Egy bajnoki cím már az ablakban

Méghozzá a gyártói. Nico Rosberg egyre magabiztosabban áll az egyéni cím küszöbén egy újabb hibátlan hétvége után.

Kép

A Milyen címet lehetne adni ennek a borzalomnak? kérdést nem csak az Olasz Nagydíj felvezetőjében lövöm el, hanem most is. Ez a futam sem kényeztette el a nézőket, és akkor finoman fogalmaztam. Idén több a gyengének kikiáltható futam, mint az elmúlt két évben. Ha egy alakulat ennyire dominál, akkor a megtörésükig évről-évre képesek erősödni. Láttuk ezt a Ferrarinál, és nem is olyan régen a Red Bullnál is. És mitől olyan ijesztő még a Mercedes fölénye? Hogy az előjel nélkül bekövetkező malajziai Hamilton-féle motorégés után lentebb tekert, régebbi motorbeállításokkal is uralni tudták a hétvégét, miközben nem csak a gyári, hanem az összes Mercedesszel futó csapat takarékra kapcsolt. A magyarázat szerint az újfajta motorolaj okozta a motor kigyulladását.

Kép

Rosberg, aki úgy kezdte az évet, ahogy a tavalyit befejezte, kilencedjére intették le idén az első helyen. Hallom a kórust, hogy innen még simán elbukhatja. Igen, benne van ez a lehetőség is. Papíron Hamilton is elbukhatta volna 2014-et, mert a statisztika szerint a hajára kenhette a tíz győzelmét (pedig több volt, mint a másik két győztesnek összesen), mert a számok alapján a csupán négyszeres győztes Rosberg is esélyes volt a szezonzárón. Aztán tudjuk, mi történt a rajtrácson, hogy Hamilton az egyedül 2014-ben érvényes duplapontok nélkül is bajnok lett. Tavaly pedig már Austinban. Még ha Monacótól a Német Nagydíjig (Bakut kivéve) úgy is tűnt, hogy Hamilton könnyen visszafordítja az állást, és sétakocsikázik Abu Dhabiig, mára már mindenki rájött, hogy ez bármikor visszasülhet. Mielőtt megint az a vád érne, hogy milyen kárörvendő vagyok, amiért Hamilton szív, maradjunk annyiban, hogy idén hamar elolvadnak a 30-40 pontos előnyök. Persze már javában mennek a számolgatások, hogy kinek hogy kell befutnia, hogy legalább egy ponttal bajnok legyen, de ettől én most eltekintek, mert eleget fogjuk még olvasni. Megspékelve azzal, hogy Rosberg csak azért jobb, mert Hamilton idén beleunt. A csapatrádióban elismerte a felelősséget a monzait idéző rajtjáért (a poszt írása közben még nem tolta rá a felelősséget a csapatra, mint akkor), de a futam után finomított, hogy igazából fogalma sincs, mi miatt vesztett pozíciókat.

Kép

„A Mercedesnek én vagyok az elsőszámú versenyzője” – jelentette ki Lewis Hamilton, amit rendszerint akkor vesz elő, ha jelentősebb hátrányba kerül a csapattársához képest. Egy friss és egy használt motorja maradt a spái hármas csere óta, de ugyanennyivel rendelkezik Rosberg is, amelyek használtságával nem vagyok tisztában. Neki valószínűleg két használt áll rendelkezésére, mielőtt egy vadonatúj beépítéséért büntetést kapna. Zsebükben az újabb konstruktőri címmel már nem kell erőltetniük azt a típust, ami Hamiltonnál sem működött. Így lett az elsőre előnynek látszó cseresorozatból egyenlő helyzet. Azaz mégsem, Rosberg ugyanis kevesebbszer hibázik a rajtoknál. Nem felejtettem el, hogy nem hibátlan az ő mérlege sem (Hungaroring, Hockenheimring), s a hátralévő négy hétvégén maximálisan elérhető száz ponton tartja a szemét, nem az esetleges technikai hibákon, melyek őt sújthatják, vagy a csapattársa műsorán.

Kép

Vajon Hamilton feladta a bajnokságot? Ha nem, miért engedi meg magának, hogy szétszórtnak, unottnak tűnjön? Csütörtökön azzal haragította magára a helyszíni újságírók egy részét, hogy nem volt hajlandó válaszolni a szerinte unalmas, évek óta ugyanolyan kérdéseikre. Kicsit igaza van, csakhogy az újságírókon kívül ő is a munkáját végzi. Kötelessége megjelenni sajtóeseményeken és ott a csapat érdekeinek megfelelően nyilatkoznia, nem pedig olyan képfeliratokat készítenie, hogy „unom ezt a szarságot”. Még el se ült a csütörtöki eset, amikor szombaton a Mercedes saját sajtótájékoztatójáról viharzott el. Előtte azért kikérte magának, hogy tiszteletlenül viselkedett volna csütörtökön, amikor oda se figyelt a kérdésekre, s némi személyeskedő felütéssel elmondta, hogy ugyan sokan támogatják őt, de sokan csak hasznot akarnak húzni abból, hogy mindenről, így az ő marhulásáról is beszámolnak. A média ott követett el hibát, hogy EBBŐL hírt kreált. A bajnokság hajrájában nincs más témájuk? Na de egy háromszoros világbajnok miért áll bele egy ilyen vihar a biliben csörtébe? A sajtó, ami évek óta a tenyerén hordozza, s issza minden szavát, egyszer csak ráboríthatja a bili tartalmát. Bohózat part1.

