Monza light

Milyen címet lehetne adni ennek a borzalomnak? – tettem fel a kérdést a versenynek csak jóindulattal nevezett Olasz Nagydíj után.Kép

Túl vagyunk a bejelentések hétvégéjén. Nem kis horderejű hír, hogy a versenynaptár legrégibb helyszíne, Monza újabb további három éven keresztül Forma-1-es futamot rendezhet, viszont kaptunk két pofont is: sem Felipe Massa, sem Jenson Button nem lesz tagja a 2017-es mezőnynek. Nem szeretnék előre ellőni későbbi búcsúposztokba szánt személyes jellegű gondolatokat, de Massa bejelentésénél csalódott, míg Buttonénál inkább dühös voltam, mert az a korszakváltás, amiről még a szezon kezdete előtt írtam, ezennel visszavonhatatlanul elkezdődött. Az ezredfordulón bemutatkozó, és tizensok évet maguk mögött tudó szűk társaság számára eljött, illetve nemsoká eljön a búcsú ideje. S ami nekik a búcsút jelenti, az másoknak a lehetőséget. Mivel 2015-höz hasonlóan az idén is kulcsfigurának tartott Kimi Raikkönen sorsa még július elején eldőlt, az igazi dominó-effektus most indul majd be igazán.

A harmincöt éves brazil jövője körüli kérdőjelek sokasága és a Claire Williams által csütörtökön összehívott sajtótájékoztató (Massa részvételével) csak egyet jelenthetett: Massa Forma-1-es pályafutásának lezárását. Amikor Abu Dhabiban befejezi 2002-ben kezdődött, hullámvölgyekkel tarkított karrierjét, kétszázötven nagydíj és tizenöt megkezdett szezon fog a nevéhez fűződni. Na meg egy kérészéletű, vagy inkább sosem volt világbajnoki cím. Tudok róla rosszat írni, de nem szeretek, és többet nem fogok. Megosztó vagy sem (mintha abban lenne az, hogy akkor megosztó vagy sem), nem csak a nézőknek, de a többi versenyzőnek is hiányozni fog. Jól döntött. Nem várta meg, hogy elküldjék, s nem kilincselt sehol. Állítása szerint már két hónappal ezelőtt meghozta a döntést. Hogy melyik versenysorozatban folytatja, talán még ő sem tudja, de szép lenne, ha ő intené le jövőre a Brazil Nagydíjat, esetleg ő készítené az első interjút a dobogósokkal. Felajánlották neki az Olasz Nagydíj szervezői, hogy menjen fel a dobogóra elköszönni az őt szerető olasz szurkolóktól, de nemet mondott, hogy Monzában ki kell érdemelni, hogy valaki pódiumra állhasson.

Kép

A jelenlegi mezőny legtapasztaltabb versenyzőjének, a 2009-es világbajnok Button szombati bejelentése elvileg egyéves „szünetet” takar, de visszatérése több mint bizonytalan. Egyrészt évek óta csak egy-egy évvel hosszabbították a szerződését, másrészt megunhatta a McLaren sikertelenségét, harmadrészt pedig ott toporog ülésért a csapat sajátnevelésű fiatalja, Stoffel Vandoorne is, akire félő, hogy lecsap egy Mercedes motoros csapat, ha a McLaren nem lép. Hárman mégsem mehetnek. Azaz mégis, ha megpróbálunk mögé látni a McLaren által háromversenyzős felállásnak nevezett stratégiájának. A másik veterán, Fernando Alonso sokat hangoztatja, hogy csak akkor érdekli a folytatás, ha a 2017-es technikai szabályváltozásokhoz igazított autó versenyképesnek ígérkezik. Itt lehet a csavar. Ha az autó nem fejlődik, Alonso év közben kiszáll, és Button visszaül a helyére. Ebben az esetben valóban elmondhatják, hogy három versenyzővel teljesítik a következő évet.

