Pankráció négy keréken

Ole, ole Nico! Így köszöntötte a helyi közönség a Mexikói Nagydíj győztesét. A rendíthetetlen hétvégét záró Nico Rosberg a hátralévő két fordulóra és 2016-ra is erőt meríthet az ünneplésből. Az idei ezüstérem egyelőre az övé, a 2010 óta először önhibájából kieső Sebastian Vettel nem tudott beleszólni a küzdelembe.

Megint jó előre felírtam magamnak a poszt címét, holott a versenytáv feléig enyhe túlzásnak éreztem. Aztán szépen felnőtt hozzá a verseny. A Forma-1 rajonó mexikóiak igazi ajándékot kaptak huszonhárom év után, ők pedig meghálálták. Az Interlagost és Monzát idéző hangulat nem csak annak szólt, hogy Sergio Perez nyolcadik hellyel ajándékozta meg honfitársait. Ha csak a hangulatot vesszük figyelembe a három napból, kiváló helyszínt kaptunk vissza. A csúszós aszfalton már most a monzai hasonló csúcssebességet mértek. Turbóval! Pedig 2500 méter magasan nem csak a turbófeltöltők, hanem a pilóták is levegőért kapkodtak. Már pénteken világossá vált, hogy nem lesz műszaki hibáktól mentes a hétvége. Rosberg alatt rögtön az első edzésen lángot kapott a fék, de forgásokból sem volt hiány. Ha az új seprű jól seper, akkor az új aszfalt jól csúszik: Valtteri Bottas rögtön mutatott egy falat súroló sodródást.

Megtudtuk, hogy a Mercedesnél semmilyen megbeszélést nem tartottak Austin után. „Nem volt komoly” – mondta Toto Wolff a sapkadobálásra. „Nem történt semmi” – ugyanő a rajt utáni kiszorításra. Fenntartom, hogy Lewis Hamilton hibázott a pódiumszobában, s a magába roskadt Rosberg érthető módon a kelleténél erősebben reagált. De nehogy ezért is ő legyen már a hibás. Egy hete volt megrázni magát, ami jobban sikerült neki, mint bárki várta. Ne menjünk bele abba, hogy Hamilton szerint a csapat most a német felé húzott, sem pedig abba, hogy ezt a hétvégét engesztelésül kapta. Maradjunk ott, hogy a sorozatban negyedik Rosberg pole pozíció nem hatotta meg Hamiltont. Miért tette volna, ő már elérte, amit akart, nincs vesztenivalója a szezon hátralévő részében. Amikor Rosberg legutóbb nyert, 10 pontra csökkentette a hátrányát Hamiltonnal szemben. Azóta csak a nyomában lépkedett, hiányzott belőle az a plusz, ami most megvolt. Bírta a nyomást, hárította Hamilton közeledését, nagyon egyben volt. Minden bizonnyal bármikor igent mondana arra a kérdésre, hogy akarja-e, ha ilyen lenne a következő éve. Amikor Vettel kicsúszása után beküldték a biztonsági autót, nyilván összeszorult a torka egy kicsit. Ha van valami, amiben fejlődnie kell, azok az újraindítások. Ezúttal mindkét Mercedes hibázott, így nem változott kettejük sorrendje. Az adok-kapok kellően feszültté tette a hátralévő köröket, de a német összességében fenntartotta az előnyét. Vérmérséklettől függően lehetett annak szurkolni, hogy milyen sorrendben érjenek célba.

Wolff a változatosság kedvéért ismét védelmébe vette Hamiltont, amiért a brit menet közben felülbírálta a csapat taktikáját. Paddy Lowe képviselte a másik oldalt, ő nehezményezte, hogy versenyzőjük a határozott felszólítás ellenére is elment még egy körre. A hirtelen beszúrt kerékcserére, a rádióban „B tervnek” nevezett lépésre azért volt szükség, mert az előző garnitúra gumik kopásából arra következtettek, hogy az aktuális abroncsok nem bírják ki a végéig. Hamilton nem akarta elhinni, hogy ezzel a szettel gondok lehetnek, hiszen nem érzékelt problémát. Makacsságát utólag azzal magyarázta, hogy zsebében a bajnoki címmel megtehette, hogy kockáztatott. Ezen vonalon haladva ugyan mit befolyásolt, ha állítása szerint Rosbergnek kedvezett a taktika? A tekintélyt. Hamilton kivételezett helyét. Mert nem minden tét nélkül versenyeztek. Hogy leengedett-e Hamilton? Majd elmeséli a szokásos módján, beszólogatva. Aki felett megszűnik a kontroll, elengedi magát. Nem véletlenül emlegette sokat, hogy a McLarennél nem hagyták kibontakozni. Ha nagyképűséget (másnak akkor van esélye, ha ő hibázik) és tiszteletlenséget (megjegyzés Schumacherre, sapkadobálás) jelenti neki a kibontakozás, hát lelke rajta.

