Hamilton vs. Rosberg vol. végtelen

A Mercedes házon belüli csatája egészen a legutolsó körig tartott és a győztes Lewis Hamilton kifütyülésével ért véget. Áll a bál megint.Kép

A Mercedesek ütközéséig sem volt érdektelen a hetvenegy körös Osztrák Nagydíj, ám a Ferrari sokadik taktikai hibája, a felemás versenyt futó McLaren Honda, Max Verstappen újabb dobogója, vagy Jules Bianchi 2014-es monacói sikere óta először pontot szerző Manor mind eltörpülnek amellett, amit a címvédő alakulat produkált. Figyelem, nagyon hosszú lesz.

Tavaly azt a címet adtam az Osztrák GP összefoglalójának, hogy A bajnokság megint nyitott, mivel egy rém unalmas versenyt követően Nico Rosberg átmenetileg a bajnokság élére ugrott. Idén teljesen más képet fest a Mercedesek párharca, ugyanakkor Hamilton szempontjából nézve a bajnokság bizony megint nyitott, és egyre inkább fordulni látszik. Rosberg, aki eddig minden évben kikapott csapattársától, s akinek talán az idei az utolsó lehetősége világbajnokká válni, a barcelonai kettős DNF óta valószínűleg egyre alacsonyabb tárgyalási pozícióból szólhat bele a leendő szerződésébe. Ez persze találgatás, mert az érintetteken kívül senki nem ismeri a részleteket, de négy abszolút domináns futamot követően ugyanolyan hullámvölgyekkel tarkítottá vált az éve, mint a korábbiak. A spanyolországi csattanást az első helyét mindjárt a rajt után elvesztő Hamilton meggondolatlan bevetődése, majd füvön megcsúszása okozta, az ausztriait viszont első ránézésre a német. Viszont a légi/belső kamerás felvételeken látszik, hogy Hamilton volt az, aki hamarabb ráhúzta a kormányt a másikra, pedig akkor már látnia kellett volna, hogy Rosberg nem fog kegyesen kitérni előle. Ő ott is helyet látott, ahol nem volt (mint a barcelonai füvön), hiába állította az első interjúban, hogy bizony ott volt. A szabálykönyv szerint előzési szituációban az előrébb lévőnek kell figyelnie a mögötte érkezőre, erre Toto Wolff, mint a kínos esetek állandó szóvivője azt mondta, hogy Rosberg fékhibája (break-by-wire, ami a hátsó fékeket fogja, már ha eljut addig az elektromos jel) miatt mentek össze a versenyzők, hiszen már a kanyar bejáratánál sem arra fordult Rosberg autója, amerre kellett volna. Egyébként meg eszetlen ütközés volt. És eszetlen az is, ami a csapaton belül zajlik, és ez alatt nem csak az állandó brit-német kakasviadalt értem, hanem az össze-vissza kommunikációt.Kép

A Mercedes leülhet, ez egyes. De leülhet a Sky Sports is, ugyanis szakértőik szerint az idei világbajnokságot, ha úgy alakul, nem Rosberg nyeri meg, hanem Hamilton veszíti el. Amíg ilyen a „szak”sajtó, meg olyan főnöke van az embernek, mint Niki Lauda, aki nem először sározza nyilvánosan Rosberget, akkor még ellenségekre sincs szüksége. A csapat, ami elméletben annyira a szabad verseny híve, képtelen kezelni a saját maguk által is biztatott kerék-kerék elleni helyzeteket. Nincsenek egyértelmű szabályok lefektetve, hogy Nico és Lewis, ekkor és ekkor eddig és eddig mehettek el, különben blabla. Nem először ütköztek össze a versenyzőik, de már az első nyilatkozatok előtt tudni lehetett, hogy Wolff mely eddig legalább egyszer bevált szövegkönyvekből fog idézni:

- nálunk az utolsó körig szabad a verseny (korábban kiegészítették azzal, hogy addig szabad, amíg nem veszít a csapat is pontokat),

- de most veszített, tehát: elbeszélgetünk a fiúkkal és megfenyegetjük őket, hogy ha máshogy nem megy, akkor csapatutasítással tartatjuk be a közös érdekeket (ez úgy fog kinézni, hogy beállunk Hamilton mögé),

- kitalálunk valamit, ami nagyjából hihető, legyen mondjuk fékhiba! (Ez nyert.)

