Egyes vélekedések szerint ő lehet minden idők legsikeresebbje, mások szerint csak ritka szerencsés, hogy nem sereghajtó csapatban kezdte a pályafutását. Sokan rajonganak érte, mások a falat kaparják a celebkedésétől. A McLaren csodagyerekétől a Mercedes sztárallűröktől roskadozó szerzeményéig: Lewis Hamilton következik.

Aki olvasta az első felvonást, az F1Vitriol nyitó posztját, emlékezhet rá, hogy nem kíméltem annak főszereplőjét, a Forma-1 szent tehenét. Elismerem, Hamiltonon sokkal nehezebb fogást találni, mint a leszállóágban tévelygő Raikkönenen. Sosem vontam kétségbe, hogy nagyon jó adottságú pilóta, azonban megítélése során nem elhanyagolható, hogy a pályája egyáltalán nem szokványos. Mondhatom úgy is, hogy született mázlista, aki egyik élcsapatból a másikba szerződött. Nincs klasszikus értelemben felfelé ívelő karriergörbéje, mert nagyjából mindig magasan járt. Nem kellett első egy-két évében a mezőny hátsó harmadában araszolnia, megbízhatósági gondokkal küzdenie, csodaként megélnie az első megszerzett pontjait. Ő csak beült az akkori legjobb autóba és nem roppant össze a nyomás alatt. A sikeres bemutatkozása mögött részben a tehetsége, részben a McLaren állt, ami érthetetlen módon beállt egy újonc mögé a szintén frissen szerződtetett kétszeres világbajnok helyett. Egy idő után már vele szemben. Hamilton jól ismerte a közeget, amiben helyt kellett állnia és jól ismerte az útját egyengető Ron Dennist is. A Renault-nál kitüntetett státuszt élvező Fernando Alonso jogosan érezhette sértve magát, ami persze nem menti fel a kémbotrányban betöltött bizonyított vagy nem bizonyított szerepe alól.

Másodikként zárni bemutatkozó évet nem kis teljesítmény. Összebalhézni a saját sikerei miatt egy olyan csapattárssal, aki előtte szénné nyerte magát, és első címe után elígérkezett a McLarennek, szintén valami. Némi szerénység azért nem ártott volna neki is, és természetesen Alonsónak is. Mióta elváltak útjaik, látszólag szent a béke a két egóbajnok között. Hamilton maradt a helyén, Alonso pedig visszamenekült a győzelemre szinte alkalmatlan Renault-hoz, de tettek róla, hogy a következő szezon is emlékezetes maradjon (szingapúri crash gate, majd egy győzelem „tisztán”). A Ron Dennis irányította McLaren nem akart újabb belháborút, az egyértelműen második számúnak alkalmazott Heikki Kovalainen asszisztálásával nem kellett sokáig várni Hamilton első világbajnoki címére. Jelentkezzen, aki meglepődött. Köszönöm, Felipe Massa leteheti a kezét. Nem akarom minden gondolatom ellőni a brazil pályafutásával kapcsolatban, így az egyetlen ponton eldőlt világbajnokságot és a 2011-es ismételt „egymásra találásukat” későbbi posztban járom körbe, méghozzá ugyanebben a rovatban.

Hamilton tehát sokat köszönhetett a sorozatos balszerencsének, ami ferraris vetélytársát sújtotta. Hiába szerzett eggyel kevesebb győzelmet, a megbízhatósági verseny neki kedvezett. Akkor azt mondtam, elégedjen meg ennyivel, mert nem mostanában fog ismét bajnokságot nyerni, ha nyer egyáltalán. A mondatom első fele bejött, a második nem. Első két F1-es évében messze átlag fölötti szerencsefaktor kísérte útját, mivel ötödik helynél gyengébben nem zárta egyik szezont sem. Vajon hol tartana a szerencsés szerződései nélkül? A McLaren tudatosan erre a pályára készítette fel, esze ágában sem volt átengedni a konkurenciának. Mégis volt az a pénz, ami elcsábította. A Mclaren kötelékében eltöltött utolsó, és legelső mercedeses évében hajszál híján ugyanannyi pontot szerzett (190-189). Mindenki tudta, hogy 2014-től jelentős szabályváltozás érkezik, sokan tették fel a kérdést, hogy mi értelme volt belevágnia az ismeretlenbe? Jól döntött. Nyert egy tét nélküli évet, hogy a régi feltételek mellett beleszokjon az új autóba és a csapatába, mielőtt a Forma-1 egyik egyeduralomból átforduljon a másikba. 

2013-ban anyagi érdekeket sejtettem a váratlan szerződés mögött, mondván volt az a pénz, amivel egy látszólag évekig világbajnokságra esélytelen csapat elcsábította Lewis Hamiltont az őt „felnevelő”, de egyre gyengébb éveket produkáló McLarentől. A hároméves szerződés szinte végeláthatatlannak hangzott, ki gondolta volna, hogy jelenleg is tartó sikerszéria kezdődik a német alakulat és a brit pilóta számára. A siker és a belé vetett bizalom töretlen, jóformán ugyanolyan kivételezett státusszal bír (persze nem hivatalosan), mint annak idején a McLarennél. Illik a Mercedeshez. Reklámértéke van. Pénzt hoz. Világbajnok. Immár kétszeresen. Bernie Ecclestone példaképnek állítja a többi pilóta számára. - Mercedes kontra Rosberg, a linkelt összefoglaló harmadik egysége.

