Ötvenkét felvezető kör, egy kör verseny

Mercedes 8/8, unalom 100/100. Nyugodtan bajnokká avathatták volna Lewis Hamiltont a szezon nyolcadik fordulóján, már csak formaság a hátralévő szezon.

A 2018-ban visszatért és az év legrosszabb futamát produkáló francia pálya angol neve mostantól BoRing. Sőt, olyan szinten ért új magasságba/mélységbe az unalom, hogy a versenynaptár összes helyszínét átkeresztelhetik rá. Soha ilyen keveset nem jegyzeteltem futam alatt, mint most. Sajnálatos, hogy némelyik szabadedzés vagy időmérő is izgalmasabb az idei versenyeknél. Előzetesen arról lehetett olvasni, hogy a Spanyol Nagydíjhoz hasonlókra számíthatunk, de még azt is sikerült alulmúlni. Vissza kellett olvasom, annyira nem emlékeztem semmire azon kívül, hogy valami lehúzó címet adtam az összefoglalómnak. Szóval kiderült, hogy azzal vezettem fel, hogy az a verseny lehetne a szezon jelképe. Tévedtem, eddig volt az. Abban is tévedtem, hogy Valtteri Bottas tartja majd a lépést Hamiltonnal, kivéve, ha sokáig elhúzódik a következő szerződése körüli egyezkedés: „A lehető legrosszabbat tenné a bajnokságnak, ha visszatérne a 2018-as Bottas.” Visszatért. A bakui győzelmét követően kisebb lejtmenetbe került, futamról-futamra egyre hátrébb végzett, ezért aztán nem született annyi kettős Mercedes győzelem, mint amennyi az autóban van. Amikor Hamilton olyanokat nyilatkozik, hogy nem érzi magát érinthetetlennek, különben is, egyre nehezebb legyőznie a csapattársát, aki előtte többször belehibázott az utolsó időmérős körébe, enyhén szólva is nevetségessé válik. Pontosan tudja, hogy Bottas sem veszélyes rá.

Mercedes: 334 pont

Ferrari + Red Bull: 338 pont (198+137)

Ha így számolom a Ferrari és a Red Bull pontjait, egészen kiegyenlítettnek tűnik a tabella, aztán ránézek a negyedik helyezett McLarenre, és a 40 pontjukról róluk az jut eszembe, hogy majdnem kétszer annyi pontjuk van, mint az Alfa Romeónak és a Racing Pointnak. A nyolcvanhatodik Mercedes elsőség után sincs látnivaló, és nincs válságban a Forma-1, igaz? A 60. Francia Nagydíj helyszíni nézőinek szemmel látható része nem várta meg a futam leintését. Talán a díjátadó kifütyülésénél is nyomatékosabb reakció: nem csupán egy unalmas körözgetést hagytak ott egy alapvetően rossz pályán, hanem képletesen az egész évet. Vagy annál is többet. Alig két hete én is kétségbe vontam, van-e értelme nézni:

„egem lett belőle, hogy minden versenyhétvégén felteszem magamnak a kérdést, hogy miért szeretem még. Tényleg, szeretem még? Mennyire hiányozna, ha elvágnám magam tőle és többé nem vennék róla tudomást?” – Rajongót próbáló időszak

Nem csak az F1-es regényekkel lehet vallatni: egy-két kör után beállt a jól megszokott vonatozás, és szinte csak a pontszerző zónán kívül láthattunk előzéseket. Aktuális esemény híján bőven volt idő a fél mezőny rajtját visszajátszani. Nem irigylem a hivatalos összefoglaló videó vágóját, legalább olyan nehéz dolga lesz, mint nekem az összefoglalóval.

Lewis Hamilton: 187 pont

Valtteri Bottas: 151 pont

Sebastian Vettel: 111 pont

Itt a többiek rovat szokott jelentkezni. Ezúttal jöjjön mindenki:

Mercedes: sima 1-2 az időmérőn és a futamon is. Bottas rövid időre visszatért a régi szerepéhez, és csak addig engedte magához közel Charles Leclerc-t, amíg a monacóinak több kára származott a felzárkózásból, mint haszna. Nem maradtunk Hamilton-sirám nélkül, most éppen az ülésével volt baja. Egyedül a Mercedesnek nem volt gondja a lágy gumikkal az év eddigi legmelegebb aszfaltján, úgyhogy hiába osztotta ki a Pirelli, egész hétvégén alig lehetett látni a piros oldalfalú gumit.

