Mennyire (nem) jó Vettel?
Négy világbajnoki címe ellenére sokan még mindig megkérdőjelezik Sebastian Vettel képességeit. Főleg ha alulmúlja önmagát. Ha álmai csapata újabb sikersorozat helyett karriertemetővé válik, vajon máshol próbálkozik, vagy búcsút int az egész F1-nek?
2016-ban egy újra-, vagy ha úgy tetszik, félretervezett Ferrarit, és egy eddig ismeretlen Vettelt láthattunk. Olyat, aki túl sokszor megremeg, akit ki kell sípolni és/vagy nyugtatni kell a rádióban, aki egy lekörözendő láttán is felkapja a vizet. „Minden egyre rosszabb”, szólta el magát Monacóban, ami megerősített abban, hogy hétről-hétre egyre kevésbé tartsam hihetőnek az optimizmusát. Nem csak én. Amint nyilvánvalóvá vált, hogy a Ferrari nagy hátralépést tett mind az egyéni, mind a konstruktőri elsőségtől, vagyis a csodát felváltotta a csalódás, rászállt a sajtó. Még az olasz is. Akit 2015-ben a Ferrari megmentőjének neveztek, idén eljutott oda, hogy már csapatvezetés szintjén is a pótolhatóságáról beszéltek. Intsék nagyobb önuralomra, rendben, csak ne felejtsenek el meglepődni, amikor bejelenti a távozását. Lehet, hogy nem lesz olyan türelmes, mint Fernando Alonso. A spanyol már tudja, hogy egyvalami sosem változik Olaszországban: méghozzá a felfogás, hogy a siker a csapat érdeme, míg a sikertelenség mindig a versenyzőn múlik. Ha pedig Sebastian Vettelnek hívják az illetőt, gyorsabban változik a megítélése, mint amilyen tempóban az olasz szókincse gyarapszik. Alonso sem változtathatta volna többször szélkakassá a közvéleményt:
2007-2008: a jövő bajnoka, Red Bullba vele!
2009: a következő már az ő éve lesz
2010-2013: első egy-két vb cím után éljenzés, a többi után szemöldökráncolás. Főleg Alonso.
2014: űrautó nélkül nem megy? + kikapott egy csapatújonctól
2015: a Ferrarival is a jövő bajnoka
2016: űrautó nélkül nem megy? + féltávon még úgy tűnt, hogy kikap egy veterántól
2017: ???
A csodagyerek, aki éveken keresztül a Red Bull színeiben uralta a Forma-1-et, a 2014-es teljesítménye ellenére a Messiás szerepében érkezett a Ferrarihoz, és szinte rögtön elhallgattatta a kritikusokat. Nem hiába hangoztatta, hogy mindig is közéjük vágyott. Olyan gyorsan beilleszkedett, mintha mindig is a csapat része lett volna. A 2015-re kitűzött terv túlteljesítését jelentő három győzelme a Mercedes-henger nyomása alatt azt vetítette előre, hogy új csapatával is sokra hivatott. Egyben befogott néhány károgó szájat, akik szerint a német csakis világverő autóval képes nyerni (a 2008-as Toro Rosso vajon mi volt?). A legfiatalabb futamgyőztes (amíg Max Verstappen nem ragadta örökre magához a címet), és a legfiatalabb egyszeres, kétszeres, háromszoros, négyszeres világbajnok azért szerződött a vártnál talán egy évvel hamarabb a Ferrarihoz, hogy ott folytassa, ahol a 2014-es megbicsaklás, és a Red Bull-újonc Daniel Ricciardótól elszenvedett vereség előtt abbahagyta.
Kép
Sebastian Vettel ott van, ahol lenni akar, a csapat pedig olyan motiváltnak tűnik, mint évek óta nem. (…) Ez a túl fiatalon túl sokat nyerő „kölyök” a Ferraris korszakában végre megkapja azt az elismerést és tiszteletet, amit egy négyszeres világbajnok érdemel. (innen)
Elismerést és tiszteletet, és nem csak a nézőktől. Annak idején két olyan versenyző adta elő a nekünk Adrian Newey az ellenfelünk kánont, akik vagy előtte, vagy utána szintén űrautóban ültek. Míg Alonso gyakorlatilag végig a német elsőszámú kihívója volt, addig Lewis Hamilton pont a Vettel-korszakban futotta a leggyengébb éveit. Aztán ahogy lenni szokott, a soron következő szabályváltozás megfordította a csillagok állását. Mivel bajnokságot ritka kivételtől eltekintve a legjobb autóval szoktak nyerni, többen fellélegeztek, amikor a háromágú csillag elsodorta a bikát. Annak tudatában, hogy az elmúlt három szezon ötvenkilenc futamából mindössze nyolcat nyertek más csapat színeiben, kifejezetten megmosolyogtató űrkorszaknak tartani a 2010-2013 közti időszakot, vagy Vettelt tartani a valaha volt legnagyobb mázlistának. A véget nem érőnek tűnő Red Bull győzelemhullám sokak emlékezetét megkavarhatta, mert elfelejtették, hogy Alonso Ferrarija és Vettel Red Bullja nem álltak olyan távol egymástól, mint Hamilton Mercedese a jelenlegi mezőnytől. Ennyi erővel Vettel is mondhatná, hogy neki Paddy Lowe a valódi ellenfele.