Jól látszott a közvetítés alatt, hogy Rosberg autója nem volt ép. A Mercedes bal oldalának sérülését Sebastian Vettel célegyenesben defektet kapó Ferrarijának lerobbanó abroncsa okozta (az olaszok taktikai baklövéséről lentebb). Úgy tűnt, kitart a versenytáv végéig a félig-meddig leszakadt elem, és műszaki hiba helyett legfeljebb egy kerék-kerék elleni csata veheti el a némettől a győzelmet. Bejött, nem lepődtem meg. Azon viszont igen, amikor a második kerékcserék alkalmával Rosberg és Hamilton különböző keveréket kapott. Egy: az élen álló Rosberg egy körrel később állhatott ki, mint Hamilton (akinek nem volt zökkenőmentes a csere), viszont a pálya aktuális állapotának kevésbé megfelelő szuperlágyat kapta az utolsó tizenöt körre. Állítólag csak Hamiltonnak maradt az Ausztriában legkeményebbnek számító lágyból. Kettő: a Mercedes eddigi gyakorlata szerint az a versenyző kapja a kedvezőbb stratégiát, aki előrébb áll. A csapat ezt úgy tálalta, hogy a britnek is meg akarták adni az esélyt a győzelemre. Bravo, sikerült. Tehát a pálya szempontjából előnyösebb szetten érkező Hamilton felzárkózott a csapattársára, átmentek Verstappen Red Bullján, mint kés a vajon, és a hátra lévő körökben a garázs jobb vagy bal oldalától függően lehetett szurkolni, vajon sikerül-e Rosbergnek megvédeni az első helyét, vagy a közös múltjukat ismerve „valahogy” átadja az elsőséget a britnek. Aki arra tippelt, hogy a rajtbüntetése ellenére a győzelemért küzdő német megtörik a legkritikusabb ponton, azonnal tegye meg az ötöslottó következő heti nyerőszámait, de csak akkor, ha a főnyeremény helyett a négytalálatossal is megelégszik, mert Rosberg nem azért ütközött Hamiltonnal, mert megtört volna. Ütköztek, mert nem hagyta magát.

Kép

A kontakt nem tűnt nagynak, de Rosberg sérült autójának ennyi is pont elég volt. Az első vezetőszárny letört és szikrákat vetve a padlólemez alá szorult, miközben Verstappen és Raikkönen is elment a lassuló Mercedes mellett. Az érintettek persze mi mást tehetnének, mint hogy egymást vádolják. Rosberg is arra a műszaki gondra hivatkozott, amire Wolff, míg Hamilton arra panaszkodott, hogy a másik nem hagyott neki elég helyet. Én nem láttam, hogy Rosberg akár csak egy kicsit is balra fordította volna a kormányt, miközben védte a pozícióját. Ismétlem: Hamilton ott is helyet látott, ahol a megérkezése pillanatában már nem volt. Szélesen fordult, de így is ő járt jól, mert se az ütközés, se a kerékvető nem tett kárt az autójában. Akkora baromság volt engedni, hogy támadja Rosberget, hogy arra szavak sincsenek. Hol volt akkor a csapatérdek, hogy mindegy milyen sorrendben, csak egy-kettő legyen a befutó? Lehet, hogy csak nem került adásba, de elmaradt a diadalüvöltés, vagyis ő is érezte, hogy hammertime parancs ide vagy oda, ez nem volt az az „igazi” győzelem. Legkésőbb a közönség elégedetlen hangjakor rájöhetett. A legelső hírek még arról szóltak, hogy mindkét pilóta vizsgálat alá került. A negyedik helyen leintett Rosberg azért, mert nem állt meg az erősen sérült autóval (ezért később megrovást kapott), a győztes Hamilton meg azért, mert a kavicságyba csúszó Sergio Perez miatt sárga zászló volt érvényben, tehát nem is lehetett volna előzni. Kimi Raikkönen látta a zászlókat, ezért nem próbálkozott többet abban a körben Verstappen ellen. Rosberg annyira lelassult, hogy Hamilton nem kísérhette be a kockás zászlóig, abszurd lett volna, szóval ebben az esetben jogos, hogy a britet végül nem kérték számon. Viszont a kockázatos bevetődése se merült fel.Kép

