A mutatóujj visszatért

Kellett a Ferrari győzelem? Persze. De előtte egy verseny se ártott volna. Sebastian Vettel szezonnyitó diadala ellenére óvatosan fogalmaz a bajnoki esélyeiről, a Mercedes elismerte, hogy a Ferrari gyorsabb volt náluk.Kép

Az Ausztrál Nagydíj győztese lesz a későbbi világbajnok? Többnyire igen, viszont teljesen kiszámíthatatlanul működik ez a „mutató”. Tavaly bejött, azelőtt szintén, 2014-ben nem, ahogy eggyel azelőtt sem. Egy újabb kétesélyes bajnokság annyiban hozna mást, hogy a különböző csapatok versenyzői kevésbé tudnák unalomba fullasztani az évet. Itt a régóta várt Vettel-Hamilton!? Annyi 99%-ban biztos, hogy valamelyik sokszoros bajnok örülhet a legvégén.kép

„A Mercedes szerint a Ferrari a nyerő, a Red Bull szerint a Mercedes és a Ferrari is.” – hallatszott mindenhonnan a teszteket követően. A csapatok szokásos egymást dicsérgetése egyfajta taktika, aminek nem szabad bedőlni. Már pénteki első szabadedzés után alább hagyott a lelkesedés, amikor Vettel csalódottan megjegyezte, hogy azért reméli, nem ez a valós különbség a csapata és a Mercedes között. Az olaszok az ötödik-hatodik, míg a Mercedesek az első-második helyen nyitottak. Mi mástól zengett volna a sajtó, hogy vége, ennyi, űridők így, altatások úgy, máris eldőlt a bajnokság, ki lehet osztani a trófeákat. A bajnokit persze Lewis Hamiltonnak.

„Hamilton már pénteken berakta a sarokba Bottast” vagy „Hamilton kiosztotta az első nagyobb pofont Bottasnak!” vagy „Bottas csalódás.”

Ha meg rögtön legyőzte volna Hamiltont, az lenne a baj, és több szólamban dübörögne, hogy bunda, a Mercedes megint az überistenkirálymindenpénztmegér bajnokát gáncsolja. Dinamikusan. Szálljatok. Le. Bottasról. Még csak egy versenyt futott az új csapatával, hozta a kötelezőket, nem csinált semmi rosszat. A mocskolódás továbbra sem újságírás.

A 62. pole pozícióját elérő Hamiltont nem zavarta meg a megismételt rajtprocedúra, amire a rossz helyre álló Nico Hülkenberg miatt volt szükség. Vettel sokáig tartotta vele a lépést, aztán amikor DRS távolságon kívül került, Hamilton váratlanul túlmelegedésről beszélt a rádióban. Nagyjából itt dőlt el a verseny. Vettel hat körrel többet ment az ultralágyakon, és a hat kör alatt összeszedett huszonhárom másodperces előny elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy szűken, de az élre térjen vissza. Ekkora Hamilton beragadt az övénél sokkal régibb abroncsokon haladó Max Verstappen mögött, akit a mérnöke utasítására sem tudott megelőzni. Egyik csapatnál sem tudták előre, hogy ez fog történni. A versenytempóban érkező Verstappen majdnem megelőzte a pályára visszaérkező Vettelt, s könnyen húzhatta volna magával Hamiltont is. Nem telt el tíz kör, Hamilton a friss gumik kopására panaszkodott, majd beletörődött, hogy ebben a versenyben nem lesz több. A Ferrari most nem csak szerencsés volt, de jó döntést is hozott Vettel kint tartásával.kép

A teszteken is megbízhatósággal küzdő Red Bull mindkét versenyzője kijelentette, hogy esélytelenek idén. Daniel Ricciardo szerint Bottas velük és a Ferrarikkal van egy ligában. Akár igaz is lehet, leszámítva, hogy az ausztrál már az időmérőn kikerült ebből a ligából. A váltója nem köszönte meg, hogy falhoz csapta az autóját. Ennél rosszabb hazai futamot nem is képzelhetett volna: a rajtrácsra menet beragadt a kicserélt váltó, és az RB13-at tréleren kellett visszavinni a garázsáig. Két kör hátránnyal csatlakozhatott ugyan a mezőnyhöz, de mindössze féltávig jutott. Gyakorlatilag teszteltek. „Tűnjünk innen a francba” – mondta csalódottan a rádióba.kép

Verstappen előbb kikérte magának az időmérőn, amiért közvetlenül a csapattársa után küldték ki felvezető körre (Emlékszünk még erre a hisztire? Vagy erre?), majd legjobb Renault motoros autóként az ötödik helyre kvalifikált. Rossz hír a Red Bullnak és a többi Renault-s csapatnak: az új motor Barcelona helyett csak Kanadára várható. A holland ugyanott fejezte be futamot, ahonnan elindult, viszont úgy érezte, a versenyen többet kihozott az autójából, mint korábban várta. Neki örömteli, de annak kevésbé, akit egy mondatban emlegetett a gyorsulásával.

