Spanyol Nagydíj, kiszámíthatóság a neved

Lewis Hamilton sorozatban negyedik alkalommal nem talált legyőzőre Spanyolországban. Az augusztusi időpont sem tudott a megszokottól eltérő körülményeket teremteni, idén is befutott a rettegett barcelonai vonat. Sebastian Vettellel elfelejtették közölni a stratégiát.efjbntnxgaa58fz.jpg

2016 óta nyilvánvaló, hogy a Mercedeseknek ki kell esniük a verseny legelején, különben a körszámlálón és az órán kívül nem sok mindent nézhetünk, ráadásul az elmúlt futamok gumikezelés körüli panaszáradata is elhalkult. A két brit futamon szenvedő Mercedes mintha varázsütésre úrrá lett volna a gondjain, holott az időjárás és az érdes felületű pálya itt sem kímélte a kerekeket. Hamilton és Alexander Albon az FIA külön engedélyével lecserélhette az időmérő edzésen veszélyesen megrongálódott abroncsaikat, de nem hinném, hogy Hamilton rajt-cél győzelme és Albon újabb csapaton belüli veresége is ide vezethető vissza. Segítsünk a második helyét elvesztő Valtteri Bottasnak megérteni, mi történt a rajtnál: Hamilton azt szerette volna, ha már az első kanyarban eldől a futam, Bottas pedig számolt egyet lámpák kialvása után. Csapattársának az első kanyarig sem kellett várnia. A korábban kiugrás határán gyors reakcióidejű Bottas elfelejtett rajtolni vagy máris a 2022-es szerződésére gyúr? Bottas magyarázata szerint csak a mögötte rajtoló Red Bullra figyelt, a szélárnyékokat jól kihasználó két Racing Pointra már nem, és egyszerűen az autók szendvicsébe került. Hamiltonnak évek óta csak önmagára és a soron következő rekord megdöntésekre kell figyelnie, de azért kíváncsi vagyok, mi a véleménye arról a hétvégén egyenesen Toto Wolff szájából elhangzó hírről, hogy megfontolja, hogy maradjon-e a Mercedes élén.

Lewis Hamilton: 132 pont

Max Verstappen: 95 pont

Valtteri Bottas: 89 pont

Hiába kapott vérszemet a Red Bull a 70. Évforduló Nagydíja után, és hiába jó Verstappen barcelonai statisztikája, a rajtelsőség sem lett volna elég a győzelemhez. Szombaton még a Mercedes is a mögöttük rajtoló Verstappen győzelmére számított, ám a holland többet panaszkodott a gumikra, mint Hamilton szokott egy véletlenszerűen kiválasztott futamon. Amikor Hamilton „szuperlassan” haladt előtte az első helyen, le kellett maradnia, a csapata viszont még tarttatta volna vele a tempót, holott a végét járták a lágy abroncsai. A rádiós bejátszások alapján most kevésbé volt meg az összhang Verstappen és a csapat között – „mi lenne, ha a saját versenyünkre koncentrálnánk?” –, végül leintésig elválasztotta egymástól a Mercedeseket, és újabb dobogójának hála megőrizte az összetettbeli második helyét. Nála legalább működött a taktika, Albon a rajtpozíciójánál kettővel hátrébb, a nyolcadik helyen végzett.

Az előző évekhez képest is durvábban szakadnak le a csapatok egymástól. Most hagyjuk, hogy éppen melyik istálló a harmadik, most már a második és harmadik helyezett között is akkora a szakadék, mint korábban a harmadik és a negyedik között. Unalomig ismétlem, mert nem lehet elégszer: minél hosszabb ideig áll fenn egy szabályrendszer 1, annál inkább szétszakítja a mezőnyt és 2, annál jobban konzerválja az erőviszonyokat. Idén megkeverte a lapokat Ferrari visszaesése, de senki se kezdjen örvendezni, hogy ugyanolyan erősségű csapat lépett a helyükre. Az erőviszonyok maradtak, kivették a sorból a szürke zónában tévelygőt, de érkezett egy másik, a megrovásokat gyűjtő Racing Point képében. Az egy év múlva Aston Martinná alakuló csapat lemaradása a büntetés nélkül is tetemes volna, de egyelőre ők állnak a harmadik helyen. Mögöttük szoros a verseny, bármikor helyet cserélhetnek az évtizedes mélypontját élő Ferrarival vagy a 2021-től ismét Mercedes erőforrást használó McLarennel.