A röpke három órás tanácskozás után kiszabott büntetés a német nyakába varrta az ütközést. Az indoklás Hamilton szavait tükrözi, miszerint a 6-os rajtszámú autó nem hagyott elegendő helyett a 44-esnek. A befutó idejéhez hozzácsapott plusz tíz másodperc, meg a két rovátka a szuperlicenszben nem befolyásolja a bajnokság állását, de ettől még korántsem ártalmatlan, jelképes a büntetés. Épp elég büntetés, hogy már csak 11 ponttal vezet a csapattársa előtt. Rosberg a versenybírák döntésével nem ért egyet, Hamilton pedig azzal, hogy a Mercedes meglengette a csapatutasítást. A brit azt mondja, erre semmi szükség, ő küzdeni akar. Igen ám, csak úgy fest, a 2016-os Rosberg akkor sem ijed meg tőle, ha esetleg ő húzza a rövidebbet, mert amilyen peches a német, mindig ő szívja meg. Ha az idei párharcaikat nézzük, legyen egy-egy a felelősség. Barcelona: HAM, Red Bull Ring: ROS. És igen, intézzék el a pályán, de külső utasítás nélkül. Hogy Rosberg miért mondja minden ilyen esetben, hogy ha szükség lesz rá, akkor elfogadja a csapat döntését? Mert tudja, hogy a Mercedes akkor sincs érte, amikor 40+ ponttal vezet, hanem ő van értük. Kapok pár követ, de nem érdekel, leírom: a Mercedes Hamiltonért van, Hamilton pedig önmagáért (én nyerek, de ti veszítetek), és pontosan tisztában van azzal, hogy ezt Rosberg is tudja. A Mercedesen kívül a Red Bull is ilyen filozófia szerint dolgozik, de ebbe majd egy későbbi posztban fogok mélyebben belemenni.Kép

Ha már kiosztottam egy karót a Mercedes vezetőségének, oltári nagy egyes jár a magyar közvetítésnek is. Mielőtt bárki megkérdezné, hogy talán visszasírom a sosem volt vicces Palik Lászlót és a hozzánemértését, vagy mi bajom, nekik üzenem, hogy dehogy sírom. Ismerem a visszatérésével kapcsolatos pletykákat, amikről őszintén remélem, hogy sose valósulnak meg, mert Palik évekkel ezelőtti távozása az eddigi legjobb dolog, ami a Forma-1 hazai közvetítésével történt. Szujó Zoltán az, aki megint kiakasztott, de ő legalább szereti, amit közvetít. Egyes szereplőket túlzottan is, és a rajongói szemüveg már zavarja a tiszta látásban. Oké, ő és Wéber Gábor legyenek Verstappen legnagyobb magyar rajongói, csak a versenyhétvégéken ne hangozzon már el olyan kijelentés, hogy a holland a Forma-1 legnagyobb ajándéka/színfoltja/reménysége. Már a pénteki első szabadedzésen olyan mondat csapta meg a fülem, miszerint Vettel kevés embert visel el maga mellett. Zoli, ezt mégis mire alapoztad? Ha Kimi Raikkönenre értetted, akkor is baromság, mert egy csapat sikere nem csak azon múlik, mennyire vannak jóban a versenyzőik. Ha végre valahára megbontanák ezt az egyesek szerint álompárt, akkor sem egy Raikkönentől eltérő habitusú pilóta érkezése fogja romba dönteni mindazt, amit a Ferrari mostani fejesei eddig újjáépítettek az előző garnitúra óta. És nem, Zoli, a tavaly sokat balesetező finn nem a lelkesedés miatt esett-kelt annyit. Nyilvánvaló, hogy egy Hamilton-drukker kommentátor nem érti, miért kapott annyi boooo-t a másik kedvence, holott megnyerte a versenyt. Rajongói szemüveget le, és kiderül. Valamint kedves Gábor, szeretném tudni, miért kezeled tényként, hogy a Ferrari is licitálni akart az alpesi népviselet ihletésű overalljában tehenészfiúnak kinéző Verstappenre.Kép

