Ricciardo varázscipője

Vagy inkább tömegoszlató fegyvere?

Amikor a maláj hőség lángra lobbantotta az élen haladó Lewis Hamilton autóját, csak az következhetett, ami három éve még teljesen megszokott jelenség volt: kettős Red Bull győzelem. Nico Rosberg pedig mentette a menthetőt, és saját balszerencséjét kiegyenlítve végül dobogóra állt.

Kép

Röviddel azt követően, hogy felírtam a jegyzeteim közé, hogy Hamilton ölébe hullott a győzelem, ami egyébként a csapattársa hátraesése nélkül is az övé lett volna, lángra kapott a Mercedes motorja a címvédő alatt, és hangos NEM, NEM hallatszott a rádióban. A brit, aki pályafutása századik első rajtsorával elsőszámú esélyesként vágott neki az ötvenhat körös versenynek, nem titkolta csalódottságát: ő azért jött ide, hogy a maga javára fordítsa a világbajnokság állását, végül nagyobb hátránnyal (23 pont) távozott, mint amekkorával érkezett (9 pont). Két megnyert szabadedzés, első rajthelye és gond nélküli rajtja után kevesen fogadtak volna arra, hogy megfő alatta a motor. Mondjuk Malajziában ez nem annyira ritka, de ne felejtsük el, hogy Hamilton a spái hármas motorcserével egész évre bebiztosította (volna) magának a friss erőforrásokat. Most az egyik ki tudja hány járulékos komponensével együtt kukaérett lett. Egy olyan motor, amiről az a hír járja, hogy 1000 lóerő feletti teljesítményre képes. Toto Wolffnak szinte azonnal magyarázkodnia kellett a gondolkodás nélkül panaszkodó Hamilton miatt, aki nem érti, hogy a nyolc Mercedes motoros autó közül miért mindig az övét sújtják technikai gondok. A „talán valaki nem akarja, hogy nyerjek” mondat tehette be legjobban a kaput. Ez a konspiráció a médiába való, akik élnek is vele rendesen, nem a versenyzők szájába. Kínos. Mert a csapat gyárában dolgozó 1500 ember nyilván a kockára teszi sőt, szabotálja a konstruktőri bajnoki győzelemért járó súlyos pénzeket… (Szerk.: igen, csak irónia.) Meg ahogy a Móricka elképzeli. Hamarosan várhatjuk Hamiltontól a korrigálást, hogy nem is úgy értette. Teljesen felesleges volt azzal hencegnie a kvalifikáció után, hogy lehetett volna gyorsabb is, illetve nem hiszi, hogy bárki legyőzheti őket vasárnap. Wolff saját maga is olajat öntött a tűzre azzal, amikor azt mondta, hogy nem hagyhatták volna cserben Lewist. „Az embereink érte dolgoznak.” – tessék? Esetleg érte IS. Most persze megy a tűzoltás (hogy stílszerű legyek), hogy szó sincs semmilyen szabotázsról.

Kép

Még ha az egyik tweetjük később teljesen más értelmet is nyert:

Kép

Mázli! – kiálthattuk fel rögtön a rajt után, s jöhetett a győzelmi strigula Hamilton neve mellé, mert ekkor még nem ő, hanem Rosberg került bajba. A Ferrari vs. Red Bull rajtbaleset „sokpontnulla” miatt, ha a vétkes Sebastian Vettelt nem számolom ide, a vétlen Rosberg húzta a rövidebbet. Az egy dolog, hogy Vettel szinte ugyanazt csinálta, mint amiért Danyiil Kvyatot lefokozták (ez alapján a német üljön át a Haasba?), de most már feltűnően sokszor keveredik rajtbalesetbe. Remélem, legalább ő maga tudja, mi a gond nála, mert biztosan van valami, ami miatt ennyire szélesnek képzeli az autóját. Negyedik kiesését könyvelhette el idén, s a harmadikat, ami közvetlenül a rajt után fordult elő. Elnézést kért Rosbergtől, akinek úgy nekiment, hogy a Mercedes megforgott a pályán és elment mellette a mezőny. Ugyanebben a nyilatkozatában az őt leidiótázó Max Verstappenre sem húzta rá a vizes lepedőt, ám azért odaszúrt, hogy a hollandról mindenki tudja, hogy ide-oda cikázik a pályán. Most nem cikázott, de először ő ért össze Vettellel, a német elmondása szerint azért, mert Rosberg, aki előttük volt, hamarabb fékezett, mint ők. Gondolom úgy értette, hogy a féktávhoz képest hamarabb. Lassan vérszemet kap a Red Bulloktól. Szedje össze magát, mert elég rosszul fog kinézni, ha a sokfelől lesajnált Kimi Raikkönen mögött végez az összetettben. Márpedig jelen állás szerint ez történik öt verseny múlva. Hová tűnt a tavalyi Vettel? Hogy a Ferrari hová tűnt, azt látjuk. A német teljesítménye az, ami érthetetlen.
Kép