Mercedes: 221 pont

Red Bull: 135 pont

Racing Point: 63 pont

Mára nem is zsákutcába, hanem mérgező kapcsolatba fordult Vettel és a Ferrari viszonya. A csapat azt állítja, hogy szó sincs feszültségről, a német továbbra is a család része, de hát bizonyos értelemben a család fekete báránya is az. Vettel a második silverstone-i futamon úgy vélte, hogy a rosszul időzített második kerékcserével feláldozták Charles Leclerc érdekében. A csapatfőnök sietett megcáfolni, ahogyan azt is, hogy nem is volt számottevő baja Vettel autójának. Kicserélték a vázat, hogy a versenyző megnyugodjon, de Vettel a következő nyilatkozatában visszavágott: a cserétől sem remél csodát. Meg sem lepődhetett az újabb Q2-es kiesésén. Egész időmérőn hallgatott, még az egyes etapok közti szünetben sem szólalt meg. A versenyen már sűrűn kapcsolgatta a rádió gombját, mert mint később kiderült, nem kapott egyértelmű iránymutatást a mérnököktől: míg Leclerc-nek két hete dobogót ért a merész egykiállásos taktika, Spanyolországban Vettellel elfelejtették közölni, hogy nem hívják ki többször. Érthetetlen a csapat közönye olyan helyzetben, amikor már csak egy autójuk van versenyben. Leclerc negyven kör után elektronikához köthető hiba miatt a garázsba hajtott, de kiesése után elmondta, hogy most is egy kiállás szerepelt a tervükben. Terv – a szó, amely egyre kevesebbszer köthető Vettel oldalához.  

Vettel az ötödik helyen haladt, és lekörözöttként olyan hosszú vonat esett a nyakára, hogy újabb nullapontos befejezéssel nézett szembe. A Ferrari szerencséjére Albon feltartotta a mögöttük érkezőket, és megmentette az olaszok pontszerzését, kár, hogy a német addigra két pozíciót is elbukott. Szomorú, hogy a hetedik helye is a második legjobb idei eredménye, mintha nem 2020-at, hanem a 2007-es debütáló évét írnánk. „A véleményem többé nem fontos.” – válaszolta Vettel a futamot követően arra kérdésre, hogy mit kellene átgondolnia a Ferrarinak. Akár hallotta a csapatfőnök ezt a súlyos megjegyzést, akár nem, Mattia Binotto szerint csupán a csalódottság beszél a németből.

A többiek:

McLaren: Lassan semmi rendkívüli nincs benne, ha mindkét autójuk a Ferrarik elé kvalifikál. Carlos Sainz hazai versenyén hatodik, a bajnokságban előrébb álló Lando Norris pedig tizedik helyen látta meg a kockás zászlót.  

Renault: A idei első nulla pontos alakítás után érthető, ha máris a spái fejlesztéseket várják. Büntetlen maradt Esteban Ocon és Kevin Magnussen harmadik szabadedzés végi félreértése. A pályára visszatérő Ocon elengedte a töltőkörön lévő Magnussent, majd inkább a tükröt nézte, mint a lassuló Haast. A francia elrántotta a kormányt és elöl-hátul megtörte a Renault-t.

Alpha Tauri: Pierre Gasly újabb két ponttal növelte a csapat előnyét az Alfa Romeóval szemben. Jól nézett ki Danyiil Kvyat és Vettel csatája a tizenegyedik helyért, szinte magam előtt láttam a biztonsági autót. Az orosz később kétszer (?) öt másodperces büntetést kapott a kék zászló figyelmen kívül hagyásáért.

Racing Point: Idei legjobb eredményüknek hála felléptek a konstruktőri bajnokság harmadik fokára. A karanténból visszatérő Sergio Perez elárulta, hogy nézőként unta a versenyeket. (Üdv a klubban, Checo!) A mexikói negyedik, Lance Stroll ötödik helyről rajtolt, majd Perez kék zászlós incidense után fordított sorrendben értek célba.

Alfa Romeo: Nem miatta zártak nulla ponttal, de Romain Grosjean mindkét versenyzőjüket megtalálta. Kimi Raikkönen, aki idén először juttatta Q2-be a csapatát, rekordot is döntött: egyelőre ő a legtöbb versenykilométert megtett F1-es pilóta, ám ha szezon végén visszavonul, a 2021-ben visszatérő Fernando Alonso visszaveheti tőle a címet.

Haas: Dupla nulla. Magnussen körül  minden hétvégén történik valami, akár kétszer is (Ocon, Kvyat). Grosjean megúszta a koccanást Antonio Giovinazzival.

Williams: Dupla nulla. Az időmérős motormód várható betiltásával a szombati megvillanásaik is a múlté lesznek.

Ez történt tavaly májusban

A poszt címét a 2019-es Német Nagydíj címe ihlette.

Vitriol a Facebookon

(A képek nem tőlem származnak, és felhasználásukból nem keletkezik anyagi hasznom.)