Annyi minden történt a hétvégén, hogy két posztot is megtöltenének az események. A hűvös, de pár esőcseppet leszámítva száraz versenyre megszűntek a felfüggesztéstörések, amelyekről a péntek és a szombat szólt, s amelyek több versenyzőnek is árnyékot vetettek a szereplésére. Nem elég, hogy csúszott az idén új aszfaltréteget kapott pálya, a nyolcas kanyarban dupla sorban álló rázók, amik a pályaelhagyást hivatottak akadályozni, több kárt okoztak, mint amennyit „illett” volna. Én sem támogatom a pályaelhagyást, csupán túlzás, hogy az egész csapatot büntetik a versenyzők hibája miatt. Kellenek korlátok, de nem az érintettek épségét veszélyeztetve. Lehet okoskodni, hogy akkor ne menjenek le a pályáról, de ezek a véleményvezérek nem értik a versengés lényegé: a pilóták már csak olyanok, hogy a legvégsőkig feszegetik a határokat. Az egyik kárvallott, Danyiil Kvyat szerint ők a két kilométeres bukóteret is képesek lennének maximálisan kihasználni. És pont ezért felesleges bármilyen eligazításon arra kérni a versenyzőket, hogy ne menjenek rá a kerékvetőkre. Mintha a falnak beszélnének. A kavicságyas elsüllyedésnek vagy a műfűnek nagyobb a visszatartó ereje, mert azonnali a következmény: hibázol, oké, sok sikert legközelebb. De például egy kerékvetőkön agyonrázott futómű bárhol, akár padlógáznál is megadhatja magát, és ehhez még csak előjelek sem kellenek. De az is megtörténhet, hogy szerencséje van az illetőnek és nem hullik szét alatta a technika. Rosberg esetében sem az a baloldali oldali a futómű tört ki, amivel ráhajtott a rázókőre, hanem pont az ellenkező oldali, amikor már a gázra lépett. Felipe Massa azért kényszerült a boxból indulni, mert az új vezetőszárnyán repedések keletkeztek, és azzal nem indulhatott el a versenyen. Rázókő? Valószínű. Azonban az FIA még a Mercedes kedvéért sem talált semmi kivetnivalót a fekvőrendőrökben, így a versenyzők kérése ellenére fennmaradtak a betétfutamokra és vasárnapra is.Kép

Nem csak a Silverstone-t idéző eső kavarta meg az időmérőt. Vettelnél elővigyázatosságból, a pénteki napot uraló Rosbergnél viszont a harmadik szabadedzés legvégén a kettes kanyarban történt balesete miatt kellett váltót cserélni. Most nem azért, de a váltóra miért nincs olyan szabály, hogy X darab szabadon felhasználható? Mondjuk három/év. Például Hamilton már most, kilenc futam után az ötödik beépített motornál tart, s igen kicsi rá az esély, hogy majd a régebbiek elemeiből összetákolt motorral gond nélkül teljesít olyan cseppet sem motorbarát futamokat, mint Spa, Monza vagy Szuzuka. Ő két visszasorolással számol, és ez csak a motor, a baleset/egyéb miatti váltócsere nincs benne. Rosberg annyiban szerencsés volt, hogy percekkel az időmérő előtt a jelenlegi és az egykori (idén Hamilton térfelén dolgozó) szerelőinek sikerült összerakni az elején-hátulján összetört autót. Olyan jól dolgoztak, hogy szinte pole pozíciót ért a Q3-ban futott ideje. De a büntetés az büntetés, a harmadik sor meg nem a világ vége. A Force India és Nico Hülkenberg reagált leghamarabb az eső után felszáradó pályára, így egy körrel többet melegíthette a slick gumikat. A német, akinek ha nem vesszük ide a 2015-ös le mans-i huszonnégy órás versenyen aratott győzelmét, már emberemlékezet óta nem villant fel. Egyetlen, akkor is esőnek köszönhető pole-ját kivéve nem indulhatott ilyen előkelő helyről. Hamilton mellett tehát a megszokottakhoz képest egy másik német foglalt helyet, mögöttük viszont akkora meglepetés harmadik hely született, mint a ház: Jenson Button, aki tavaly csak egy fricskának szánt fénykép kedvéért állhatott dobogón, most pedig hála a megtáltosodó McLarennek, önerőből végzett Raikkönen előtt. Sőt, a versenyen hét körig maga mögött tudta tartani a Ferrarit.Kép

