Papírforma szerint

Valtteri Bottas visszakapta a sorstól a tavaly defekt miatt elbukott győzelmét. Kár, hogy a futam legizgalmasabb manővere egy tolatás közben megesett koccanás volt.

Anélkül összeollózhatnék egy új posztot az Ausztrália óta írt három összefoglalómból, hogy csupán a számokat kellene átírnom. Tényleg igaz, hogy minél több szezon telik el azonos szabályrendszerben, a különbségek csökkenése, a mezőny összerázódása helyett egyre jobban betonozódnak az erőviszonyok. Az abszolút Mercedes és Lewis Hamilton rajongó ex F1-es pilóta és a Sky Sports szakértőjeként jegyzett Martin Brundle szerint el kell fogadni, hogy újra a Mercedes dominál. Azt látjuk, hogy dominál, de milyen újra? A 2017-es erős, és a 2018-as gyengélkedő Valtteri Bottasszal is megnyerték a konstruktőri bajnokságot, a 2019-est pedig minden korábbinál hamarabb behúzhatják. Véletlenül sem szabad elhinni, hogy a W10 nehezen vezethető és ilyen meg olyan hiányosságai vannak, éppen azokon a területeken, amelyeket a Ferrarin kiemelnek. Minden kommunikációs trükk a médiának szól. A Mercedes abban a szerepben tetszeleg, hogy csak szerencséjük van, és tulajdonképpen ők az üldözők, a Ferrari pedig abban, hogy nincs pánik, pontosan tudják, mitől gyengék.

Mercedes: 173 pont

Ferrari: 99 pont

Red Bull: 64 pont (ebből Max Verstappen 51-et szerzett)

Nem értek egyet az optimista hangokkal, hogy még hosszú az év, és a melegebb helyszíneken a Ferrari lesz elöl. Négy versenyt és a negyedik Mercedes kettős befutót követően aligha várható fordulat, de mint ahogyan Nico Rosberg 2016-os győzelmi sorozata is megszakadt az ötödik futamon, az idei Mercedesnél is várható hiba. Ugyanúgy megeshet csapaton belüli ütközés, de áldozatul eshetnek rosszkor beküldött biztonsági autónak, vagy véthetnek Ferrarit megszégyenítő stratégiai hibát is. Már ha a Ferrarit alul lehet múlni ezen a téren. Egy biztos: a Mercedes fejlesztései nem fognak tévútra vezetni, ugyanakkor felesleges attól tartaniuk, hogy bárki lehagyja őket. Talán mégis kifizetődik az üldöző szerepéből kommunikálni.

Amúgy már nem tűzszerész kell a Ferrarihoz, hanem egy túsztárgyaló higgadtságával és érvelési képességével rendelkező személy, aki meggyőzi a csapatot arról, hogy felejtsék el a csapatsorrendet. Két héttel korábban az a Toto Wolff figyelmeztette az olaszokat, hogy gond lesz az utasításokkal, aki igazi tapasztalt szakértő, 2018-ban rendesen csúcsra járatta a témát. Csakhogy a Ferrari nem papírforma szerint cselekedik. Bármiben egyeztek meg zárt ajtók mögött a pilótákkal, hogy ki a jelen és ki a jövő, és mikortól vizsgálják felül a csapatsorrendet, legkésőbb Bahrein után le kellett volna söpörniük az asztalról. Sebastian Vettelnél minta 2014-et írnának, aki vagy nem tért észhez a két elvesztett világbajnokság után, vagy arra játszik, mint állítólag a Red Bullnál tette: ha nem nyújt elég jó teljesítményt, év végén szabadon távozhat. A német mindig leszögezi, ha a visszavonulását firtató kérdést kap, hogy meg sem fordult a fejében ez a forgatókönyv. Ha nem tudatos a szereplése, még rosszabb a helyzet, ekkora mélyrepülésből képtelenség visszatérni az élre. Az idei Mercedes és a minden várakozást felülmúló Charles Leclerc ellen tilos hibázni, ami nehezen megoldható feladat.Idei második dobogóját szerezte Vettel

Valtteri Bottas: 87 pont

Lewis Hamilton: 86 pont

Sebastian Vettel: 52 pont

A szűk városi pálya szombaton megbüntette Leclerc-t a türelmetlenségéért. Saját bevallása szerint ez az egyik kedvenc pályája, mégis amatőr hibát vétett az időmérő második szakaszában. Nem hibáztatta az autót vagy a pályát, bár az idióta és felesleges kerékvetőre pont mutogathatott volna, én 2016 óta keresem az értelmét a nyolcas kanyar előtt. Ha a kvalifikációra feltámadó Mercedest nem is, de Vettelt legyőzhette volna. Érdekes, hogy a közepes keverékű gumi okozhatta a balesetét, ami a versenyen megfelelően működött. Legalábbis a kerékcseréig, mert lágyon azonnal jöttek a tapadási gondok. A kulcsszó: hőmérséklet. Leclerc falba fordulása idején jó fél óra csúszásban volt az időmérő egy szintén egy ugyanott történt baleset miatt, és a Nappal együtt az aszfalt hőmérséklete is lemenőben volt. Addig érthető, hogy a közepes keverék hűvösebb-melegebb aszfalton egyaránt lassabban melegszik, de a csapat pilótái azzal is szembesültek, hogy a kettő közül a lágy keverék a rosszabb. Vettel lágyról rajtolt és panaszkodott rá, hogy nem lehet működésre bírni. Tizenkét körig bírta, nem is előzött egyetlen pozíciót sem. Leclerc közepesről rajtolt, mindenkinél többet előzött a futam első tíz körében, majd amikor jóval a verseny fele után lágyra váltott, ugyanazt tapasztalta, mint Vettel. A Ferrari a megbízhatóság-tempó-teljesítmény hármason túl már a gumikat is rosszul kezeli.A szombati hiba