„Räikkönen holnap megcsinálja azt, amit 10 évvel ezelőtt? Abban az évben bajnokságot nyert a Ferrarival... Egy biztos, ha vasárnap ő nyer, az internetnek vége:D Raikkönen mindent visz vasárnap Ausztráliában: KÉSZ. PONT.” – forrás: f1live.hu. Mi más.

Dehogy vitt mindent Kimi Raikkönen, inkább volt ő a Ferrari Achilles-ina, mint zászlóvivője. Míg Vettel előrébb tudott lépni, ő nem. Szerezhet lepattanókat idén, ahogy tette tavaly is, de azt képzelni, hogy tíz év után megszerzi második bajnoki címét, pláne Vettel (na meg a Mercedes) ellenében, nem vall józan észre. És nem ő képzeli ezt, hanem azok, akiktől a fentebbi szösszenetet idéztem, és azok a nézők, akik szerint KIMINEK mindig csak balszerencséje van, vagy simán csak nyűgös, és ezért nem megy úgy, mint a másik piros autó. Nyűglődjön otthon. Nem mentség a súlytalanságára, hogy a tizedik dobogós helyezését megszerző Bottas is, sőt, az egész verseny az volt. Legalább a leggyorsabb kört elhozta.kép

Érdekes, hogy míg a kisebb csapatoknál tudtak előzni, addig a nagyoknál keveset láttunk belőle. A Pirellik bírták, többnyire egy kiállással teljesíthető is volt a versenytáv. Danyiil Kvyat Monacót idéző módon 34 kört ment az ultralágyakon, szóval nem csak a spóroláson múlt, hogy nem éppen „visszanézős” futamot kaptunk. Aggasztó, hogy egy ilyen utcai pályán már a verseny elején hatalmas különbségek alakultak ki, ami odáig fajult, hogy a hetedik körtől lefelé mindenki kört kapott. Mármint abból a tizenháromból, aki célba tudott érni. A sok műszaki hiba betudható a kiforratlan konstrukcióknak, ami egyértelműen a kevés tesztelés egyenes következménye.

A McLarennél tudják, hogy a hagyományos pályákon sehol sem lesznek. Ahhoz képest, hogy két hete még az volt a téma, hogy túléli-e a rezonanciától leálló motor a pénteki-szombati edzéseket, ahhoz képest legalább az egyikük, a születésnapos Stoffel Vandoorne még ha az utolsó helyen is, de meglátta a kockás zászlót. Fernando Alonso először az időmérőn művelt csodát, amikor bejutott a Q2-be, majd kis híján a futamon is: nagyjából 50 kört autózott a pontszerző zónában, míg egyetlen pillanat alatt elveszítette a helyét, majd a futómű hibájából fel kellett adni a versenyt. A McLaren szerint a Honda nem érti a Forma-1-et. Hiába tervezik az új motort, mert a jelenlegi már a japánok szerint is reménytelen, nagyon úgy fest, hogy ebből szakítás lesz.kép

A Sauber mélyvízbe dobta a GP2 második helyezett Antonio Giovinazzit, aki egyáltalán nem vallott szégyent a beugró versenyén. Nem lepődnék meg rajta, ha a sérülés miatt a fél tesztidőszakot a garázsból néző Pascal Wehrlein „véletlenül” úgy döntene, hogy az egész évet kihagyja. Különben is furcsa egy Mercedes-nevelés egy Ferrari motoros csapat színeiben. Az autó eltért a teszten vezetettől, amihez Giovinazzinak a mindössze egyórás harmadik szabadedzésen volt lehetősége hozzászokni. Egy elfékezésen múlt, hogy nem rögtön Q2-vel indította a pályafutását. Látjuk még őt a mezőnyben, akár itt, akár a Haasnál.kép

Williams: Massa 6., Stroll DNF (nagyon jól rajtolt!)

Force India: rózsaszín festés debütálása, kettős pontszerzés (Ocon első F1-es pontja)

Toro Rosso: kettős Q3, kettős pontszerzés

Renault: dupla nulla, Palmer DNF

Haas: dupla nulla, kettős DNF

McLaren: dupla nulla, Alonso DNF

Sauber: dupla nulla, Ericsson DNF

Ui: A szurkolóknak NINCS helye a pályán a levezető kör alatt.

Idén nem volt gól közben lefújt meccs, és szerencsére horror szaltó sem.

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy!)