Vörös diadal a Hungaroringen

Az egykori keleti blokk első F1-es pályája idén rendezte harmincadik nagydíját. Nem csak azért volt nehéz, mert a verseny napjára megváltozott az időjárás, vagy mert a gyászszünet nyomasztó csendje után rögtön a rajtra kellett koncentrálni. Egész hétvégén még a csapból is az folyt, hogy ha Hungaroring, akkor Lewis Hamilton. Az első két nap alapján feltételezett papírforma kártyavárként omlott össze, miután meg kellett ismételni a rajtprocedúrát. Az előző mondat a következőre módosult: ha Mercedes hiba, akkor Sebastian Vettel. Tizenegy év után Ferrari győzelem született a Hungaroringen.

Négy hónap telt el a Ferrari első idei győzelme óta. Miután egyre hangosabbá váltak a velük kapcsolatos kritikák, olyan helyszínen lángoltak fel, ahol senki nem várta. Sima Mercedes (Hamilton) sikernek néztünk elébe, aki ötödik itteni győzelmével a pálya egyeduralkodó rekorderévé vált volna. Azonban a Mercedes dominanciája a rajtnál elillant. Megismételték a silverstone-i formájukat, csak most a Ferrarik hagyták állva őket. Sokba került, hogy Felipe Massa miatt meg kellett ismételni a felvezető kört, ugyanis a brazil rosszul foglalta el a rajthelyét, és az aszfaltba épített szenzor nem érzékelte az autóját. A rajt utáni ováció nem csak a Ferrari szurkolóktól származott. Benne volt mindenki öröme, aki jó verseny kedvéért szurkolt. Másfél év óta ez volt az első Mercedes-mentes pódium. A tragédia árnyékában az első három helyezett égre pillantva Jules Bianchinak ajánlotta az eredményét.

A Mercedes feje ismét főhet. Nem ez volt az első, méghozzá duplán gyenge startjuk. Sőt, egymás után második. Ráadásul pár hete nyilvánvaló, hogy Belgiumtól tilos lesz a külső segítség a rajnál. A versenyzőik tagadják, hogy a könnyelműen csupán egymásra figyelnének a rajtnál, és ezt használják ki az ellenfeleik. Silverstone-ban Mercedes motorral, most Ferrarival rajtolták le őket. Mivel eső ezúttal nem jött, csak a biztonsági autós szakaszban reménykedhettek. A futam során a kavicságyat is megjárt Hamilton egyre inkább szétesett, s hiába jött fel, ha utána önhibájából defektet szedett össze és kezdhette elölről az egészet. A címvédő önkritikát gyakorolt és elismerte, hogy egyik legrosszabb versenyén a pontszerzést sem érdemelte meg. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Nico Rosberg Daniel Ricciardo áldozata lett. A német a gyenge beállításai ellenére jól ment a defektig, ám a hétvégén régóta fennálló fékproblémára panaszkodott. Hamilton elbagatellizálta a kijelentését, mintha elfelejtette volna, hogy 2013-ban hónapokon keresztül őt sújtotta ugyanez. A végeredmény után a csapattársak között, ha kicsit is, de nőtt a különbség, Vettel pedig nagy lépést tett a felzárkózásban.

A Red Bullnál már pénteken látszott, hogy erős kihívói lehetnek a Ferrarinak, és ezzel együtt legyőzői lehetnek a bizonytalan Williamsnek is. Azonban törést hozott az optimizmusukban, hogy a második szabadedzésen Daniel Ricciardo hatalmas füsttel beterítette a pálya völgyét. Bahrein 2.0. Írhatnám, hogy a Red Bull gondolatban sokadjára is elküldte a Renault-t melegebb éghajlatra, de a pénteki hőségben erre nem volt szükség, mert mindenki egyformán ott érezhette magát. Másnapra kiderült, hogy nagyobb volt a füst, mint a láng, mert a füsttel együtt a gond is elszállt. A hétvége további mérlege két jó rajthely, és a dobogó két alsó foka. Ricciardo kis híján megismételte tavalyi hajrát, ezúttal viszont dodzsempályán érezte magát. Agressziója kifizetődött, s részben ő tette tönkre mindkét Mercedes versenyét. A versenybíróság szerint nem érdemelt büntetést a vakmerő Rosberg-előzésért. Az élete legjobb helyezését produkáló Danyiil Kvyat a héten még a pálya nehézségére panaszkodott, de második helyezése után valószínűleg egyik kedvence lesz a kanyargós katlan. Helmut Marko elégedetten szemlélhette a dobogót, amin csupa egykori Red Bull junior állt. A Renault is büszke lehet rá, hogy az összes Mercedes motoros csapatot maguk mögé utasították, mivel a negyedik helyen Max Verstappen végzett. Carlos Sainz nem osztozhatott az örömben, neki fel kellett adnia a versenyt. Most pedig dühös, mert a holland elhúzott tőle a pontversenyben.

