Alonsóval szaltózott az Ausztrál Nagydíj

Megismételt rajtprocedúra, ijesztő szaltó, piros zászló, lángra kapó Ferrari, hiszti a rádióban, újabb sapkadobálás. Elindult a 2016-os F1-es szezon, ami az előbb felsoroltak alapján nem csak a hatalmasat bukott új időmérő miatt marad emlékezetes.

kép

Ha az ajánló első soránál is rövidebben kellene összefoglalnom a teljes hétvégét, akkor legyen a következő: gyenge péntek, pocsék szombat, izgalmas vasárnap. Az esős első nap még nem sok eredményt hozott, valamint senki sem készült arra, hogy ez az időjárás kitart vasárnapig. Másik, hogy senki sem kockáztatta meg, hogy lebontsa az autóját, hiszen még a Mercedesnek is csak három orrkúpja volt abból, amit Nico Rosberg leamortizált a második szabadedzésen. Mivel a szezon kezdetét a húsvét miatt előrébb hozták az első kiadott versenynaptárhoz képest, ugyanannyi idővel hamarabb kellett készen lenni a Melbourne-re szánt fejlesztésekkel. Jól írtam, nem a tesztekre, Ausztráliára: az ütemtervet nem lehet csak úgy felrúgni.

A botrányba fulladt időmérőről, aminek A gól közben lefújt meccs címet adtam, itt írtam. Nézők és érintettek egy emberként keltek ki ellene, és akinek esetleg tetszett, az se hullajtson könnyeket, mert kár. Tanultak belőle, s vasárnap reggel már el is törölték ugyanazok, akik előtte mellette szavaztak. Bahreintől senkinek a neve mellet nem fog vörös visszaszámláló ketyegni. Az idei új szabályoknál maradva csütörtökön valahára véglegesült a rádiócsend. Akkor közölte az FIA a legutolsó módosítást, s nem lepődnék meg rajta, ha még párszor hozzányúlnának. A távirányított versenyzők és a legyen minden tilos, ami eddig engedélyezett volt között azért akad átmenet. Beállításokról elsősorban nem a versenyző dolga dönteni, hanem a mérnöké. Egyeztetniük viszont muszáj róla. Hogy mindenki a saját feladatára koncentrálhasson, így a taktikát érintő beszélgetést az utolsó pillanatban végül engedélyezték. A versenyirányítás továbbra is élőben hallgat minden rádióforgalmat, s különösen éberen figyelik a kódolt vagy annak tűnő üzeneteket. A pitwallon használt táblákat kamerákkal felügyelik, még azt is, hogy milyen színnel írnak rá, de főleg, hogy köszönőviszonyban van-e a felirat azzal, amit rádión keresztül mondanak a pilóta fülére.

Három megnyert szabadedzés és a rajtelsősége után Lewis Hamilton igazán optimistán várhatta a startot. Ám akár könnyű versenyre számított, akár nem, már a rajt pillanatában elúszott a győzelme. A láncolat azzal kezdődött, hogy Danyiil Kvyat, aki áldozatul esett az időmérőnek, áldozatul esett az elektronikának is, s a felvezetőt követően képtelen volt elfoglalni a helyét a rajtrácson. A megismételt installáció látványosan ártott a Mercedeseknek, ugyanis a két Ferrari Vettel-Raikkönen sorrendben ugyanúgy otthagyta őket, mint tavaly a Hungaroringen. A címvédő még Rosberggel is összeért egy horzsolásnyira, majd rögtön megkezdte a felzárkózást, amint nyithatta a DRS-t. Aztán beragadt Max Verstappen mögött, és Carlos Sainz mögött is időzött egy keveset. A Toro Rossókra egy pici később visszatérek, mert ami náluk zajlott, azt nem lehet két mondatban elintézni.

