Verstappen fejében nagy a baj

Egészen más versenyt láttunk volna, ha kimarad a rajt utáni adok-kapok, a defekt és a piros zászlót érő baleset. Nico Rosberg hozta az elvártat, Daniel Ricciardo vigyorgott, mint a vadalma, Lewis Hamilton kármentett a nyári szünet utáni első versenyen. Max Verstappen szerint mindenki hülye, csak ő a helikopter.Kép

A tavalyi Belga Nagydíj a végén történt Ferrari-defekttel együtt is langyos víz volt, viszont idén meglehetősen forró volt a hangulat. A több tízezer holland, a „narancsvidék”, akik kizárólag üdvöskéjük, Max Hype… izé, Verstappen miatt érkeztek a szomszédos Hollandiából, nyugodtan félárbocra ereszthették a zászlótengert, miután csoda helyett pofont kaptak. Talán ezért viselkedtek angolokat megszégyenítően bunkón a dobogósokkal, amit az első interjúkat készítő Mark Webber, sőt maguk a versenyzők is finoman szóvá tettek. A szurkolótábor vágyálma helyett, hogy Verstappen akkorát villan, hogy még Ausztráliában is látják, be kellett érniük a megnyert szombati szabadedzéssel és a második rajthellyel, mert amit imádottjuk a rajt után művelt, azt valószínűleg pont Ausztráliában röhögték ki leghangosabban. Az FIA legújabb érinthetetlen szent tehene ismét gondoskodott arról, hogy róla beszéljenek. A visszajátszás előtt úgy tűnt, ő bowlingozta ki mind a két Ferrarit (nem tudom teljes kétséget kizáróan Sebastian Vettelt vádolni), aztán jóval a pontszerző zónán kívül megint megtalálta és kivezette a pályáról Kimi Raikkönent. Meddig tűrik ezt a minden egyes kósza tüsszentésbe belekötő versenybírák a kölyök „azt csinálok a pályán, amit akarok, ha nem tetszik, bekaphatjátok” stílusát? Talán lábjegyzetben szerepel a szabálykönyvben, hogy ő nyugodtan cikázhat a többiek előtt és kiterelheti őket a pályáról? Kit érdekel, hogy a rajongói előtt büntették volna meg. Az a helyzet, hogy sokakat, hiszen ez a futamot miattuk lett teltházas, tényleg elképesztő tömeget mozgatott meg. Már csak az volna a kérdésem, hogy ha „mindenkinek” (értsd Verstappen, Hamilton) engedélyezett a leterelés, Rosberget miért veszik elő állandóan? Kedves FIA, mire vártok? A védencetek beismerte, hogy amiért lerajtolták őt a Ferrarik, inkább bosszút állt, minthogy maga előtt lássa őket. A szintén sokat akaró Danyiil Kvyatot egy hasonló esetért kb. Szibériáig zavarták a Red Bulltól. Ha úgy vesszük, Verstappen mégis megkapta a maga büntetését: a rajongói tömegei előtt nullázott, s Ricciardo sorozatban harmadjára dobogóra állhatott. Ha szép szóval a saját csapata sem hajlandó lehűteni, a csodagyerek a saját egója alatt fog összeroskadni. Neki Az arca a baj, az arc a baj. Írtam egy Az a baj paródiát F1 módra, amiben Max kedvéért érintetlenül hagytam ezt a két sort, megköszönöm az átkattintásokat.

Kép

Nincs mit szépíteni, közvetlenül a nyári szünet előtt baromi unalmas versenyeket láttunk (Hungaroring, Hockenheimring). Hamilton jó előre belengetett motorcseréje rögtön bekapcsolta a károgó gombot: Rosberg nyer 3…2…1, nem lesz itt semmi izgalom. Mivel Spa olyan pálya, ahol a bivalyerős Mercedes motorral hátulról rajtolva is fel lehet zárkózni, nem is egy, hanem három új motort és energia-visszanyerő egységet építettek be a címvédő autójába. Ráadásul továbbfejlesztett motort, így az egy hétvégén letudott büntetésekkel Hamilton motorelőnnyel bír a hátralévő versenyekre. Feltéve, ha egyiket sem azért kell leselejtezni, mint év elején. Minden adott volt, hogy a végén az ő javára billenjen a mérleg. Az évek óta nem tapasztalt melegtől viszont főhettek a fejek a Mercedesnél. Hamilton kezdettől fogva takaréklángon hajtott, aztán szombatra kiderült, hogy Rosberg is. A motoron kívül a gumik sem úgy viselkedtek, mint ahogyan elvárták, aminek szintén a negyvenplusz fokos aszfalt volt az oka. Hogy megérte-e mostanra és nem Monzára időzíteni Hamilton büntetés-sorozatát, a verseny végeredményét nézve a válasz (egyelőre) nagyon is igen.