Rosberg autója nem sérült meg, de pont elég leküzdendő akadályt jelentett neki, hogy visszaesett a legutolsó helyre. Megmutatta, hogy ha kell és az autó is bírja, akkor fel tud zárkózni. Ő futotta meg a leggyorsabb versenykört és ő érte el a legnagyobb tempót is. Nekem az a csoda, hogy a kit tudja, hány verseny óta nyúzott motorja túlélte az iramot, amit diktált. Nem csodálkoznék, ha az egy hét múlva esedékes Japán Nagydíjra kicserélnék. Kérdés, hogy mire. Ha újra, akkor kapásból rajtbüntetéssel kell számolnia. Annyira mégsem rossz ötlet. Szuzukában fel lehet hátulról zárkózni, mint ahogyan Hamiltonnak is sikerült Spában a nyári szünet utáni legelső versenyen. Rosberg maximum-sorozata megint megtört, de mint a felvezetőben is írtam, a dobogójával kiegyenlítette a Vettel okozta balszerencsét. Azért nem ment minden simán a pódiumig. A kétes előzési szituációk állandó elszenvedőjének számító Raikkönennel is összehozott egy kisebb ütközést, ami pont elég volt a versenybíráknak, hogy vizsgálni kezdjék az esetet. Rosberg egy Ricciardo-féle messziről indított bevetődéssel próbálkozott, s olyan szűken vette be a kanyart a finn mellett, hogy a kontakt miatt lerepült valami a Ferrariról. Az idejéhez adott tíz másodperc és később hozzácsapott két büntetőpont pedig ismét előhozta a kérdésem, hogy mi szükség van a kettős szankcionálásra? Elkezdhetek én is konspirálni, csak éppen arról, hogy Rosberget miért veszik elő, miközben Hamilton és Verstappen hasonló helyzetekből simán kikerülhetnek büntetlenül. Miután a németet több mint tíz másodpercnyi előnnyel intették le Raikkönen előtt, a döntéshozók azt akarták, hogy legyen valami nyoma a büntetésnek. Így születhetett meg a halmazati büntetés. Vettelnél szintén vastagon fogott a toll: mínusz három rajthely Japánra, plusz további két pont a licenszébe, mert nehogy csak nullázzon a versenyben.

Kép

Az sejthető volt, hogy Rosberg – akinek a bajnoki címére egy többen fogadnak, – felzárkózik, a kérdés annyi volt, hogy mennyire. Ha minden rendben működik az állva maradt Ferrarin, vajon előtte vagy mögötte fog befutni? A baleset miatt a Pirelli által javasolt kettő helyett eggyel több kerékcserével kellett számolnia, de tizenötödik körben úgy haladt a kilencedik helyen, hogy addigra már két cserét is maga mögött tudhatott. Több nem volt ebben a versenyben. Ha számára kedvezően alakul a bajnokság, a végelszámolásnál még nagyon fogja szeretni ezt a harmadik helyet. És szeretheti most is. Tudta, mi történt Hamiltonnal, mert megmondták neki. A kettős büntetése, amit a balesettel együtt nevezhetünk hármasnak is, már a múlté. Elismerte, hogy agresszív volt Raikkönennel szemben, s nem méltatlankodott a büntetés miatt sem, miért is tette volna, amikor megtarthatta a harmadik pozícióját. Igaz, ekkor még nem vésték a neve mellé a büntetőket, de szerintem az se érdekli különösebben. Úgy tudta növelni az előnyét a pontversenyben, hogy a csapattársa nála is rosszabbul járt. Egy élről kiálló, lángoló Mercedes a főszponzoruk, a Petronas üzemanyagcég hazájában? Hát… nem túl szép látvány.