Elmaradt a meglepetés dobogó Azerbajdzsánban, továbbá először nyert valaki az élről rajtolva 2019-ben. Az utolsó gyorskörébe kétszer is belehibázó Hamilton szerint őt illette volna az első rajthely. A startnál kemény volt, de Bottas sem engedett, a brit mégis úgy adta elő a futam után, hogy túl engedékeny volt az első kanyarban. Legközelebb csak a verseny utolsó köreiben próbálkozott előzéssel, de valódi kísérletet nem igazán tett a DRS távolságon belül. Majd a legutolsó körben jelenlétével közbeszóló lekörözött versenyző megmentette Bottast, Hamilton pedig utólag felvette az áldozatot vállaló csapatjátékos álarcot, mintha meg sem próbálkozott volna az előzéssel. Kezdenek a 2016-os viszonyokra emlékeztetni, ami az idei F1-et elnézve egyáltalán nem baj.

Az új autójával apránként összebarátkozó Pierre Gaslyt háromszoros balszerencse sújtotta. Először elfelejtett mérlegelni pénteken, amiért boxutcai rajttal büntették. Ettől még részt vehetett a szombati időmérőn, csakhogy a megengedettnél több üzemanyag-átfolyást mértek nála. Törölték az idejét és hivatalosan is diszkvalifikálták az idejét. Végezetül kiesőként jegyezték a versenyen. Pontszerző helyen haladt, amikor elszállt az erő a motorjából, ami azért is szomorú a Red Bullnak, mert a Honda éppen erre a hétvégére állt elő friss fejlesztéssel. Max Verstappen ismét a türelmes oldalát mutatta a negyedik helyen. Egyelőre vár. Nyilván nem sorozatos negyedik helyekért írt alá ismét még 2017-ben, valamint a csapaton belüli nyílt elsőszámú státusza sem lehet vonzó örökké. Be kell érnie a Hondának, hiszen ez az első évük a Red Bull partnereként, de nem árt előre gondolkodnia a vezetésnek, ha meg akarják tartani Verstappent. Elvárásokat megfogalmazni a sokszor túlzó Helmut Marko is tud, csakhogy azok gyakran irreálisak.  Ha az idei erős Bottas szerződést hosszabbít a Mercedesnél, egy topcsapat azonnal ugrik Verstappen számára. Azt akarom kihozni ebből a zavarosnak tűnő gondolatmenetből, hogy ne lepődjünk meg, ha a szezon előrehaladtával újabb és újabb pletykák kelnének szárnyra, és ha hozzáteszem, hogy ha Vettel így folytatja, a következő pletyka arról fog szólni, hogy Verstappen váltja Maranellóban.

A többiek:

Renault: dupla nulla. Daniel Ricciardo valamikor a futam előtt azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha ismét félnének tőle a pályán, bár nem hiszem, hogy arra gondolt, hogy az elfékezéssel és tolatással (!) ijesztgesse a vetélytársait. Az ausztrál hétvégi sofőrként viselkedve beletolatott a miatta megálló Danyiil Kvyatba (még hogy az orosz a torpedó, pláne a tavalyi Red Null című műsor után), amiért három rajthelyes büntetést kapott a soron következő Spanyol Nagydíjra. Állítása szerint egyfajta pánikban volt, nem számított senkire mögötte, és a következményt elnézve a tükörbe sem pillantott bele, mielőtt hátramenetbe kapcsolt volna.

Haas: dupla nulla, ráadásul idén először egyik autójuk sem jutott be a top10-be.

McLaren: megtörtént az első kettős pontszerzése az idei párosnak, Carlos Sainz - Lando Norris sorrendben a hetedik és nyolcadik helyen. A csapat a negyedik bajnokságban, de ne essünk hanyatt az eredménytől, ehhez mindössze tizennyolc pont is elég.

Racing Point: kettős pontszerzés. A két bakui dobogóval is rendelkező Sergio Pereznek ezúttal kellett elégednie egy hatodik hellyel, Lance Stroll pedig Ausztrália után először ismét két pontot szerzett.

Alfa Romeo: A Gaslyhoz és Antonio Giovinazzihoz hasonlóan boxucából Kimi Raikkönen úgy ért oda a tizedik helyre, hogy még a verseny első köreiben kereket cserélt. A finn mind a négy idei versenyen pontont szerzett, és nyolcadik az egyéni bajnokságban.

Toro Rosso: dupla nulla. Kvyat versenyét Ricciardo tette végleg tönkre, de előtte sem működött minden rendben az autójában. Alex Albont egy helyezés választotta el a pontszerzéstől.

Williams: pénteki és szombati autótörésekkel tarkított szokásos dupla nulla. George Russell padlólemeze az első szabadedzésen felszippantott egy kibillent csatornafedelet. Robert Kubica ugyanott hibázott az időmérőn, mint Leclerc. Utolsó befutó helyeken végeznek, mert még egyik versenyzőjük sem adott fel futamot, és Russell folyamatosan veri Kubicát.                                                                                                     

Ez történt tavaly. Red Null, Bottas és Vettel defektjei, Hamilton első 2018-as győzelme.

Vitriol a Facebookon

(A képek nem tőlem származnak, és felhasználásukból nem keletkezik anyagi hasznom.)