Rajt

Ahogyan azt sem, hogy a mezőny két spanyolja hajt az idei és az örökös Nick Heidfeld Kupára, a legpechesebb versenyző díjára. A bejegyzés címét ihlető esetet Fernando Alonso szolgáltatta, aki ezentúl a második születésnapját is megünnepelheti március 20-án. Vagy a harmadikat, ha a 2012-es spái tömegbalesetet is beleszámolom, ahol Romain Grosjean Lotusa majdnem levitte a fejét. De vissza a jelenbe. Esteban Gutierrez már a második körben a motorra panaszkodott, aztán később egy előzési helyzetben, amelyben még övé volt a pozíció, olyan szerencsétlenül mozdult (később kiderült, hogy nem szándékosan, hanem a hibrid rendszer bekapcsolása miatt), hogy megreptette a mögötte teljes gázon, nyitott DRS-sel érkező Alonsót, aki a dupla szaltó után a gumifal MELLÉ csapódott a falba. A McLaren úgy összetört, mint semmi az elmúlt évtizedben. Alonso azt se tudta, hol ért földet. Később arra a kérdésre, hogy mi volt az első gondolata, azt felelte, hogy mivel az anyukája mindezt végignézte a tévében, minél gyorsabban ki akart jutni az autóból. Luckylonso visszatért, s megköszönte az FIA-nak, hogy ilyen szigorúan veszik a biztonságot. Abba most ne menjünk bele, hogy viselkedett volna a glória/plexivel megbolondított glória ebben a balesetben. Bizonyos szögből nézve nem úgy nézett ki a roncs, hogy bárki sértetlenül megúszta az esést. Ehhez képest Alonso csak a cockpitbe beütött térdére panaszkodott. Az ijesztő balesetben végül senkit sem találtak vétkesnek. Ez volt a harmadik repülés abban a kanyarban a Melbourne-ben rendezett Ausztrál Nagydíjak húszéves történetében.

Kép

A romtakarítás idejére a Safety Car a boxutcába vezette a mezőnyt. Az autók megálltak, vagyis az egész addigi stratégián nyomni kellett egy resetet. Minden addigi előny és hátrány semmis lett, gyakorlatilag új futam kezdődött az újraindítás után. Valószínűleg a veszteglés okozta Kimi Raikkönen autójának későbbi túlmelegedését, ami aztán féltáv előtt megadta magát. A boxba gurulva már nem csak füstölt, hanem lángnyelvek csaptak ki a légbeömlő nyílásán. Ha Vettel autója Margherita, a másik lehetne mondjuk Etna. Hiába használt fel a Ferrari mindenkinél több zsetont motorfejlesztésre, a leállás megviselte. Láttuk, hogy a Mercedes meg a dupla rajtprocedúrát nem szereti. Mégsem egy-egy az állás, mert a címvédők több pontot szereztek. A finn hisz abban, hogy tiszta lappal kezdte ezt az évet („Még mindig ugyanolyan vagyok”.), erre kapásból műszaki hibával kezdett, amit természetesen nem lehet a számlájára írni. Azt is mondta, hogy nem kellene túlértékelni a Mercedes fölényét, pedig nem hogy két tizedre nem csökkent a hátrányuk, de az első időmérőből kiindulva egy centit sem kerültek közelebb. Összességében annyit gyorsult a Forma-1, hogy a Jenson Button idei tizenharmadik rajthelye tavaly pole-t ért volna.