Kép

A Forma-1-es vakáció utáni első két verseny szünet nélkül követte egymást, vagyis kettőt pislogtunk, és máris a sebesség szentélyében, Monzában találtuk magunkat. A köztük eltelt egy hétre sem maradtunk Max Verstappen-utózöngék nélkül. A veszélyes helyzeteivel főszerepet játszó fiatal holland még mindig nem érti a problémát. Mindenki hülye, csak ő a helikopter, vagyis a versenyautó. Ahelyett, hogy hallgatott volna a társaira, hogy a pálya nem a bosszú és a törlesztés helye, beleállt egy csúnya oda-vissza szólogatásba a nagy szájáról hírhedt Jacques Villeneuve-vel. Verstappen mellett annak is hallgatnia kellett volna, aki a szájába adta azokat a válaszmondatokat. Hogy miről van szó? A kanadai világbajnoknak nem tetszik a Verstappent előnyben részesítő kettős mérce, amely mintegy arra biztatja a Red Bull versenyzőjét, hogy ne törődjön a negatív kritikákkal. Az FIA megengedő magatartása egyenes utat tör magának az alsóbb szériákban szereplő fiatalok körében is. A már 2017-ben bajnoki címről álmodó holland kikérte magának, hogy a kockázatos manővereivel egyszer még megölhet valakit, különben is, - mondta - pont Villeneuve az, aki megölt egy pályabírót 2001-ben. Ez. Így. Elhangzott. Mindössze azt felejtette ki Verstappen a történetből, hogy akkor baleset történt, és egy leszakadó kerék okozta a tragédiát. A hollandtól viszont a társai nincsenek biztonságban. Lehet, hogy Villeneuve rossz szót használt, de Verstappen volt az, aki többet ártott magának a visszaszólással. Ezt biztosan nem magától találta ki.  

Verstappen védői (például Bernie Eccestone) nem takarózhatnak örökre kedvencük zsenge korával, mert a kritikák nem ellene, hanem érte is vannak. Cseppet sem „művészi”, ami tesz. Elsősorban nem ő a baj, hanem a vitás esetek körüli következetlenség. Nem elegendő utólag, a kialakult kritika-halom után reagálni, hogy a következő esetnél figyelmezethetik a sportszerűtlen viselkedésért, s ugyanúgy szubjektív megítélés alá fog esni, hogy megbüntessék-e, mint korábban. Ez így röhej kategória. A pilóták nem akarnak sem túlszabályozottságot, sem félrenézést, miközben a Verstappen-Raikkönenhez vagy a Verstappen-Perezhez hasonló szituációkban más versenyzőkre azonnal lecsapnak. Rosberget Ausztriában és Nagy-Britanniában is büntették leszorításért, mindkét alkalommal mást-mást kapott. De nem érdemel ennél több szót a téma, ugorjunk. Kár, hogy a versenyről sem lehetett túl sokat írni.

Kép

A Ferrari úgy érkezett a hazai versenyére, hogy minden szabad zsetonját felhasználta a motor fejlesztésére, de még így is ijesztő Mercedes-fölénnyel indult a hétvége. Partnercsapatuk, a Haas is megkapta az új motort, Esteban Gutierrez személyében pedig először jutottak be az időmérő utolsó szakaszába. Más kérdés, hogy a futamon teljesen eltűntek Romain Grosjeannal, de az irányvonal jónak tűnik. A Ferrari pilótáik szerint is történt javulás, azonban nem lehet elvonatkoztatni attól, hogy legfőbb kihívójuk, a Red Bull idei leggyengébb formát mutatta Monzában. A Renault a nekik jóval előnyösebb Szingapúrra ígért fontos fejlesztéseket, szóval semmi sincs lefutva, az olaszok még úgy is mögöttük kullognak a pontversenyben, hogy harmadik-negyedik helyezéseikkel jóval több pontot gyűjtöttek. A Red Bullnál legalább a boxban gyorsan dolgoztak, idén harmadik csapatként ők kapták meg a leggyorsabb kerékcseréért járó elismerést. Daniel Ricciardo a földön járt, szombaton a top5 megcélzásáról beszélt, mint reális cél. Talán ezért nem erőltette a kvalifikációt sem, s ezért futott egyetlen mért kört a Q3-ban. Neki úgy is az volt a lényeg, hogy a csapattársát maga mögött tartsa mind a rajtrácson, mint a versenyen. S így is tette. A gyorsabb Ferrari, a harmadik rajtpozíciót elfoglaló Sebastian Vettel már nyolctized lemaradásban találta magát az élen záró Lewis Hamiltonhoz képest, s csak egy jól elkapott rajtban bízhatott.  