Akár minden idők legsikeresebbje lesz Hamilton, akár nem, egy idő után senkit, talán az őt mellszélességgel támogató brit sajtót sem fogja lázba hozni az űrautójával elért eredménye. Nos, ezt visszavonom, az ő lelkesedésüket az sem törné le, ha még tíz évig Hamilton nyerne minden futamot. Holott a sportágnak nem hiányzik újabb (minimum) hároméves sikerszéria, amelynek legjobb esetben éppen a közepén tartunk. A 2017-től esedékes újabb változtatáscsomag mindkét Mercedes pilótát nagy eséllyel ugyanilyen leosztott lapok között találja: Hamilton elöl, Rosberg mögötte, üldözőik ki tudja hol. Legmerészebb vízióm szerint a Mercedes rájön, hogy mégis jó lenne két világbajnok egy csapatban és Rosberg kap tőlük egy ajándék vb-címet. Igen, tudom, ez az állítás erősen sántít. Mindkét lábára. Az idei forgatókönyv eddig kísértetiesen hasonlít a tavalyira, a bajnokság szoros, leszámítva, hogy Rosberg még egyetlen futam után sem vezetette a tabellát. A Hamilton AMG Petronasnak és Bernie Ecclestone-nak nem érdeke, hogy megforduljon az állás. Igaz, utóbbinak mindig az aktuális élmenő a kedvence. Be kell bizonyítani, hogy a Forma-1 nem haldoklik, még mindig ugyannyira vonzó, mint évekkel ezelőtt, hiszen Hamilton miatt mentek ki száznegyvenezren Silverstone-ba. Ugyanezek a hangadók párhuzamot vonnak a rekord alacsony nézőszámot produkáló tavalyi Német Nagydíjjal, ami után már-már kárörvendve kongatták a vészharangot, hogy lám, Rosberg (és a többi német) nem hozza lázba a saját honfitársait.

A sztárvilágban kalandozó versenyző inkább önmagát reklámozza, mint a Forma-1-et. Az egyszerű vidéki srác képe már nem passzol a felvett nagyvilági stílushoz, így kilépett az évekig tartó maga sem tudja, melyik arcát mutassa állapotból. Feladta az egyiket, hogy hiteles legyen a másikban. Az az igazi Hamilton, aki beszól másoknak, amiért jobb anyagi helyzetű családból származnak (Rosberg), aki megsértődik azon, hogy a csapattársa nem követi Twitteren (Button), és aki kikéri magának a büntetést (Maybe because I’m black, állítása szerint viccelt), amiért a 2011-es monacói ámokfutását nem tolerálta a versenybíróság. Azt a szezont nyugodtan nevezhetjük pályafutása mélypontjának. Azóta sem ismerte el a felelősségét a sorozatos ütközésekért. Meggondolatlanságát sokan összemossák az ösztönösséggel, ami nagy hiba, ő pedig elhiszi, hogy bármit tesz, az rendben van. Ha már szóba hoztam a Twittert, Hamilton egyik „törzshelyét”, a máskor féltve őrzött telemetria adatok kiposztolása előtt sem gondolkodhatott sokat. Sértődött volt és nem mérlegelt. Nem szereti vállalni a döntései következményét, sőt, úgy látom, kifejezetten szeret drámázni. „Fénykorában” Alonso is hisztikirály volt, egója valahol Hold körüli pályán keringett, ám Lewisnak ezen is sikerült túljutnia. A ruhatárának elemzését meghagyom azoknak, akik a semmitmondó bulvárra szakosodtak.

Ha a következő négy futamon három győzelmet szerez, utoléri Ayrton Senna rajtjainak és győzelmeinek számát (161, 41). A számokkal könnyű versenyre kelni, viszont lehetetlen egy másik korban élt személlyel. Senna megítélését nem fogja befolyásolni, hogy újabb fiatal haladja meg a hirtelen halálával megszakadt eredményeit. Akkor sem, hogy mindenki tisztában van vele, hogy ő Hamilton (meg nagyjából mindenki) példaképe. Még egyszer: ne a statisztikával versenyeztessék. Viszonyítsák a jelenlegi ellenfeleihez, meg a szerencsés csillagzatához. Ha Sebastian Vettelt érheti az a vád, hogy mindent túl gyorsan ért el, ugyanez Hamiltonra is ráhúzható. A különbség annyi, hogy két nagyon erős év után lőtávolságon kívülre került a bajnoki csatáktól. Mi történt a két sikeres időszaka között? Csak annyi, hogy nem a legjobb autóban ült.

A Mennyire (nem) jó? rovat várható részei: Felipe Massa, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Max Verstappen.

Vitriol a Facebookon

Kép0 Kép1 Kép2 Kép3 Kép4

(Csak akkor szólj hozzá, ha megy személyeskedéstől és káromkodástól mentesen is!)