Soha feszültebb felállást a szezonzáróra: az a versenyző nyeri a címet, aki előrébb végez, és ehhez nem muszáj az első két helyen végezniük. De persze alapozni kellett a hangulatot a szabálykönyvek felett álló sportkódexben talált rejtélyes pontlevonás belengetésével, amely üzenet inkább Verstappennek szólt, hiszen ha vétkesnek találják egy esetleges ütközésért és akárcsak fél pontot levonnak tőle, mindkettejük kiesése esetén Hamilton a világbajnok. Mintha a határozottságát megkérdőjelező kritikáktól megcsömörlött versenyigazgató a kedélyek csitítása mellett minden kimenetelre felkészült volna. A Mercedes is készült egy sportjogászatban jártas sztárügyvéddel. Kiben nem bíztak, magukban vagy abban a versenyirányításban, amelynek feje saját hatáskörben is dönthet? Kétlem, hogy Michael Masi akart volna ennyit szerepelni idén. Az a személy vagy személyek viszont hibáztak, akik jó ötletnek találták hangulatelemként bejátszani az FIA és a csapatok közti sokszor meghökkentő rádiós kommunikációt. Másodpercekkel az elhangzásuk után, szinte élőben hallani az illúzióromboló egyezkedéseket és a csapatvezetők követelőzéseit, mit ne mondjak, a legpocsékabb showelem, amit kitalálhattak.

A Mercedes másokon akarja elverni a port a tévedéseiért

Sokszor nyilatkozták a Mercedesnél, hogy a pályán akarnak nyerni, akkor miért akarják utólag az irányításon elverni, hogy a szezonzárón kétszer is taktikai hibát vétettek? A 35. körben alkatrészek szóródtak szét a pályán, a megtisztítás idejére virtuális biztonsági autó borzolta fel az idegeket. Hallhattuk, amint Toto Wolff a csapata nevében azt kérte a versenyirányítástól, hogy ne legyen tényleges safety car, és láthattuk, hogy a Red Bull kapott az alkalmon és mindkét autójukon kereket cserélt. A Hamilton és Verstappen közti távolság csökkent, de ahhoz nem eleget, hogy a holland belátható körökön belül DRS-t tudjon nyitni. Unalmas befutó és Hamilton nyolcadik világbajnoki címe lebeghetett a szemünk előtt, amikor az öt körrel a leintés előtti, romeltakarítást igénylő balesethez már nem volt elég a VSC. A távolságok eltűntek, a Red Bullnak lehetősége nyílt kamatoztatni a gumielőnyét. A Mercedes abban bízhatott, hogy ha történetesen újraindítanák a versenyt, a Hamilton és Verstappen között haladó öt lekörözött autó megvédi Hamiltont. Ekkor mulasztottak másodjára. Versenyzőjük kérését megtagadva nem engedték kiállni Hamiltont, míg a lekörözésekkel számoló Verstappen újból kiment friss abroncsért. A Mercedes elbizakodását erősítette a versenyirányítástól érkező első utasítás is: a verseny újraindul, a lekörözöttek nem vehetik vissza a körüket. Gumielőny ide vagy oda, Verstappenre tényleg a lehetetlen várt: öt lekörözés, plusz Hamilton megtámadása.

Legalább látszott, hogy nem a biztonsági autó mögött szándékoznak lefutni a maradék másfél kört, de a Red Bull több esélyt akart Verstappennek, ehhez pedig rá kellett venni az illetékeseket, hogy tüntessék el a lekörözött autókat az útjából. Pontosan egy héttel a szaúdi alkudozás után újfent csapatvezetői kérésre módosult a verseny újraindításának keretét tartalmazó döntés. A hivatalos utasítás nyomán az első két helyezett közé szorult autók visszavehették a körüket az élen haladótól, és a verseny egyetlen, mindent eldöntő körre újraindulhatott. Wolff a nevéhez hűen üvöltő farkasba csapott át. Késő, Hamilton kint tartásával saját magukat terelték csapdába. Verstappen levadászta, és a kör végéig maga mögött tartotta a negyvensok körös gumikkal kockáztató Hamiltont. Elég lett volna egy apró elfékezés a kopott gumikkal és mindjárt máshogy alakult volna. Egy véletlenül vagy szándékosan Verstappen megforgásával járó koccanás lehetett volna Hamilton utolsó mentsvára, de szerencsére a szezon első felében bemutatott nagyjából vigyázunk egymásra tánclépést választották az egymásba gabalyodó kortárs előadás helyett. Ennél a verziónál már csak a piros zászlós megszakítás és a rajtrácsról újraindított rajt lehetett volna vitatottabb fordulat, abban az esetben pláne kiegyenlítődtek volna az esélyek.

A sértett Mercedes a safey car szabály két gyenge pontjára rátapintva megóvta a végeredményt, majd azonnal megfellebbezte az óvás elutasítását is. Nem fogadták el a vereségüket. Annyira rápörögtek a jogászkodásra, hogy a saját konstruktőri címük ünnepléséről és a kötelékükből távozó Bottas futam utáni búcsúztatásáról is megfeledkeztek. Napokra sajtózárlatot hirdettek, Hamilton sem szólalhatott meg azóta, hogy kiszállt az autóból, feldolgozta az első sokkot és az orra alá dugták a mikrofont, hogy ott helyben mondjon valamit. Bizonyára nem hördült volna akkorát a világ, ha a konstruktőri címükről lenne szó. Nem Verstappenre haragudtak, hanem a teremtett körülményekre, amelyek kiénekelték a győzelmet a szájukból. Remélhetőleg egyszer elismerik nyilvánosan, hogy bizony ők is hozzáénekeltek egy szólamot. A fellebbezésük nélkül is lavinává nőtt a büntetésekről és egyéb döntésekről zajló vitasorozat, lesz miket tisztázni a következő szezonra. De ennek most vége: a Mercedes elállt a fellebbezéstől. A nem egészen egy körön át vezető Verstappen győzelmét és első világbajnoki címét hozó Abu Dhabi Nagydíj és ezzel együtt a 2021-es szezon hivatalosan öt nappal később, az FIA gála napjának délelőttjén ért véget. Jobb így. Hamilton sosem tudná lemosni magáról, hogy nem a pályán ragyogott fel a nyolcadik csillaga.

#HistoryWritten

Nem is Verstappen lenne, ha a zűrös előélete után sima sétakocsikázással nyert volna. Szeretném elhinni, hogy lezárult a Hamilton-korszak. Hirtelen az is megfelel, hogy mikor legközelebb azt írom, hogy címvédő, legalább egy éven keresztül nem Sir Lewis Hamiltont kell alatta érteni. Az oroszlán felülkerekedett a lovagon.

Vitriol a Facebookon

(A képek nem tőlem származnak, és felhasználásukból nem keletkezik anyagi hasznom.)