Rosberg a több másik csapat autójára is felszerelt glóriával futotta meg a leggyorsabb körét a pénteki első szabadedzésen. HÉT tizeddel volt gyorsabb, mint a második legjobb időt elérő Hamilton. A fejvédő ötletgazdájára most helyezték fel először az eszközt, de láthattuk egy Red Bullon (a korábban a szélvédőt is kipróbáló Ricciardón), egy Toro Rossón és egy Force Indián is, hogy minél több információt gyűjtsenek róla a legnagyobb szintkülönbséggel rendelkező pályán. A pénteki nap teszt-jellegét erősítette, hogy a Pirelli jelzés nélküli prototípus abroncsokat biztosított a csapatoknak, ami már a következő évi felkészülést szolgálta. Az sem véletlen, hogy pont Spára időzítették ezeket az ismeretlen keverékű, az itteni körülményeknek keményebben ellenálló gumikat. Persze a csapatok is hoztak számos újítást. A Renault-t kivéve az összes motorgyártó felhasznált pár zsetont. A Mercedes bevetette a Bakuban már megismertetett kanál formájú hátsó szárnyát, s a Ferrari is módosított a sajátján. A nemrégen gazdát cserélt, anyagi csődtől megmenekülő Sauber szinte új autót épített Belgiumra, nekik ez volt az első fejlesztésük 2016-ban. A futamok óta szenvedő Felipe Massa új vázat kapott.

Kép

Ami a büntetéseket illeti, idén is vastagon fogott a versenybíróság tolla:

Esteban Gutierrez: mínusz 5 hely (és három büntetőpont) Pascal Wehrlein pénteki nem éppen veszélytelen feltartásáért.

Marcus Ericsson: mínusz 10 hely a hatodik motor beépítéséért.

Lewis Hamilton: mínusz 55 hely a taktikai okokból elkövetett három motor és három energia-visszanyerő beépítésért, valamint váltócseréért.

Fernando Alonso: mínusz 60 hely. Hagyjuk, Honda. Egyik motorjuk kb. 500 métert tett meg. A képzeletben megfordított rajtrács szerint a spanyol indult az élről.

Szokatlan módon tehát a rajtrács mindkét végén egy-egy Mercedes tanyázott. Az időmérőn sem maximumot nyújtó, de a kötelezőt azért hozó Rosberg nem látszott túl boldognak idei hatodik pole-jával. Valami nem volt az igazi. Verstappen ekkor még úgy tűnt, látja a fától az erdőt, mert tudta, hogy nem egészen természetes, hogy ott ülhetett az interjúszobában, ahol. A belga pályát kedvelő Raikkönen szereplése nem volt túlságosan meglepő, habár ő és Vettel is belehibázott az utolsó mért körének utolsó kanyarjába. Nem sokszor fordult elő a Mercedes-korszakban, hogy három csapat pilótái foglalják el az első három helyet. A Honda-korszakban pedig az ritkaság, hogy Alonso a hatodik helyről indulhatott… volna, ha nem kapott volna a nyakába annyi büntetést, hogy az egykor buszmegállónak nevezett kanyarban találta magát a képzeletben meghosszabbított rajtrácson. Mégis a spanyol lett az eseménydús futam egyik nagy nyertese a maga hetedik helyével. A másik természetesen az a Hamilton, aki a mezőny elején és végén kialakult káosznak köszönhetően tizennyolc helyet javított. Egy tévedés miatt majdnem a boxutcából akarta rajtoltatni az FIA. Csak ne essen tőle hasra a Sky Lewis-ként működő Sky Sports és társai, ugyanis úgy zárt harmadik helyen, hogy nem is vezetett látványosan. Az elmúlt években a Belga GP-k után majd’ háromszor ennyi ponttal állt Rosberg előtt a bajnokságban. A mostani kilenccel még nem lehet nyugodt. Győzelmeik száma kiegyenlítődött: 6-6.
Kép

