Rózsaszín méreg

Lewis Hamilton győzelemmel ünnepelte a 200. F1-es futamát, amit önmagán kívül a Mercedes jó gumitaktikájának is köszönhetett. Valamint a két Force Indiának, akik egyre kevésé tűrik meg egymást a pályán.Karmot villantottak a rózsaszín párducok 

Vettel: 220 pont

Hamilton: 213 pont

Bottas: 179 pont

A nyári szünet után a Mercedes ismét elővette a megszokott nem mi vagyunk a favoritok szöveget, aztán tessék. Annyiban valóban tévedtek, hogy nem ők, hanem csak ő: Hamilton egyedül. Valtteri Bottasnál menetrendszerűen előjött a rejtélyes probléma, amely egész hétvégéjére rányomta a bélyegét. Sem ő, sem pedig Kimi Raikkönen sem lehet rá büszke, hogy az egyetlen talpon maradt Red Bull előttük végzett. Az új, még nagyobb teljesítményre kihegyezett erőforrással azonban egyenlítettek a Ferrarival: immáron a Mercedesekben is a negyedik beépített motor dolgozik. Addig törekednek előnyszerzésre, ameddig lehet. A Ferrarinak hamarabb lesz szüksége az ötödik erőforrásra, ami egyben az jelenti, hogy hamarabb esnek túl a rajtbüntetésen is. Viszont előbb-utóbb a Mercedes motorja is veszíteni fog a teljesítményéből, és akkor a Ferrari kerül lépéselőnybe. Erről az oda-visszalépegetésről szól majd a hátralévő nyolc futam. A végeredmény ellenére nem rossz jel a Ferrarinak a versenynaptár leggyorsabb pályája, Monza előtt, hogy Belgiumban kiegyenlítettnek tűntek az erőviszonyok. Még egyszer: a Mercedes új fejlesztésű motort hozott, a Ferrari pedig ki tudja melyik régebbi specifikációval teljesítette a hétvégét.Nem volt drasztikus különbség az új Mercedes és a régi Ferrari motor között

Max Verstappen idei hatodik kiesése, valamint Daniel Ricciardo hatodik dobogója miatt a pohár félig üres, illetve félig tele a Red Bullnál. Minden egyes dobogójuk (beleértve a bakui győzelmüket is) tűzoltásnak tűnik, mert mi más mutatja jobban a probléma mértékét, mint hogy tizenkét futamból összesen három alkalommal látta meg mindkét autójuk a kockás zászlót. Egy topcsapatról beszélünk! Ennél rosszabb mutatóval csak a McLaren rendelkezik. Vádolhatják negyedik éve a Renault-t, egyre kevésbé hihető, hogy a sorozatos meghibásodásért egyedül a franciák lennének felelősek. Nyugodtan ki lehet mondani, hogy ugyan pontokban nem látszik, de a gyári Renault sokkal megbízhatóbb náluk. És ők olyan messze vannak attól, hogy topcsapat legyenek, mint a Force Indiától lefelé bárki.

Verstappent többször érte utol a balszerencse, mégsem fair egyedül őt sajnálni. Szinte mindenki érte aggódik, hogy mi lesz vele, mert a gonosz Helmut Marko megunva a konspirálást még júniusban kijelentette, hogy nem mehetNEK sehová. Többes számban, tehát Ricciardo sem. Nem is az ausztrál fenyegetőzik mostanában minden kiesése után, hogy fogja magát és keres egy másik csapatot. Egyik versenyzőjüknek sem könnyű. Verstappennek győztes autót ígértek, amit nem kapott meg, míg Ricciardo kénytelen azt hallgatni, hogy Verstappenből mekkora bajnokot akar faragni Markótól Christian Horneren keresztül a csapat tulajdonosáig mindenki. Neki tényleg jobb, hogy a Red Bull nem tudta átmenteni 2017-re a tavalyi formáját, legalább nincs elnyomva. Verstappen közben kijelentette, hogy elvesztette a türelmét. Jó, mégis hová mehetne? Működőképes jármű Verstappen alatt

Elvesztette a türelmet Force India vezetése is. Rémálom párossá váló versenyzőik ismét egymásra találták a pályán, és már másodjára fordult elő, hogy emiatt pontokat veszítettek. Kanadában még nem történt kontakt, viszont mindketten bebizonyították, hogy robbanni fognak. A negyedik helyen haladó Sergio Pereznek esze ágában sem volt elengednie maga mellett Esteban Ocont, aki azt találta ki, hogy majd ő megelőzi a dobogós helyen köröző Ricciardót. Bakuban szintet léptek, megtörtént a baj: két egymást követő kanyarban is összeértek. Ocon végül pontont szerzett, Perez kiesett, a csapat pedig füstölöghetett az eldobott pontok miatt.

„Ha valaki háborút keres a Forma-1-ben, ajánlom neki a Force Indiát.” – 2017.06.26.