Hamilton kiesésével egyenes út nyílt a Red Bullok kettős győzelméig. Sőt, már előtte is, de akkor még csak RB 1-3 tűnt esélyesnek. Hogy ki lett volna az első? Az előzmények péntekig nyúlnak vissza. Verstappen minden szabadedzésen és az időmérőn is Ricciardo előtt végzett, de előre megmondták, hogy eltérő taktikán mennek a versenyen. Az ausztrálnak sikerült megspórolnia egy teljesen új lágy szett gumiabroncsot, ami alapján arra lehetett következtetni, hogy nagy hajrára készülnek, olyasmire, mint Szingapúrban. Sőt, három olyan ember indult előle-mellőle, akik nem egyszer ragadtak már be a startoknál, ráadásul a Mercedesnél kijelentették, hogy idén nem lesz megoldás a kuplungproblémáikra. Ricciardo tehát a rajtbalesetet kihasználva a második helyen találta magát, és Hamilton sem tudta leszakítani magáról. Verstappen ekkor még a harmadik helyen haladt, mint ahonnan elindult, és az ő autója is megúszta sérülés nélkül a Vettelel való találkozást. Miután a holland nem tudta tartani vele a tempót, a tizedik körben kihívták kereket cserélni. Egy darabig úgy tűnt, ő került előnybe, mivel mindössze egy helyet veszített a kiállása alatt. A peches Rosberg mellett ő is háromszor járt kint, utoljára közvetlenül Ricciardo mögött. Méghozzá ugyanabban a körben, szorosan egymás után. Miért döntött úgy a csapat, hogy nem alkalmaznak utasítást, hanem teljes egészében ráhagyják a versenyzőikre a sorrendet?

Kép

A Red Bullról ugyan az egyszerűség kedvvért azt mondjuk, hogy még csak ők tudták legyőzni 2016-ban a Mercedeseket, de aki nem egy szatyorból nézte a futamot, az tudja, hogy az éllovasok Hamilton hibájából a kavicságyban kötöttek ki, és legfeljebb a tévében nézhették, ahogy Verstappen megnyerte helyettük a Spanyol Nagydíjat. De megnyerhette volna Ricciardo is. Hogy Monacóról ne is beszéljünk. Sokszor hangoztattam, és továbbra is tartom magam hozzá, hogy nincs olyan, hogy egy győzelem jár, vagy nem jár, mert sem a Forma-1-ben, sem a hétköznapi életben nem patikamérlegen kapjuk a szerencsét és a balszerencsét. A Verstappen jelentette (vagy inkább attól, hogy a csapata mennyire az új fiú mellé állt) sokkból magához térő Ricciardo sorozatos dobogóival bizonyította, hogy hahó, ő is ott van és számolni kell vele. Az is segítette, hogy Verstappen a Német Nagydíj óta feltűnően kevesebb pontot gyűjtött nála. A holland rajtproblémái, vitatott manőverei, és a folyamatos szájkarate másokkal mind az ő malmára hajtották a vizet, és stabil szériájával egészen másfajta figyelmet vont magára, mint a csapattársa. Szingapúr után megmondta, hogy nyer még idén, és sikerült. Az a tartalékolt friss lágy abroncs jól jött, hogy tartsa a távolságot az őt támadó Verstappentől. Körökön keresztül DRS nyitás körül egyensúlyoztak, de az üldöző csak a kerékcseréik előtt jutott a szükséges egy másodpercen belülre. Verstappen nem ment bele keménykedésbe, talán nem akart, talán nem mert, mindegy is, a látvány megvolt. Éles, de higgadt csatát láttunk tőlük, és senki sem szólt a fülükre a csapatrádión.

Kép

Tehát a Red Bull NEM. SZÓLT. BELE. Meglepődtem. Nem ismétlődött meg a 2013-as Multi21 Multi3-ként vagy Multi33-ként, pedig mind a magyar közvetítés alatt, mind az általam követett Twitter-csatornákon ment a találgatás, hogy közbeszól-e a Red Bull, amivel egy csapásra tönkretehetik a küzdelmet. Egy kettős győzelem a lehető legjobb, ami egy csapattal történhet, de a versenyzők utasítása a legrosszabb, amit a nézőkkel szemben elkövethetnek. Nem beszélve arról, hogy valakinek mindig a kárára történik a helycserét jelentő utasítás. A versenyzők is tudták, mi a helyzet, és mérget vehetünk rá, bármilyen felállásban „elromlott” volna a rádiójuk és lazán elengedték volna a fülük mellett a csapatutasítást. Olyan öt körrel a vége Verstappen megingott az egyik féktávon, s a legokosabb, amit tehetett a saját és a csapat pontjaiért, hogy nem kockáztatta a második helyét. Nem erőltette tovább a zárkózást. Nagyon remélem, hogy nem színjátékot láttunk és nem kell később tőle vagy Verstappentől azt hallgatni, hogy mindez azért volt, mert jöttek eggyel Ricciardónak Monacóért. Ricciardo két éve Belgiumban nyert utoljára, s majd’ kiugrott az autóból a levezető kör alatt. Negyedik győzelmével két éve tartó átkot tört meg: 2014-ben csak ő, tavaly csak Vettel tudott nyerni a Mercedes két pilótáján kívül. És egy másik négyes: a győzelmei száma. A pódiumra is versenyzőivel tartó Christian Horner megköszönte a tiszta versenyzést.

