F1Vitriol

F1Vitriol


2015\09\08 MRNN_F1 6 komment

Olasz cirkusz

Hogy a részrehajlás és a következetlenség szavak közül melyik jellemzi jobban a Pirellit, lehetne vitatkozni, pártjukat fogni viszont nem érdemes. Amiért a GP2-n hátrasorolás járt, ugyanazért a Mercedest és a Ferrarit tárgyalóasztal mellett tisztázták a vádak alól. Egyébként a versenyt követő huzavona nélkül csak Lewis Hamilton sapkájáról és hajszínéről beszélhetnénk.

Tovább olvasom

Langyos víz Spában

A hatvanadik Belga GP igazi langyos víz volt a Hungaroringhez képest. A Mercedes átmeneti megingás után a megszokott sorrendben tért vissza az élre, és ha eltekintünk tőlük, akár mondhatnánk azt is, hogy nem volt olyan rossz verseny. Aztán jött az utolsó előtti kör, s a Ferrari 900., és Sebastian Vettel 150. futama rémálomként ért véget. A Ferrari vádol, a Pirelli hárít, valaki pedig nem mond igazat.

 

Tovább olvasom

Mennyire (nem) jó Alonso?

Aligha akad olyan néző, aki nem sajnálja idei megpróbáltatásai miatt, pedig korábban volt ő Luckylonzo, Teflonso, Csalonzó, meg ki tudja még micsoda. Az ifjú spanyol, aki a mezőny végéről a Forma-1 legjobbjai közé emelkedett, botrányoktól sem mentes útja során látszólag feddhetetlen maradt. Mi sem bizonyítja jobban hullámzó megítélését, mint amikor az egykor ünnepelt Ferrari-verő öt küzdelmes év után üres kézzel távozott az olaszoktól, sokan igazságtalanságot kiáltottak: nem lehet, hogy Fernando Alonso ne nyerjen több világbajnoki címet. Évtizednél is régebben zajló történet ez, és ugyan nem rajta múlik, de már közeleg a vége.

Tovább olvasom

Mennyire (nem) jó Hamilton?

Egyes vélekedések szerint ő lehet minden idők legsikeresebbje, mások szerint csak ritka szerencsés, hogy nem sereghajtó csapatban kezdte a pályafutását. Sokan rajonganak érte, mások a falat kaparják a celebkedésétől. A McLaren csodagyerekétől a Mercedes sztárallűröktől roskadozó szerzeményéig: Lewis Hamilton következik.

Tovább olvasom
2015\07\02 MRNN_F1 1 komment

Ismétlés: Ausztráliától Homokisztánig

Ha már elfelejtetted, milyen volt Vettel első győzelme a Ferrarival, vagy már követni sem tudod az idei történéseket a Mercedesnél, akkor ez  a bejegyzés neked szól. 

  1. Elindult a 2015-ös szezon
  2. VERRARI IS BACK!
  3. Mercedes kontra Rosberg
  4. Szikraeső HomokisztánbanTM

Szolgálati közlemény: Későbbi hivatkozás céljából a Spanyol Nagydíj előtt megjelent összefoglalóim ebben a posztban lesznek elérhetőek. 

Tovább olvasom
2015\06\23 MRNN_F1 2 komment

A bajnokság megint nyitott - Ausztria 2015

A szezon első felének végére állandóvá vált az elégedetlenség, a kiszállással fenyegetőzés, a motorszállító cseréjének lebegtetése és a magyarázkodás. Négy motorgyártóból kettő bajban, egyik látszólag optimista, a másik már látszatra sem adva morgolódik. A rajtrácsot meghaladó büntetéseknek köszönhetően a kvalifikáció lassan értelmét veszti. De! A világbajnokság ismét nyitott, igaz, kizárólag a Mercedes párosának. Következzen az Osztrák Nagydíj vázlatos összefoglalója.


Tovább olvasom
süti beállítások módosítása