A Red Bull hazai versenye nem indult rosszul egyik csapatuknak sem… pénteken. Az első edzésen mindannyian az első tízben végeztek, aztán a Toro Rossót menetrendszerűen utolérte a balszerencse. Kvyat a kvalifikáción rommá törte az autót, Carlos Sainz alatt pedig egy új motor füstölt el. Nyugodtan átkeresztelhetik magukat Gatto Neróra, a vörös bikát pedig kollektíven átfesthetik fekete macskára. Ők kieséssel (KVY) és egy nyolcadik hellyel (SAI) távoztak vasárnap. A nagycsapat sem lehetett büszke a szombati teljesítményére, hiszen a hátrasorolásokkal együtt sem volt esélyük az első két rajtsorra. A verseny aztán kárpótolta őket. Verstappen egy DRS nélküli előzéssel a futam legelején megelőzte Daniel Ricciardót, aki valamiért se vele, se Raikkönennel nem tudta tartani a lépést. Olyannyira szétesett megint a versenye, hogy a pénteken születésnapos ausztrál csak az ötödik lett, míg a holland a második. Érthetetlen. De az jó lenne, ha senki nem kiáltana még Mark Webbert. Nem vitatom el Verstappen dobogóját, de Vettel defektje és Rosberg utolsó körös katasztrófája nélkül nem végzett volna ott, ahol. Még Raikkönen is tisztában van azzal, hogy milyen körülmények vezettek odáig, hogy az ölébe hullott a harmadik hely. Hogy hova tűntek azok, akik eredetileg második-harmadik helyről indultak? Hülkenberg a start után azonnal pozíciókat vesztett, majd később Fernando Alonsóval együtt egy körben kiállni kényszerült. Button hatodik lett, neki a leintés után is volt oka az örömre. Ha már itt tartunk, a legboldogabb minden bizonnyal a tizenkettedik helyről induló (és a rajtrácson figyelmetlenségből tolató!) Pascal Wehrlein és a Manor csapat, akik némi mázli segítségével, de a legutolsó pontszerző helyen végeztek. Ez egyben azt jelenti, hogy már csak a Sauber istálló neve mellett nem jegyeznek egyetlen pontot sem. Egy hajszállal csúszott le arról az egy pontról az elmúlt hetekben betegséggel küzdő Esteban Gutierrez. A Williamsek a pálya 2014-es visszatérése óta először a fasorban sem voltak: Massa kiesése és Valtteri Bottas kilencedik helye felejthetővé tette a futamukat.Kép

Vettel hamar a pitwallon ülve tölthette a 29. születésnapját. A német eredetileg arra számított, hogy a továbbfejlesztett motorral közelebb lesznek a Mercedesekhez. Úgy is történt, javult a végsebességük, míg nem a sokadik elszúrt taktika következtében Silverstone’13 módon szétrobbant alatta a huszonhat kör óta nyúzott jobb hátsó gumi. Pont az előtte lévő körben közelített rá egy kamera, hogy megmutassa, milyen rosszul néz ki az abroncsa. Én is feljegyeztem magamnak, hogy ez már csúnya, mire várnak? Nem tudom, mit akart a Ferrari, amikor Hamilton alatt már a tizenhetedik körben foszlás jeleit mutatta a Pirelli, de biztosan nem a szombat esti, német válogatottól elszenvedett vereséget akarták megbosszulni. Mindenesetre nem jött be a kockáztatás már n+1 alkalommal se. Talán meg akartak spórolni egy kiállást, mert a futam azon szakaszában Wehrlein többször jelezte a rádión, hogy a pálya bizonyos pontján szemerkél az eső. Hamiltonnal is ezt egy kiállást tervezhetett a Mercedes, csak ők még időben felismerték, hogy a hátsó kerekek nem fogják sokáig bírni, akár lesz eső, akár nem. Mindegy, hogy előjellel vagy előjel nélkül történt a defekt (utóbbi), mert a versenyt vezető Ferrari mögött haladó Rosberget telibe kapta a törmelék, és egy részén át is hajtott. A célegyenes takarításra szorult, és a mezőnyt még a boxutcába is bevezető Safety Car csak hat kör után állt ki. A Mercedesek csatája pedig egyetlen ellenfelük kiesése után elkerülhetetlenné vált. A szezon java még csak most kezdődik.

Ez történt tavaly.

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy!)