Kép

Egy ideje ha Ricciardo a dobogóra áll, akkor leveszi a cipőjét és abból issza a pezsgőjét. Egyre merészebb, és most már felbujtói is vannak: a csapata szerelői a saját cipőikkel a kezükben biztatták az extra hosszú himnuszok alatt. Belgiumban csak az interjút készítő honfitársát, Mark Webbert kínálta meg, most viszont az egész pódiumot Rosbergestől, Verstappenestől, csapatfőnököstől. Majd jött megint (véletlen?) Webber, aki először elsütött egy Multi21-es poént, majd amikor ő következett volna az ivásban, határozottan nem kért még egyszer a dologból, ugyanis a tömegbe dobta Ricciardo cipőjét. Biztos nem fázott fel utána az izzasztó melegben. Rosberg azt mondta, reméli, hogy Daniel többször nem nyer idén, mert annyira nem jött be neki az érdekes ízű pezsgő. Ez bosszúért kiált, „áldozatai” év végén megvárják és erőszakkal megitatják a saját cipőikből. Valaki csinálhatna erről képregényt.

Kép

A győztes Jules Bianchinak ajánlott a sikerét, s elmondta, hogy már nagyon várta, hogy ezt a gesztust megtehesse. Hogy tényleg jobb versenyző lett-e belőle Verstappen mellett? Akár tanult tőle az ausztrál, akár nem, az új felállás nem engedte ellustulni, és ez kifizetődött.

Ők is a pályán voltak, avagy mi történt a rajtbaleseten, Hamilton kiesésén és Ricciardo győzelmén kívül?

- a pálya is a pályán volt: idén új aszfaltréteget kapott és számos kanyar változott kicsit. Az utolsó nem csak kicsit. 

- működött, mi több, MŰKÖDÖTT a McLaren Honda: legalábbis a versenyen, a régi motorral. Megérkezett egy nagyobb fejlesztési csomag, amit csak egyik autóba építettek bele, de abba is csak pénteken. Azért nem a Japán GP-n próbálták ki, hogy elkerüljék a motorszállító hazai versenyén a GP2-es motor és társai szólamokat. Versenyzőik kettős pontszerzéssel zártak, a szanaszét büntetett Fernando Alonso az utolsó rajthelyről hetedik, a 300. versenyét teljesítő Jenson Button a kilencedik lett.

Kép

- nem kellett a pályára hajtania, de a biztonsági autót vezető Bernd Maylandernek is ez volt a 300. hétvégéje a Forma-1-ben

- kettős katasztrófa a Haasnál: Romain Grosjean fékhiba, Esteban Gutierrez egy lerepülő kerékanya miatt esett ki. Utóbbiért pénzbüntetést kapott a csapat, mert elég veszélyes volt a szituáció, mert ugyebár tilos elhagyni a kereket.

- Marcus Ericsson, aki Thaiföldön biciklizés közben csirkével ütközött (az állatnak kevesebb baja lett, mint a svédnek, még Kevin Magnussen sem sérült meg ennyire Belgiumban), az időmérőn Q2-ig jutott és a futamon sem ment rosszul, bár pontot most sem szerzett.

- visszaesett arra szintre a Toro Rosso, ahol Szingapúr előtt voltak, ezen erőt kívánó pályán nagyon köhögött a tavalyi Ferrari motor. Nem úsztuk meg a már-már szokásos Kvyat-féle káromkodás nélkül.

- az egyik Renault (Magnussen: „minden rendben volt vele, kivéve, hogy lángolt”) kigyulladt pénteken, a másik pontot szerzett Jolyon Palmerrel

- Sergio Perez, aki 2017-ben is a Force India versenyzője lesz, megőrzött valamit a biztató pénteki eredményeikből, és hatodik helyen zárt.

- hogy lett Valtteri Bottas ötödik? Rejtély. Felipe Massa a rajtrácson ragadt, de a folytatással sem lehet elégedett.

- Esteban Ocon kétszer is gyorsan ment a boxutcában, talán nem működött a Manorban a sebességszabályzó?

- 16-an értek célba

Még mindig maradt három verseny októberben, olyan ez a hónap, mint a július volt.

Ez történt tavaly, amikor a Maláj GP az év második versenye volt

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy!)