Kép

Rajt. Elég egy rosszul elkapott start, és ismét szoros a bajnokság. Láttunk ilyet tavalyelőtt és tavaly is, többnyire Nico Rosbergtől, ám a kuplungszabály évközi változása óta inkább Lewis Hamiltontól. Amennyiben egy elrontott rajttal győzelmet lehet ajándékozni, akkor most is ez történt. Én nem hogy nem osztom ezt a nézőpontot, egyenesen gyűlölöm, mert ebben is jókora kettős mérce figyelhető meg. Ha Rosberg ront és ezt kihasználva Hamilton nyer, az szenzációs győzelem, ha pedig fordítva esik meg, akkor csak ajándék/mázli/ölébe hullott az első hely, amiért nem is kellett tenni semmit. Sokat elmond a mostani futamról, hogy a Mercedes régi mumusa jelentette a verseny egyik legérdekesebb pontját. Hamilton miatt rögtön ráncolhatták a homlokukat, ugyanis hibájával a világbajnok azonnal hatodik helyen találta magát, s hiába ismerte el hamar a felelősségét, a verseny után már egészen máshogy nyilatkozott. Kimentette magát, hogy csak azért mondta a rádióban, amit, hogy ne aggódjanak a mérnökök az autójáért. Nehezen hihető. Szóval Hamiltonra ismét felzárkózás várt, de a spáinál többször (ami akkor négy alkalmat jelentett) ezúttal sem kellett többet előznie. Nem csak az erőforrás, hanem a stratégia területén is verhetetlenek voltak a Mercedesek: a Pirellli ajánlott egy kerékcserével teljesítették a szezon leggyorsabb versenyének számító Olasz Nagydíjat. Még Hamilton is, aki elfékezett szett abroncson vágott neki a távnak.

Kép Jolyon Palmer és Felipe Nasr, egy képet megérdemel az eset. 

Rosberg nem hagyta, hogy a csapattársa beragadását kihasználó Ferrarik Vettellel az élen beszúrjanak mellé, magabiztosan tartotta magát a kritikus pillanatokban. Ezen kívül semmi dolga nem volt a leintésig, kényelmes tizenhét másodperc előnnyel ért célba a második helyre felzárkózó Hamilton előtt. A különbség a tabellán mindössze két pontra csökkent, igaz, továbbra is a brit javára billen a mérleg. Rosberg első olaszországi győzelme sem maradt el enyhe füttykoncert nélkül, bár Monzában nehéz eldönteni, hogy a tifosi elégedetlenkedik, amiért nem Ferrarival nyertek, vagy éppen Hamilton/másvalaki szurkolói keltették a hangulatot. Örök igazság, hogy Olaszországban akkor is a Ferrari az úr, ha nem ők győznek. Pozitív értelemben vett hangulatból is kijutott bőven: ember- és zászlótömeg a célegyenesben, Rosberg biztatására kórusban éneklés, füstpatronok… Elképesztő! Legközelebb Mexikóban láthatunk hasonlót, ott tavaly sem fujjoltak, csak ünnepelték a versenyt és hogy visszatért az országukba a Forma-1.

Visszavette konstruktőri negyedik helyét a Williams a Force Indiától. A futam, vagy akár az év legszebb előzősét Ricciardo mutatta be Valtteri Bottas ellen, míg a legviccesebb pillanat a leggyorsabb kört megszerző Fernando Alonso nevetése lehetett, aki a versenymérnöke nyilvánvalóan túlzó kérését minősítette. A legszomorúbb minden bizonnyal az ötvenedik versenyén gyorshajtás miatt megbüntetett, majd műszaki hiba miatt kiálló Danyiil Kvyat lehet, akinek azonnali (idén már második) menesztéséről is pletykálni kezdtek. Helyére a GP2 aktuális éllovasa, Pierre Gasly érkezhet, jobb esetben csak jövőre. Ennyire durva bánásmódban talán még senkinek nem volt része a Forma-1 történetében, mint a májusban már egyszer kegyvesztetté váló orosznak. 

Nem ez volt az év futama, na. Utoljára kezdő blogger koromban írtam ilyen rövid összefoglalót.

Ez történt tavaly. Rosberg két körrel a vége előtt kiesett.

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy!)