Glória vs. P. Lexi

Nem csajbunyó

Új biztonsági eszköz első bemutatkozásának lehettünk szemtanúi az Orosz Nagydíj első szabadedzésén. Az óra közben ketyeg, nem sok idő maradt eldönteni, valóban bevezessék-e jövőre, vagy gondolkodjanak még rajta.        Kép 

A Mercedes által megálmodott, de a Ferrari által először pályára vitt koncepció után az FIA a Red Bull szélvédős megoldása mellé állt. Az osztrák csapat már a glória bemutatásakor bejelentette, hogy ők saját megoldáson dolgoznak, és még áprilisban pályára viszik. Nem véletlen a hónap, mert mint a bevezetőben írtam, nagyon szűkös a határidő, hogy bármely 2017-re vagy későbbi időszakra vonatkozó tervezet zöld jelzést kapjon. Kezdek szkeptikus lenni, és a következő kritika nem magának a glóriának vagy a plexinek szól. A Forma-1 mindig a fejlesztésekről szólt, hiába igyekeznek újabban egyre nagyobb hangsúlyt fektetni az erőviszonyok kiegyenlítésére. A döntéshozatal menetével van gond, az akkor is átverem az akaratomat, ha mindenki ellene van hozzáállással, legyen az biztonságot vagy az időmérő lebonyolítását érintő téma. Kapkodásból még semmi jó nem sült ki. Ismerve az elharapódzó hatalmi játszmákat az FIA, a Stratégiai Csoport és Bernie Ecclestone hármasa között, megeshet, hogy a fejvédő mindkét prototípusát lesöprik az asztalról. Néhány napja még az se volt biztos, hogyan tesztelik a 2017-es szélesebb gumikat, sőt, marad-e a Pirelli a hivatalos gumigyártó, s csupán jelen sorok írásakor hozták meg (faxon keresztül!) a motorokkal kapcsolatos határozatot. Ezt pont nem kapkodták el.         Kép

A Red Bull szerint eredményes volt a pénteki egykörös teszt, hiszen az is kiderült, a plexi negatívan befolyásolja az autó elejénél keletkezett légáramlatokat, ami gondot okoz a motor hűtésében. Ha meg kell emelni a pilóta feje feletti légbeömlő magasságát, már ma elkéstek a módosítással, hivatalosan is lefektették az autók jövő évi méreteit, de a Red Bull továbbra is arról beszél, hogy heteken belül ki kell jelölni a fejvédővel kapcsolatos irányt. Ők természetesen a sajátjuk mellett kampányolnak. Videókban mutatták be, hogyan téríti el az eszköz a nekicsapódó gumit és fémgolyót. A plexi felfelé módosította a tárgyak pályáját, s Christian Horner csapatfőnök később hozzátette a felvételen látottakhoz, hogy a kerék műszerekkel nem mérhető módon súrolta csak a próbasisakot. A golyó teljesen elkerülte a fejet helyettesítő sisakot. Mivel nincs szó teljes fedettségről, a plexi esetében is maradt olyan szög, amelynél betalálhat egy nagyobb alkatrész. Lényeg, hogy megelőzze a sérüléseket, ne pedig fokozza azokat. Felipe Massát megvédte volna a rugótól. Tudom, az nem volt halálos. De aki vért akar látni, keressen fel egy pszichiátert. Addig, amíg a legfanatikusabb rajongó is csak egy kívülálló, könnyű olyan kijelentésekkel dobálózni, hogy nem kell mindent megtenni a biztonságért, mert a veszély természetes velejárója ennek a sportágnak. Valóban velejár, de nem megelőzni a tragédiákat erősen hanyagság kategória. Most nem a többtényezős fatális balesetekről van szó, hanem azokról, amiket az eddig tapasztalatok alapján meg lehet úszni.

       Kép

Daniel Ricciardo kamerával felszerelt szemüvegben vezetett, hogy a pitwallon és más fontos helyeken ülők a lehető legpontosabb képet kapjanak arról, mit lát a versenyző a plexi mögül. Az ausztrál szerint mindent látni, amit kell, ami annak köszönhető, hogy a plexit a tükrök vonalában rögzítik az autóhoz. Ricciardo azt is elmondta, hogy meglepte, hogy nem süvített a levegő a füle mellett. Ha már levegő, akkor aerodinamika. A Red Bull anélkül nyerte egymás után a konstruktőri címeket, hogy a legerősebb hajtóegységgel rendelkezett volna. Jelenleg a gyári Renault és a Honda gyengébb náluk, de aeroban a Ferrari és az egyre leszakadó Williams előtt állnak. Jelent valamit, hogy idén mindig dobogó környékén végeztek, Kínában pedig a kaotikus rajtot követően Danyiil Kvyat fel is állhatott rá. Ekkor hangzott el az a mondat a Ferrari felől, hogy még jó, hogy nem adtak motort a Red Bullnak.

        Kép

Rendben, a versenyzőt nem zavarja a plexi, de mi lát mindebből a néző? A közeli képeknél nincs gond, pláne álló helyzetben, azonban kellő távolságból a felület fényessége elrejti a sisakfestést. Ez lehet a legzavaróbb. Persze bármi újdonság kerüljön az autókra, először idegenül hat, legyen az szó szerint legelső szárnypróbálkozás a hatvanas években, vagy az antennák kora a kétezres évek elején. Csütörtök délután az első hivatalos képek megjelenésével egy időben érkeztek az első vélemények. A megkérdezett versenyzők többnyire esztétikusabbnak tartják, mint a glóriát, bár Lewis Hamilton, minden további fejvédelem egyik ellenzője szerint a rohamrendőrük tömegoszlatásnál használt pajzsára hasonlít az aeroscreen néven kifejlesztett eszköz. Lesifotók alapján Sebastian Vettel csütörtök este külön megtekintette egykori csapata garázsában a bevetésre váró plexit, de a szépsége nem nyűgözte le. Engem se kérdezett senki, hogy tetszettek-e a 2007/08-as autók. Nagyon nem tetszettek, ahogy a két évvel ezelőtti orr-kavalkád sem. A számtalan gúnynevet* kapott glóriára azt írtam, hogy minden szögből elfogadhatóan néz ki, kivéve a pilótafülkéből és felülről, belső kameraállásból meg kifejezetten csúnya. De nem csak vizuálisan nyújt többet.

        Kép 

Miért előnyösebb a plexi?

- lehetővé teszi az önálló ki- és beszállást az autóba

- nagyobb látószöget biztosít a versenyzőnek, ugyanakkor jobban védi

- esztétikusabb

Mi szól ellene?

- erősebben befolyásolja a légáramlatokat

- zavarja a versenyző felismerését

 * bumeráng, tanga, járókeret, kapaszkodó, vécédeszka, papucs

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy!)