Ferrari: Leclerc még csak másodjára tudott Vettel fölé kerekedni az időmérőn. A monacói a harmadik rajtkockából indulhatott, míg a német idei legrosszabb helyéről, a hetedikről. Leclerc maradt harmadik, a leggyorsabb körért járó egy pontot is megszerző Vettel végül csak az előre rajtoló két McLarent előzte meg, Max Verstappennel már nem bírt el. A csapat állítólag Kína óta tudja, mekkora a baj, de Spanyolország óta nem változtattak az autón. A csapatfőnök már azt is kijelentette, hogy nem fognak B konstrukciót építeni. Első újításaik Vettel szerint nem hozták a vártakat, ezért azok pénteki tesztelése és az adatok kielemzése után visszatértek a régebbi verziókhoz. Leclerc a legutolsó körben messziről támadást indított Bottas ellen, de késő volt.Leclerc harmadik dobogója is harmadik helyet ért. Egyben sorozatban másodjára. 

Red Bull: egyelőre nincs előrelépés, pedig a Honda előállt a harmadik motorral. Mármint Verstappen hozta az idei leggyakoribb helyezését, a negyediket, és Pierre Gasly pontot nem érő tizenegyedik helyét sem fognám a mindkét versenyzőnél el-elcsukló motorra, de ez pont olyan pocsék eredmény a franciától, mint az ausztráliai. Majd a verseny leintése után pár órával jött Daniel Ricciardo büntetése, amivel a francia megmenekült a teljes égéstől, és végül övé lett az egy pontot érő tizedik hely.

Renault: Ricciardo nem csak a csapata fejlesztéseihez állt optimistán, hanem a pálya határaihoz is. Az utolsó körben bemutatott előzését és négykerekes pályaelhagyását tíz másodperccel (!) és három büntetőponttal díjazták a versenybírák. Ötöt Lando Norrisért, ötöt Kimi Raikkönenért.  Nico Hülkenberg péntektől vasárnapig csak a versenyen került a top10-be. Csapattársa büntetésével előreléphetett a nyolcadik helyre.

Haas: úgy dupla nulla, hogy a futamot csak Romain Grosjean adta fel. Jelenleg utolsó előttiek (!) a konstruktőri versenyben.

McLaren: egyértelműen kijutottak a Hondás gödörből és a középmezőny vezérévé váltak. Sőt, verik a gyári Renault-t. Az első szabadedzéstől a futamig top10-ben szerepeltek, Vettelt és Gaslyt is legyőzték az időmérőn. Carlos Sainz a hatodik, Norris a kilencedik helyet tudhatja magáénak a 60. Francia Nagydíjon, ami könnyen az idei párosuk legerősebb futama lehetett volna, ha nincs Ricciardo, aki miatt az autójával is küszködő Norris pozíciókat vesztett az utolsó körben.Norris és Vettel a verseny elején

Racing Point: dupla nulla. Lance Stroll sorozatban tizenkettedszer esett ki a kvalifikáció első szakaszában. Sergio Perez pályán kívül szerzett előnyért öt másodperces büntetést kapott.

Alfa Romeo: Antonio Giovinazzi rajtolt előrébb, mégis a szintén majdnem Ricciardo prédájává váló Raikkönen szerzett pontot. A finn hetedik helye az első pontszerző pozíciója Azerbajdzsán óta.

Toro Rosso: Danyiil Kvyatnak kapásból rajtbüntetést jelentettek a fejlesztések

Williams: dupla nulla, másik liga, valami, ami már nem F1.  Szerk.: Robert Kubica először győzte le George Russellt, kár, hogy még mindig a két legutolsó helyről van szó. 

Ez történt tavaly.

A címet a kedvenc F1-es csoportom futamkibeszélőjéből kölcsönöztem.

Vitriol a Facebookon

(A képek nem tőlem származnak, és felhasználásukból nem keletkezik anyagi hasznom.)