Kép

Adott a lentebb tekert Mercedes, s adott az egy héttel korábbi kettős győzelem, s Red Bullnál úgy érezték, Japánra is átmentik a jó formájukat. A Ferrari mégis meglepte őket, de az előző verseny győztese, Daniel Ricciardo nem csak ezért volt óvatosan optimista. Az időmérő után rögtön a hiányzó végsebességről beszélt, és bízott az esőben, ami nem jött el. A Ferrarik rajtbüntetését sem tudta kihasználni, vagyis hiába lépett kettőt előrébb a rajtrácson, előbb a beragadó Hamilton törte meg a lendületét, aztán a gyengélkedő autója. Lendület? Köze sem volt az élmezőnyhöz, visszaesett a feledhető hatodik helyre, mivel a Ferrarik visszakerültek elé. Négy körrel a vége előtt, Rosbergtől 101 ponttal elmaradva a matematikai esélyét is elvesztette a bajnoki címre. 2014-ben is a tizenhetedik forduló után mondhatta el ugyanezt, igaz, addigra három győzelme volt, nem pedig egy, mint idén. Jelenleg ugyanannyi győzelme (1) és dobogós helyezése (6) van, mint a csapattársának.

Kép

Max „ha nem a csapattársam, leszorítottam volna” Verstappen Kimi Raikkönen hátrasorolása miatt a harmadik helyről rajtolt, és Hamilton pocsék rajtjának is köszönhetően a másodikon végzett. Közben elkezdődött a szokásos bohózat. A holland az utolsó párt kört kivéve eseménytelen versenyt futott, nem ragadt be a startnál és nem keveredett balesetbe sem. Viszont bekövetkezett az, amit sokan vártak: találkozott a pályán Hamiltonnal, akivel szemben neki kellett védekeznie, és ő a szokásos módon tette: féktávon blokkolta a mögötte érkezőt. Hamilton leszaladt a pályáról a menekülőútra, s ezzel elszalasztotta az egyetlen lehetőséget az előzésre. És a kanyar bármilyen módon történő bevételét is, mert a másik lehetősége a csattanás lett volna. Rajta múlt.

Kép

Láttam, hogy megmozdul és azonnal becsuktam az autót, amint ezt észrevettem.

Ez Verstappen módszere, aminek annyian tapsolnak, köztük az FIA-val és a mindenkori versenybírákkal. Nem arról a három pontról van szó, amit Hamilton nyerhetett volna, ha a hollandot megbüntetik (sokkal durvább mozdulatokat néztek már el neki), hanem arról, hogy a versenyigazgatás szemében soha még csak fel sem merül, hogy nincs rendben, amit csinál. Szándékosan nem írtam azt, hogy szabálytalan vagy nem fair. Nem történt fizikai kontakt, nem tört le semmi, csak Verstappen megint blokkolt. A Mercedesnél úgy látták, ez megér egy óvást, hiszen először Hamilton is panaszkodott a rádión. Elindult a látszatvizsgálat, majd a Mercedes visszavont mindent. A meglehetősen zavarossá váló történet szerint egyenesen Hamilton kérésére. Jobb is. Két hétig akarták húzni az ügyet, mert a két érintett versenyző nem tudott megjelenni a vasárnapi meghallgatáson. A verseny végeredménye tehát hivatalos, akár idiótának nevezte Hamilton azt a személyt, aki benyújtotta az óvást akár nem. Bohózat part2.

Kép

Végezetül az a kevés, ami a Mercedesen és a futam utáni komédián kívülre esik:

- koccanásmentes rajt

- mind a huszonketten célba értek

- Sebastian Vettelnek megtört a 2009 óta tartó sorozata: nem állhatott dobogóra Szuzukában. Rejtély, mit akarhatott a Ferrari, amikor lágy keverékkel teljesítette az utolsó húsz-huszonegy kört. Senki más nem próbálkozott ezzel, s neki se vált be nagyon. Előzni azért mindketten tudtak.

- hiába a Haas jó időmérős eredménye (az első tízben végeztek), nem tudták pontokra váltani vasárnap. A Force India viszont igen.

- a Williams egy kerékcserével teljesítette a versenytávot. Két kiállással szinte biztos nem végezhettek volna a pontszerző zónában.

- sorozatos gond a lekörözésre váró pilótákkal. Vagy inkább túlérzékeny már mindenki.

- egy évvel Fernando Alonso elhíresült szállóigéje után, amiben GP2-es motornak nevezte a McLarenben harmatos működő Hondát, és egy héttel a malajziai kettős pontszerzés után nulla ponttal távozott a csapat Japánból.

Austin következik, a sapkadobálás helyszíne.

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha személyeskedés és káromkodás nélkül is megy!)