Térjünk vissza a spanyolokhoz, meg a félbehagyott Toro Rossóhoz. Míg Alonso csalódott volt, hogy már nem tudhatja meg, beérhetett-e volna pontszerző helyen, addig Sainz kettőt is megkaparintott, ami a csapattársának egyáltalán nem tetszett. Mármint az, hogy a másik peches spanyol előtte végzett. Akármennyivel, a lényeg, hogy előtte. A sértődött Verstappen úgy felhúzta magát, hogy nem úgy sikerültek a dolgok, ahogyan ő akarta, hogy le se sz*ta az elért egy pontját. Ugye, milyen éretten viselkedett? Én kérek elnézést, amiért nem esek hanyatt tőle. Ő a kommentátoraink szerint „szenzációs, hatalmas egyénisége lehet a Forma-1-nek”. A közvetítés során azt is megtudhattuk, hogy ő a „legjobb dolog, ami történhetett tavaly a Forma-1-ben”. Verstappen káromkodva nehezményezte, hogy az előtte haladó csapattársa állhatott ki hamarabb a boxba, amikor neki problémája van a gumikkal. Valószínűleg Sainznak is, aki nem viccből ment oda. Az ötödik helyről induló holland minimum háromszor hisztizett miatta és ezek csak azok az alkalmak, amiket visszajátszottak. Engedélyt kért rá (kétszer), hogy megelőzhesse Sainzot. Az engedélyt megkapta, de a választ nem, vagy csak nekünk nem ismételték meg, hogy miért nem mehetett ő előbb kereket cserélni.

Nem változott a sorrend

Nem az első, vélhetően nem is az utolsó ilyen eset volt a Toro Rossónál, hogy Verstappen így viselkedjen. Érdekérvényesítés ide, fiatalok vehemenciája oda, ő úgy érzi, bármit megtehet. Én is úgy látom, hogy rá nem vonatkozik Helmut Marko azon kijelentése, hogy aki nem teljesít a Red Bull-családban, az repül. Való igaz, teljesít, de közben akkora arcot növesztett, mint amekkora Alonsónak sem volt. Tudja jól, hogy nem neki kell többet küzdenie azért, hogy 2107-ben is mezőnyben lehessen. Sainz alig kap figyelmet mellette, s többször is a kárára döntöttek. A Toro Rossónál megint haptákba vágták magukat, de ezúttal nem játszottak nyílt lapokkal. Azt az üzenetet adták Sainznak, aki mit sem tudott az egész kirohanásról, hogy ha nem tudja megelőzni az előtte haladó Jolyon Palmert, ki kell jönnie a boxba. MERT CSAK. Sainz nem hagyta magát, elhúzott a Renault mellett, de szinte azonnal vele tartott a holland gyártmányú pótkocsija is. Jót tett nekik a Ferrari motor, még ha tavalyi is. Nem csupán egymással, de másokkal is versenyben voltak, mindketten kicsit maguk mögött tartották a bivalyerős Mercedest. A szezon előtti teszteken már-már mint harmadik erő beszéltek róluk, s ők maguk is szeretik ezt hangoztatni. Ha a pilótáik közti széthúzást nem számítjuk, most egyben vannak, de akárcsak tavaly, a kezdeti erejük elfogyhat.

Helmut Marko mondott még egy érdekeset, ezt az időmérő napján. Még egyetlen kilométert sem tett meg a mezőny, de már útjára indult a sajtóban a székfoglaló játék Raikkönen helyéért. Az idei a listán elég komoly esélyesként szerepel Daniel Ricciardo is. (Az enyémen abszolút győztes, de én nem vagyok sem sajtó, sem reprezentatív.) Vettel is elviccelte a témát a csütörtöki interjún, de ki tudja, lehet mennek az egyeztetések a színfalak mögött. Marko viszont határozottan kijelentette, hogy nem akarja, hogy Daniel később egy Ferrariban győzze le őket. Ezt azért sem veszem komolyan, mert Vettelt is „felnevelték”, s amikor eljött az ideje, elengedték a kezét. Méghozzá annak tudatában, hogy a jövőben legyőzheti őket egy Ferrariban. Ricciardo amúgy a negyedik helyen végzett, habár nem sokat láttuk a közvetítés során.