Akármit mondott nekik a csapatfőnök, lepergett róluk. Ugyan a végeredmény a bakuira hasonlít (Ocon pontot szerzett, Perez boksz, és miattuk küldték be a biztonsági autót), Belgiumban minden eddiginél messzebb mentek. A verseny elején egy hármas előzési szituációban Perez meglökte a csapattársát, akinek nem volt hová mennie, így aztán súrolta a falat. A mexikói elismerte a hibáját, de a körökkel későbbi második ütközést nem vállalta magára. Az utolsó pontszerző helyért harcoltak, ami Perez számára defekttel, Ocon számára szárnytöréssel ért véget. Ocon másodszor is érintette a falat, amit nem hagyott szó nélkül, a rádiós káromkodáson kívül a közösségi médiában is hangot adott nemtetszésének. A futam utáni interjúk alatt még finomabban fogalmazott, semmi „Perez kétszer is megpróbált megölni”, hanem „ok nélkül kockáztatta az életemet”. Ez se valami szép. Perez fülébe is eljutott a francia csípős véleménye, de ő sokkal visszafogottabban fogalmazta meg a válaszát. Mindketten tudják, hogy a szabad versenyüknek lőttek. A Force Indiának mindegy, melyik versenyzőjük végez előrébb, ami az összesítésben a hetedik-nyolcadik helyeket jelenti, csak gyűjtsék be lehető legtöbb pontot. Erre jelen állás szerint nem képesek, inkább kárt okoztak a párharcukkal. A versenyzőiknek viszont nem mindegy. Közeleg a Mennyire (nem) jó sorozatom újabb epizódja, Perezzel a főszerepben, akinek szemmel láthatóan nem tetszik, hogy egy kvázi újonc a fejére nőtt. Ez már nem cicaharc

Ezalatt Hamilton és Vettel nem zavartatta magát. A két bajnoki éllovas a biztonsági autós fázis előtt sem távolodott messzire egymástól. Két kör különbséggel cseréltek kereket, és ugyanazt a keveréket (lágyat) kapták. Aztán amikor megérkezett a Hamilton szerint a show kedvéért beküldött Safety Car, jól jött a második ingyen kerékcsere, a brit ugyanis ismét lágyat kapott, míg Vettel ultralágyat. Két körrel lágyabb gumi a Ferrarin, reszkess Mercedes! – gondolhatták a nézők. Elsőre. Igazság szerint a Mercedesnél taktikáztak jobban, mivel egész évben jobban érzik a lágy Pirelliket. Vettel a hátralévő tizennégy kör alatt mindössze egyszer tudott előzési távolságba kerülni, és szerencséjére a mögötte érkező Ricciardo autójában sem volt annyi, hogy fenyegetést jelentsen rá. Hamilton és Vettel Spanyolország óta nem áll együtt dobogón, és akkor is Ricciardo végzett a harmadik helyen. Arra jobb, ha nem írok semmit, hogy Hamilton motorhibával magyarázza, amiért a Safety Car utáni újraindításnál magára engedte a Ferrarit. Tegyük fel, elhiszem, hogy nem szándékosan lassított, hanem tényleg rossz módba tekerte a Mercedes motorját. Fontos győzelem, de ugyanilyen fontos lenne Vettelnek is. Különösen azért, mert mindketten magukra voltak utalva.

         Vettel csalódott a második helye miatt

Merre járt a két fegyverhordozó? Nagyjából sehol. Raikkönen, aki friss szerződéssel a zsebében érkezett Spába, az időmérőre elvesztette a szabadedzéseken mutatott formáját. Háromból háromszor végzett Vettel előtt, végül semmit sem profitált belőle. A versenyen figyelmen kívül hagyott egy a sárga zászlót, amiért tíz másodperces stop&go (plusz a leintés után további három pont) büntetést kapott, amit túlzásnak tart. Egyértelmű volt pedig: nem emelte fel a lábát a gázról. Utaltam rá a poszt elején, hogy Bottas teljesítménye is hagyott kivetnivalót maga után. Ötödik helye után elkönyvelhette, hogy kiírta magát a bajnokság valós esélyesei közül. Raikkönennel ellentétben neki nincs szerződése 2018-ra, és ha szeretné, hogy legyen, akkor azt kell tennie, amit a Mercedes vár tőle: segítenie kell Hamiltont. Lehetőleg úgy, hogy pontokat rabol Vetteltől. Kicsit megnyugodhat Hamilton: Vettel három évre hosszabbított a Ferrarival, így minden bizonnyal már sosem lesznek egymás csapattársai a pályafutásuk hátralévő éveiben.

A többiek:

Williams: Mialatt Fernando Alonsót már a Williamsszel is összeboronálta a sajtó, a csapat továbbra sem találja a helyes irányt. A pénteken autót törő, szombaton már a Q1-ben kieső Felipe Massa nyolc helyet javítva nyolcadik helyen végzett. A rajtbüntetését majdnem kifelejtettem: őt is sárga zászló figyelmen kívül hagyásáért büntették meg.

Toro Rosso: az eltiltás szélén egyensúlyozó Danyiil Kvyat (mert valami mindig történik vele) technikai hibából eredő húsz helyes büntetéssel vágott neki a versenynek. Carlos Sainz tizedik lett.

Renault: majdnem jó. Kvyathoz hasonlóan Jolyon Palmer sem a szerencséjéről híres. Működött alatta az autó, bejutott a Q3-ba, aztán a következő percben mégis meghibásodott a váltója. A rajtbüntetés után már nem sok jóra számíthatott. Nem úgy, mint Nico Hülkenberg, aki a hetedik helyről indult és egy pozíciót javítva hatodik lett.

Haas: Romain Grosjean hozott egy hetedik helyet.

McLaren: dupla nulla. Alonso feladta, a hazai versenyén hatvanöt rajthelyes büntetést kapó Stoffel Vandoorne célba ért. A belgával már hosszabbított a csapat, a spanyol azonban még vár. Ha igaz a Williams-pletyka, velük sem lesz azon a szinten, ahol lenni szeretne.

Sauber: a hozott újítások ellenére dupla nulla.

Ez történt tavaly. Verstappen fejében nagy volt baj.

Vitriol a Facebookon

(Kommentszabály: kulturáltan.)