A minibajnokság állása az első futam után:

Rosberg: 25 pont

Hamilton: 18 pont

A Ferrari lovainak nem feküdt a terep, zabolázhatatlanul viselkedtek. Kimi Raikkönen pénteki és szombati motorgondjai összesen 30 helyes büntetést vontak maguk után. Vettel a két Mercedes pilótához intézett időmérő utáni „nincs kedvetek kiütni egymást a rajt után?” kérése nem hogy nem teljesült, még vissza is ütött. Ismerős?

F1babona: Ausztrália után Rosberg azt szerette volna, ha közelebb kerülnének hozzájuk a Ferrarik. Ezután Vettelt intették le elsőként Malajziában. Tanulság: vigyázz, mit kívánsz!

A két Ferrari búcsúzásának semmi köze nem volt egymáshoz, mégis mindkettő sérülten végezte. Raikkönen fékjei négy kör alatt a túlmelegedés jeleit mutatták. A kvalifikáció második szakaszában kieső, rajtbüntetéssel megszórt finn jól haladt a felzárkózással, míg el nem érkezett az orosz dráma második felvonása: Bottasnak és Raikkönennek megint szűknek bizonyult a pálya. A Williamsé volt a pozíció, és akár csak a rajt utáni lökdösődésnél, itt sem volt hová lehúzódni. Mindenesetre sorozatban ez volt a harmadik olyan futam, amin Raikkönen nullázott. Ha valaki hisz a sorsban, Bottas most visszakapta a Szocsiban is esélyes dobogóját, így usanka helyett sombrero kerülhetett a fejére.

Vettel számára rögtön koccanással indult a verseny, amikor is Daniel Ricciardo került hozzá túl közel. A német a felvételeket visszanézve belátta, hogy az ausztrálnak már nem volt hová mennie, a baleset elkerülhetetlen volt. Végül senkit nem büntettek, Vettel büntette önmagát. A tizennyolcadik körben pördült meg először, majd a nyomok alapján őt sem kímélte a fékhiba, az ötvenkettedik körben a falban végezte. Szerinte másról volt szó. Nem hibáztatott senkit és semmit, magában kereste és találta meg a hibát. Az ominózus Mark Webberrel történő 2010-es törökországi ütközése óta nem adott fel futamot saját hibájából. 2006 Ausztrália óta először fordult elő, hogy mindkét Ferrari kiállni kényszerült.

Danyl Kvyat sokáig a harmadik helyen haladt, bár ezzel nem fenyegetett senkit, mert ahogy csapattársa mondta az időmérő után: az eredményeik jók, az autó kevésbé. Austinhoz hasonlóan itt is kicsit elfogytak. Apropó: miért kell arról beszélni, hogy Max Verstappent kellene beültetni Kvyat helyére? Egy gyengécskének mondható évkezdés után sorozatosan legyőzi azt, aki tavaly legyőzte Vettelt. Félreértés ne essék, ezzel egyikük eredményét sem akarom kisebbíteni. Ha csak azért kelt szárnyra a téma, mert a Toro Rosso megszűnhet, még akkor sem értem, miért kellene egy bizonyító pilótát kirúgni? Amennyiben lesz jövőre anyacsapat, bejelentették, hogy nem fognak változtatni a felálláson. Szóval teljesen nem lehetnek nyugodtak a felek. Jelenleg ott tartanak, hogy két héttel meghosszabbították a határidőt, hogy motorbeszállítót találjanak. És igyekeznek néha lazítani.

Jenson Button kihagyni kényszerült az időmérőt, majd összesen 70(!) helyes rajtbüntetés után hetedikként intették le. Fernando Alonso is élvezte azt a három kanyart, ameddig tartott a Honda ereje. Felkészül a Red Bull. Mármint az ilyen eseményekre, ha jövőre a japánok erőforrásával indulnának. A változások és a találgatások még nem értek véget. A sírból visszatérő Manor újból a szétesés szélén táncol. Felmondott a csapat két alapítója és technikai tanácsadó Bob Bell, aki nem mellesleg a Mercedes régi embere volt. A Force India nem tagadja az Aston Martin beszállásáról szóló híreket, s a Renault is csak szándéknyilatkozatot tett a Lotus felvásárlására. Ez a Wind of change, mint a Scorpions is megénekelte.

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedéstől és káromkodástól mentesen is megy!)

Kép1 Kép2  Kép3 Kép4 Kép5