Előttem a csapattársam, segítség!

Sebastian Vettel két helyet nyert a rajtnál a futam előtti megállapodást felrúgásával. Elnézést az ócska kibeszélőshow témára emlékeztető címért, de muszáj villámposzttal visszatérnem a hallgatásból, mert a Ferrari átesett a palánkon a csapatutasításaival. efn9vfixyaajpzi.jpg

(Nagyon-nagyon véleményposzt.)

Első Mercedes kettős befutó a Magyar GP  Brit Nagydíj (Tarthatlan a csapaton belüli sorrend a Ferrarinál) óta, ugorjunk a vörösökre. Pontosan négy héttel korábban azt ígértem, hallgatásba vonulok, de akárcsak Charles Leclerc, én sem tudom befogni a számat.

Mi ér többet? Tiszta előzés a rajtnál vagy az előre megbeszélt sorrend? Egyáltalán miért kell mindent előre megbeszélni? Ahogy Szingapúrban az elévágással Leclerc elé kerülő Vettelt sem soroltam volna hátra, úgy Szocsiban a rajtnál két helyet előző Vettelt sem. De ahelyett, hogy a boxkiállással trükköző Ferrarit kritizálnám, amiért megcserélte a versenyzőit, és később arról beszélnénk, hogy Vettel jogosan rúgott-e fel egy újabb Multi21-et a győzelem érdekében, közbeszólt ez a jelenet: 

A Ferrari átlátszó módon akarta kárpótolni Leclerc-t Szingapúrért, majd közbeszólt a karma. Egyik címért sincsenek versenyben, mégis úgy dobálják az utasításokat, mintha ők lennének a Mercedes.

Hamilton: 322 pont

Bottas: 249 pont

Leclerc: 215 pont

Verstappen: 212 pont

Vettel: 194 pont

 

Mercedes: 571 pont

Ferrari: 409 pont

Red Bull: 311 pont

Korántsem harmonikus a helyzet a két versenyző között, sőt, a „semmilyen” még a pozitív jelzők közé tartozhat. Milyen előrelátó voltam, amikor a Tűzszerészt a Ferrarihoz! címet adtam a szezon harmadik versenyének, a Kínai Nagydíj összefoglalójának. Vettel azóta előbb mélyrepült, majd végre visszatalálni látszik önmagához, de ezek szerint a feltámadt Vettel sem elég jó, ha a szingapúri két helyes elévágás és az oroszországi rajt utáni előzés sem jelent semmit, mert nem „azt beszélték meg”. Szingapúrban az robbantotta fel Leclerc rádióját, hogy Vettel nem csak Lewis Hamilton megelőzéséhez használta ki az élről rajtoló monacói szélárnyékát. Annak a Leclerc-nek a szélárnyékát, aki Monzában elfelejtett szélárnyékozni Vettelnek.effcjc8wsaard2l.jpg

Nem húzta még ki a gyufát teljesen a srác, de Leclerc ma a korai Fernando Alonsót idézte a rádióban: előttem a csapattársam, segítsééég! Még jó, hogy a legutóbbi után megígérte, hogy nem nyomogatja annyit a csapatrádió gombját. Kétségbevonhatatlan, hogy Leclerc egy körön maga javára billentett a mérleget. Ehhez kellett a kanadai győzelmétől megfosztott Vettel megroppanása, a csapat sejthető melléállása, és persze a saját önbizalma növekedése is. Állítása szerint már nem fél utasítani a mérnökeit, hogy mit hogyan szeretne látni az autón. Mivel folyamatosan szállította a jobb eredményeket, könnyen megnyerhette magának az egész csapatot. A folyamat kulcseseményének az olaszországi győzelmét tartom, ami után több helyen lehetett olvasni, hogy a Ferrari már az ő csapata. Szingapúrban Vettel bekopogott, hogy hello, ez az én csapatom is, viszont a feszültséget okozó első helye nem jelentett automatikusan fordulópontot.

„Nem vagy nagyobb a csapatnál” – üzente Leclerc-nek, majd Szocsiban minden ott folytatódott, ahol egy héttel előtte abbamaradt.

Évekkel ezelőtt írtam a finn valamelyik szerződéshosszabbítása körül, hogy Kimi Raikkönen nem jelent kihívást Vettelnek. Tessék. A német azt mondja, sosem érezte magát kettesnek, csakhogy legkésőbb Monza óta nem ő a Ferrari jövője, és csak azért nem írok megmentőjét, mert ez a szerep Vettelnek sem jött be. Nem miatta, nem csak miatta maradt el a siker, mint ahogy nem csupán a monacóin múlik, hogy kihozza-e a Ferrarit a 2008 óta tartó nyeretlenségi sorozatból. A személyisége megvan hozzá. Vettelnek is megvan, mégis végig kell néznünk, hogy hamarosan Daniel Ricciardóhoz hasonlóan egy fiatal csapattársa erős lobbija elkullog a hátsó ajtón.

Elnézve Vettel kiesését követő interjúját, nem pont szomorúságot olvastam le az arcáról. Igenis élvezte, hogy ha átmenetileg is, de bosszanthatta a monacóit.  Ha azt írom, 2016 Barcelona, mindenkinek egyértelmű, mi fog következni. Nem, nem újabb pilótacsere a Red Bullnál, hanem olyan rémálom, amihez képest a Rosberg-Hamilton csörte vicces szép emléknek tűnik.  

Ez történt tavaly, a Mercedes átjátszotta Lewis Hamiltonnak Valtteri Bottas győzelmét.

Vitriol a Facebookon

(A képek nem tőlem származnak, és felhasználásukból nem keletkezik anyagi hasznom.)

 (Szerk.: látom, címlapra kerültem. Kommentelés előtt vegyétek figyelembe, hogy ez egy vélemény, nem törekedtem objektivitásra.)