A helyszínen úgy tűnt, Fernando Alonso kapta a második legnagyobb tapsot, akit az időmérős makacskodásért cserébe az ötödik helyig repített a McLaren. Ezzel olyan csodát hajtott végre, hogy soha nem felejti el: MINDKÉT Mercedes mögötte végzett. Jenson Button szintén örülhetett. A Williams és a Force India sínylette meg legjobban a vasárnapra megváltozó körülményeket. A Raikkönen pótléknak szánt (pletykált) Valtteri Bottas és a csak nála kipróbált új szárny nem tudott bizonyítani, míg Massa rögtön a legelején nem találta a helyét. A Force India úgyszintén felejthető, ám annál tanulságosabb hétvégét zárt. Nem elég, hogy Sergio Perez látványos borulásos balesete miatt elővigyázatosságból egyik autójukat sem indították a második szabadedzésen, Nico Hülkenberg és Safety Car gondoskodott arról, hogy az idei Magyar Nagydíj is bekerüljön az év legjobbjai közé. Nem mindennapi látványban volt részünk, ahogy a mezőny nem fordult rá a célegyenesre, hanem keresztülhaladtak a boxutcán. Mivel a SC alatt nem jöttek ki a Ferrarik, kimaradtak a forgalomból, Raikkönen pedig nyert néhány kört, mielőtt műszaki gond miatt feladni kényszerült volna a biztosnak tűnő második helyét.

Ha Hamilton nem is, Vettel azért versenyre kelt a statisztikával. Száznegyvenkilenc startból elérte Ayrton Senna győzelmeinek számát. Továbbá a huszonegyedik különböző nagydíját is megnyerte. És nem utolsó sorban meglett a 2015-re kitűzött második győzelem is. Arrivabene állítása szerint a kettő között sem stresszelt a csapat, de mondott olyat is, hogy a négyhetes szünet alatt nem akarnak Raikkönen sorsával foglalkozni. Talán már nincs mivel, mert a színfalak mögött régen eldőlt minden. Egyszer már kitették az ajtón, aztán visszahívták az ablakon. Mindenki nagyon titokzatos. Igazuk van, ha nem akarnak erről beszélni. A tét hatalmas. Oké, megvan két győzelem, de nem dőlhetnek hátra a hátralévő kilenc futamon. Ha élen akarnak maradni, nem számíthatnak mindig a többiek gyengeségeire. Ha felmerül a téma, mindig kiemelem, mennyire fontosak a lepattanó helyzetek. Vettel pedig ott van, ha kell. Ezt írtam a sepangi sikere után, ami Verrari is back címmel jelent meg:

"Új vezetőség, új pilóta, új szélcsatorna, de a cél régi: újra „A Csapat” szeretnének lenni, akiről annak is a Forma-1 jut eszébe, aki nem követi a versenyeket. A futam leintése után és az azt követő pár napban átmenetileg ismét ők voltak a Forma-1, s Vettel is érdekes helyzetbe került. Dicsérni kezdték a munkamorálját, a személyiségét, a vezetési stílusát, holott ő eddig is ilyen volt. Remélem, ez a túl fiatalon túl sokat nyerő „kölyök” a ferraris korszakában végre megkapja azt az elismerést és tiszteletet, amit egy négyszeres világbajnok érdemel."

Márciusi soraim kezdenek megvalósulni. Sokkal jobban áll Vettel megítélése, mint egy évvel ezelőtt, amikor azért vonták a tehetségét és világbajnoki címeinek értékét, mert sorozatosan kikapott a csapattársától. Nekem úgy tűnik, hogy akik korábban nem szimpatizáltak vele, nem is annyira őt, sokkal inkább a Red Bullt nem szívlelték. A túl sokat, túl fiatalon, túl gyorsan learatott sikerek idején ezt illett rá:

A Ferrari pedig ezt szeretné minél hamarabb énekelni az olasz himnuszon kívül: 

Ahogy idősödik (Mit csinál? Még mindig csak huszonnyolc éves!), úgy lesz rajta egyre nagyobb nyomás, hogy bizonyítson. Még többet. Hogy sikerre vigye azt a csapatot, ahová gyerekkora óta vágyott. Lehet tagadni, hogy házon belül övé a vezető szerep, csak nem érdemes. És ez nem szemrehányás, hogy fú, a Ferrari különbséget tesz a pilótái között. Mindig akkor voltak igazán sikeresek, amikor ezt tették, és a régi rajongóik ezzel pontosan tisztában vannak. Most, hogy ezt megfogalmaztam, már nem is annyira szeretném, hogy a pilóta casting egyik legesélytelenebbjét, az én egyik favoritomat, Daniel Ricciardót szerződtessék másodiknak Vettel mellé. Nekem tetszene, ha a Mercedes-korszak után az ausztrál lenne a legfőbb kihívója.

Apropó: hol maradt a tavaly beharangozott, osztrák mintára megrendezett retro parádé?

Vitriol a Facebookon

Kép1 Kép2 Kép3 Kép4 Kép5

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedéstől és káromkodástól mentesen is megy!)