Éppen Vettel viccelt vele

Vettel szuperlágy, a Mercedesek pedig közepes keveréken maradtak a végére. A második helyen haladó brit harminc körnél is régebbi abroncsai kopni kezdtek, így a németnek esélye nyílt közel kerülni hozzá. Ahogy Hamilton tapadást vesztett, úgy zárkózott rá Vettel, de rövid egymás mögött haladásuk a német hibájával ért véget. Vettel kisodródott egy kanyarban, de egy ott maradt alkatrészt is ki kellett kerülnie, ezért még szélesebben fordult. Ezzel a mozdulattal elúszott a második helye, ő pedig természetesen elnézést kért a csapattól. Egészen a piros zászlóig biztosak voltak a sikerükben. Azért szeretek kicsit várni az összefoglaló megírásával, mert egy: rendeződnek a gondolataim, kettő: olyan érdekességek látnak napvilágot, mint például Rosberget majdnem leállásra kényszerítette a saját csapata, mert a mérnökei úgy látták, a fékek nem fogják kibírni. Erről neki fogalma sem volt, nem is panaszkodott. Kérdem, hogy akkor mit láttak a mérnökök?

A pódium

Rögtön nyolc hét csapat is pontot szerzett az első futamon, s Palmer révén a Renault lehetett volna kilencedik nyolcadik. A három újonc közül ő indult a legjobb helyről, és ahogy várható volt, ő is végzett legelőkelőbben. Pascal Wehrlein rendben elrajtolt a Manorral, mindössze egy kör hátránnyal végig is ment. Másik autójuk nem ért célba, ráadásul Rio Haryanto háromhelyes büntetéssel indította Forma-1-es pályafutását, amit azért kapott, mert a boxutcában összeütközött korábbi katasztrófa-király Romain Grosjeannal. Na, de hol van már az a Grosjean, aki rommá törte a fél mezőnyt a 2012-es évben? Hát a neki és a Haasnak győzelmet jelentő hatodik helyen. Az amerikai csapat egyik szeme sír, mert Gutierrez kiesett, de a másik nevet, mert a mexikói nem sérült meg a balesetben, és Grosjean sem csak utolsó morzsát szedhette fel, hiszen az Verstappennek jutott. Én rá adtam le a szavazatomat a nap versenyzője szavazáson.

A boxucai hiba

Jó ég tudja, mit csináltak a Williamsnél a télen, mert Valtteri Bottas erőből egy Reanult-t is alig bírt megelőzni. Mentségére mondva talán a váltócsere okozta a gyengélkedését, nem pedig az hogy az erősorrendben több csapat is átlépte őket. A Williams rövidített orra már átment a törésteszten, s szükségük is lesz az újításokra, mert nem úgy tűnik, mint akik javultak tavaly óta. Felipe Massa ötödik helye átmenetileg kárpótolhatja őket.

A statisztika nyilván tartja az olyan zsinórban szerzett győzelmeket is, melyek sorozata átnyúlik egyik szezonból a másikba. Rosberg most négynél tart, habár a piros zászló okozta kavarodás nagyban hozzásegítette ehhez az utolsóhoz. Tehát legfrissebb diadala ugyanazért nem szerves része a tavaly év végi sikerszériájának, mint amiért visszaesett a Ferrari. A kavarodás miatt. Nehogy valaki félreértse, percig sem vitatom az elsőségét. Pénteken még vezetőszárnyat tört, de odatette magát, amikor a pontokat osztották. Messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy akkor is ott lesz-e, amikor Hamiltont kell üldöznie, még korai. Vettel is helyén kezeli a végeredményt, meg az ellenfeleit is. Nem is ő lenne, ha nem felejtett volna el a maga módján odaszúrni nekik, ezúttal Austin emlékére egy kettes sorszámú sapkát dobott Hamiltonhoz. Előbb Ricciardo fejére próbálta a saját sapkáját, aztán ez, majd a futam utáni első interjúkat készítő Mark Webberrel is szórakozott a pódiumon. Azt is megtudtuk tőle, hogy egykori csapattársa a Summer of ’69-t énekli, ha iszik egy kis pezsgőt. Fun fact: mialatt ezt az utolsó pár sort írtam, megszólalt a szám rádióban. 

Alonso akrobata mutatványát leszámítva jó versenyt láttunk, bárcsak egyik se lenne ennél unalmasabb.


Nincs harag

Ez történt tavaly

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy!)