A Red Bullok visszafogottan kezdtek, majd szombatra bizonyossá vált, hogy tartani kell tőlük. Christian Hornerék arra számítottak, hogy Verstappen lerajtolja Rosberget, s az első kiállásig vezetheti a versenyt. Mivel a holland már a rajtnál elintézte az őt lehagyó két Ferrarién kívül saját futamát is, nem tudjuk meg, mire ment volna a szuperlágyakon. Végül a kármentés se ment neki, maradt hát Ricciardo, akiben bízhattak. Akik lágy Pirelliken rajtoltak (az ausztrál is), eggyel kevesebb kiállásra készültek, de minden stratégia felborult a verseny megszakítása miatt. Láttunk már ilyet Ausztráliában, akkor Vettelnek a győzelembe került, hogy váltaniuk kellett. A Ferrarik a rajtbalesetből kifolyólag megint nem futottak tiszta versenyt. Vettel indította a lavinát azzal, de ludas volt Verstappen is, aki a szűk ívet választó Vetteltől függetlenül akart még rosszabb ponton, a rázókövön (pályahatár, fiam?) befordulni, amivel gyakorlatilag láthatatlanná tette magát a messziről érkező német előtt. Vettel csak azt láthatta, hogy Raikkönent kell megelőznie. Ha három autó egy vonalba kerül, és nem látják jól egymást, abból sok jó nem szokott kisülni. A Ferrarik megúszták volna kontakt nélkül, ha a Red Bull nem akart volna mindenáron eléjük keveredni. A német keresztbe fordult a pályán. A rajtnál pozíciókat vesztő Verstappen sokadjára bizonyította, hogy nem az eszéről híres. Beismerte, hogy nem akart helyet hagyni a Ferrariknak. Az élmezőnyből Ricciardo járt legjobban a hármas koccanásával, igaz, az ő vezetőszárnyát is megsértették a törmelékek. Az érintett hármas visszaesett, de nem ők lettek az incidens legnagyobb vesztesei, hanem Carlos Sainz, aki tizennegyedik helyről indult, s az első kör végére már a hetediken haladt. Defekt, nevezhetjük őt is Verstappen áldozatának. A Toro Rosso rossz helyen állt meg, aminek egyenes következménye Virtuális Safety Car lett. Hamilton a hatodik körben már a tizenegyedik volt, amikor bekövetkezett az újabb eset, ami a lehető legtöbbet kezére játszott. Kevin Magnussen az Eau Rouge kanyar tetején ráhajtott egy rázókőre, amitől Renault-ja elvesztette a tapadást, és nem sikerült korrigálnia a megcsúszást. Becsapódásakor még az oldalsó fejvédő elem is lerepült az autóról, amit már vizsgálnak, miért történhetett meg. A dán magától is kiszállt a MÉH-telepre való totálkáros roncsból, s nem sokkal a verseny után tudatta, hogy sérült bokája rendbe fog jönni szünet nélkül érkező Olasz Nagydíjra.