Hatalmas a kontraszt Vettel elmúlt két éve között. Győzelem nélkül zárta 2016-ot, ráadásul nem sok kellett ahhoz, hogy olyasvalakitől kapjon ki csapaton belül, aki már túl van a legjobb évein. Egyes vélemények szerint Kimi Raikkönen közelebb áll a második bajnoki címéhez, mint a német az ötödikhez. A feltételezés is erős túlzás, hogy kettejük közül az a finn lenne motiváltabb, aki azért lesz harmincnyolc évesen is a mezőny tagja, mert a Ferrari szokás szerint félt kockáztatni. A versenyzői kiválasztásától ellentétben az autóval bátrabban mernek kísérletezni: a tervezőasztalon félresikerült SF16-H látszólag jobban feküdt az autóra szintén nagyon kényes finnek, míg a 2014-es Red Bullon edződött Vettel idegeit padlóra küldte.
Vettel éve a következőképpen foglalható össze:
- motor- és váltógondok
- kék zászlóért „problémázás”
- káromkodás, mutogatás
- kapkodás
- taktikai hibák csapatoldalról
- taktika felülbírálata a versenyző oldaláról
- 7 dobogó, 0 győzelem (Ezzel szemben 2015-ben 13 dobogó, ebből 1, 2, 3 győzelem.)
Rövidebben:
„Ha a másik sír a rádióban, az a baj / Kék zászlót, az istenért már, az a baj.”
A 2015-ös eredményei után bízhatott a hasonló folytatásban, azonban nem hogy kihívója nem lett a Mercedeseknek, de a jelenlegi mezőny legsikeresebb versenyzője egyszerűen nincs mit szépíteni, már a második vörös színekben eltöltött évében olyat zuhant, hogy ő sem hitte el. Viszont a mézesmadzaggal felérő debütáló évet követő visszaesést nem lehet egyedül az ő nyakába varrni. Háromszor esett ki a rajtok után, és ennél is többször keveredett húzós helyzetekbe, melyeknek hol elszenvedője, hol okozója volt. Vagy együtt a kettő. A pályafutása elején ráakasztott, majd levetkőzött crashkid jelzőt olyan gyorsan visszakapta, mint ahogy először kimondta, hogy honestly. Szerencse, hogy a korábban szintén általa „birtokolt”, és korántsem hízelgő kisgyerek minősítést már más viseli, különben elhíresült csapatrádiós panaszkodásaiért azt is visszaszerezte volna. A manapság kritizált személyiségjegyei nem a 2016-os szenvedéssorozattal fejlődtek ki. Győzni akarása a régi, akárcsak a kudarctűrése. Vagy a szája. Aki elfelejtette volna, a Red Bullnál sem beszélt szebben, és már akkor is önjelölt közlekedési rendőrként hadonászott. Annak ellenére, hogy mennyi balszerencse érte, egy árva szóval sem vádolta a csapatot. És mivel valahol le kellett vezetnie a feszültséget, hol a versenyirányítás, hol az FIA, hol valamelyik pilóta húzódhatott képzeletbeli fedezékbe.
Mi az, ami nélkül nincs Vettel-poszt?
- a mutatóujja,
- a sisakcserélgetése (amit végre abbahagyott),
- esetleg a Multi21? Bingó.
Lehet, hogy látszólag megfelel neki egy olyan csapattárs, akivel nincs semmilyen konfliktusa, de ha választania kellene, inkább átélne ezer Multi21-gyel felérő botrányt, mint az esélytelenséget. A 2013-as Maláj Nagydíjon páros lábbal rúgta fel az addigra kettesszámúvá süllyesztett Mark Webbernek kedvező csapatutasítást. Nem volt ismeretlen köztük a kerék-kerék elleni csata:
- 2007, Japán (Vettel még a Toro Rossóban ült)
- 2010, Törökország (Webber be tudta fejezni a futamot)
Azaz a csapatutasítás még mindig jobb, mint a nulla pont. Vettel megkockáztatta a csapatszintű nullázást, amivel azt érte el, hogy hónapokig füttykoncert fogadta, valahányszor a dobogóra lépett. Aki figyelemmel kíséri a blogomat, annak nem újdonság, hogy szimpatizálok Vettellel, de a Multi21 megszegése nem tartozik a kedvenc előzéseim közé. Sokaknál elvágta magát az engedetlenségével, míg ugyanezért (talán ugyanazok szerint) Verstappen tapsot érdemel. Ugye, ők az Alonso-Massa „faster than you”-nál is felháborodtak? Ha már megint idekevertem a spanyolt, a legrosszabb forgatókönyv szerint Vettel utolsó bajnoki címe is ugyanolyan távolinak tűnhet, mint Alonsóé. Róla is elképzelhetetlennek tűnt, hogy tíz évvel később is kettővel kell beérnie. Több a párhuzam a két versenyző között, mint kapásból gondolnánk: fiatalon nyert világbajnokságok, kivételezett helyzet a csapattársakkal szemben, majd mindketten annál a csapatnál kötöttek ki, ami éveken keresztül csak a hátukat nézhette. Igazat megvallva maradt némi hiányérzetem. A jelen három legjobbjának tartott versenyzője közül Alonso összecsapott Hamiltonnal és Vettellel is, míg Hamilton és Vettel bajnoki párharca még várat magára. Talán csak ülést kell cserélniük. Ha már 2009-ben is szóba hozták Vettelt a Ferrarival, nem szabad legyinteni a Mercedesre sem. Persze Vettel a szezon közbeni, majd Nico Rosberg váratlan visszavonulása után felreppent csapatváltásról szóló pletykákat azzal kommentálta, hogy nem megy sehová. Még dolga van.
A Mennyire (nem) jó? sorozat eddigi részei
(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy! Honestly :P)