Kép

Nem csak a gumifal, hanem a mögötte lévő fémkorlát is megrongálódott. Piros zászló. Aki a kezdeti Safety Car szakaszban gyorsan kiállt kereket cserélni, bosszankodhatott a verseny megszakításakor. A mezőny felsorakozott a boxutcában, „büntetlenül” lehetett kereket cserélni. Az újraindítást követően Rosberg hamar tisztes távolságra került Ricciardótól, Verstappen pedig folytatta az ámokfutását. Raikkönen megint megkapta kedvenc hollandját a nyakába, akinek nem volt elég a rajtbaleset, szokásához híven kivezette, mi több, szinte kilökte ellenfelét a nem túl előkelő tizennegyedik helyről, s biztos, ami biztos alapon még ő is elhagyta a pályát négy kerékkel. Mikor a finn visszatámadott volna, cikázással tett pontot a harc végére. Később majdnem ugyanezt megcsinálta Perezzel is, aki a finnel ellentétben nem engedte vissza maga elé a Red Bullt. Büntetés? Ugyan, fel se merült, hogy a körmére nézzenek a forrófejű Verstappennek. Ez nem fiatalos hév, hanem veszélyeztetés. Nem akarom magamat vagy másokat ismételni: a holland túlzott magabiztossága még csúnyán vissza fog ütni. Hol egy Pastor Maldonado, aki inkább nekimegy, minthogy feladja a saját ívét? Ajánlom neki azt a szakembert, aki rendbe tette a korábbi két lábon járó katasztrófát, Romain Grosjeant. Niki Lauda visszazavarná Verstappent az iskolába, vagy a pszichiátriára. Vettel higgadtabban fogalmazott, szerinte a Forma-1 nem óvoda, nem azért vannak itt, hogy sírjanak. Megértem az érvelését, de jobban kardoskodhatott volna a holland megbüntetéséért. Vagy Raikkönen. Ne csak a rádióba kiabálja, hogy a másik mennyire szabálytalan. A Red Bullnál állítólag felkészültek a versenyzőik közti csörtére, de szerintem inkább a Verstappen vs. mezőny többi tagja elleni háborúra figyeljenek. Nem legújabb kedvencükön múlik, hogy nincsenek balesetek a veszélyes manőverei miatt, hanem azokon, akiket kitessékel a pályáról. Most ott tartunk, hogy a morcifiú nevetségesnek és hazugnak nevezi a Ferrarisokat, mert semmi sem úgy történt, mint ahogy a vörösök állítják, sőt, szégyelljék magukat. Szerinte mindenki szembejön az autópályán.

Kép

Vettel folyamatosan a plafonon van. Ha nem közlekedési rendőröset játszik (integet, mutogat sima edzéseken is), akkor a hangját hallatja a rádióban. A pálya határaival és a saját idegeivel is meggyűlt a baja. Egy évvel ezelőtt még nem azért akartam megírni a német Mennyire (nem) jó? epizódját, mint most. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy Alonso után ő sem tud csodát tenni a Ferrarival. Mivel ezt az évet gyakorlatilag Barcelona után feladhatták, csak a szerencsében bízhat. Az ázsiai pályák az erősségei, talán szerezhet lepattanót a Mercedesek és a Red Bullok házi csatájából. A mostani hatodik helynél több volt benne. (Zárójelben Raikkönen kilencedikében is lett volna több.) Érdekes, hogy Verstappen vele nem csinálta meg ugyanazt, mint Raikkönennel, többszöri oda-vissza előzéseik korántsem voltak neccesek. Végül a német bizonyult erősebbnek. Perez is elmondhatja magáról, hogy mindkét Ferrarival meccselhetett, sőt, sikerült is előttük célba érnie.

Kép

A Williams a visszafogott kettős pontszerzésen túl ismét megkaparintotta a leggyorsabb boxkiállás címét, ami az őket a csapatok pontversenyében lehagyó Force India ellen édeskevés lesz a folytatásban. Nico Hülkenberg dobogós esélyre a piros zászlóval úszott el. Sokat elárul a tavalyi Ferrari motorral futó Toro Rossóról, hogy őket a McLaren előzte meg a konstruktőri bajnokságban. Jó versenye kerekedett a szanaszét büntetett Alonsónak. Sokáig negyedik helyen haladt, pozícióért ment Hülkenberggel (vele a boxutcában is) és Hamiltonnal is, és bár veszített ellenük, nem panaszkodhat. Nem úgy, mint a csapattársa, Jenson Button, aki Pascal Wehrleinnal történt ütközést követően hamar feladni kényszerült a Belga Nagydíjat. Kiesett a vétkes Manor is, de ettől még hozzácsaphattak volna pár büntetőpontot. Ha már a legkisebb csapat, hozzájuk fűződik a szezon második pilótacseréje. A szünetben anyagi okok miatt tartalékpilótává lefokozott Rio Haryanto helyét a Mercedes-illetőségű francia Esteban Ocon vette át, aki rögtön az első szabadedzésen Wehrlein előtt találta magát. Nem lehet rá panasz, jó munkát végzett legelős legelső F1-es hétvégéjén.

Kép

Ricciardo ne igyon sokat sokat ausztrál módra cipőből, mert még szúrni fog bizonyos szemeket. A hollandokét biztosan, de az ő bajuk. Ha már a hollandok: legyenek óvatosak Monzában.

Kép 

Ez történt tavaly

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy!)