Ha Daniel Ricciardo híresebb akar lenni a mosolyánál vagy a dobogós rituáléjánál, változtatnia kell. Egy év múlva lejár a szerződése, adódik tehát a dilemma: váltson csapatot, ami utazás az ismeretlenbe, vagy maradjon a Red Bullnál, ahol minden jel szerint mást látnának szívesebben bajnoknak?Már ők is eljátszottak a gondolattal 2016 első sajtótájékoztatóján 

Sorozatom első nem világbajnok alanya (pontosabban második, mert Nico Rosberg sem volt az, amikor 2015-ben róla írtam) az utóbbi két évben gyakran felhozza, hogy úgy érzi, kifut az időből. A huszonnyolc éves Ricciardo akkor jutott lehetőséghez élcsapatnál, amikor az a hibridmotorok bevezetésével félig-meddig kiesett az élcsapatok közül. A bajnokesélyesek közül mindenképpen. A Red Bull 2014 óta igyekszik visszakapaszkodni az élre, ám teljesítményük erősen hullámzik. Persze a hullámzás viszonyítás kérdése: az elmúlt négy évben sosem végeztek negyediknél gyengébb helyen a konstruktőri bajnokságban, és a leggyakoribb év végi eredményük a második volt. Minden évben fogadkoztak, hogy a következő jobb lesz, mert szerintük minden adott a bajnoki cím megszerzésére. Ennek a mindennek egyik legfontosabb eleme a pilótapárosuk, de amióta megtörtént a milyenségét tekintve aljas, a következmény szempontjából viszont kétségtelenül eredményes Kvyat-Verstappen csere, elosztom kettővel, amikor a csapatvezetés a versenyzőit méltatja. Az előző mondatban linkelt posztnak eredetileg a Verstappen mindenekfelett címet adtam, és az elmúlt másfél év igazolta, hogy tényleg eszerint gondolkodnak a Red Bullnál.2015, USA Nagydíj, időmérő. Táncpartner: Danyiil Kvyat

Ha legfeljebb látszat szintjén van egyenlő bánásmód, mit keres még ott Ricciardo? – tehető fel a kérdés a 2016-os Spanyol Nagydíj óta, amikor újdonsült csapattársa érkezése a lehető legemlékezetesebben sikerült. Ez aztán a Maxfaktor! Csakhogy nyerhetett volna Ricciardo is. (Jó, igen, a Mercedesek is nyerhettek volna, ha Lewis Hamilton időben észreveszi, hogy nem tud füvön előzni.) Nem akarok olyanná válni, mint a Kimi Raikkönen-hívők, akik szerint kedvencük azért végez 110-120 pontokkal a ferraris csapattársai mögött, mert peches és/vagy szándékosan hátráltatják Fernando Alonso vagy Sebastian Vettel érdekében. Korántsem beszélhetünk ugyanarról, de Ricciardo ugyanúgy nem nyerhetett azon a bizonyos barcelonai versenyen, mint Raikkönen idén a Hungaroringen. A hangsúly azon van, hogy nem nyerhetett, nem pedig azon, hogy képes lett volna rá vagy sem. Ricciardo, aki Vettel távozása után csapatvezérnek gondolhatta magát, egymás után két pofont is kapott, miután két versenyen két potenciális győzelemtől fosztotta meg a saját csapata.

Egyik sem nyílt faster than you, mint amit Felipe Massának mondtak a rádióban, amely mondat sokkal jobban megroppantotta a brazilt, mint az egy évvel korábbi balesete, de az egymás utáni csalódások az ausztrálon is nyomot hagytak. Egy időre lehervadt a Forma-1 legszélesebb mosolya, azt az arcát pedig azóta sem láthattuk. Még 2017-ben sem, holott a baljós kódnevű RB13 többször állt meg alatta, mint bármelyik korábbi autója, beleértve a harmatgyenge Hispániát is, amellyel összesen tíz versenyen indult a 2011-es szezon második felében. Figyelmezetést már megfogalmazott: ha nem lesz versenyképes autója, elhagyja az őt Forma-1-ig juttató Red Bull kötelékét, és életében először saját kezébe veszi a pályája irányítását. Szerződéséből egyetlen év maradt hátra, s márkatársaitól eltérően szabadon távozhat, ugyanis a csapat nem formálhat rá opciós jogot. A Red Bull teljesítménye olyan, amilyen, de a mi a helyzet a poszt főszereplőjével, aki csapatújoncként legyőzte a négyszeres világbajnok Vettelt, majd egy év múlva három ponttal kikapott a csapatújonc Danyiil Kvyattól, aztán a nyakára ültettek valakit, akiről a saját főnökük nagy nyilvánosság előtt kijelentette, hogy maga köré építheti a csapatot, csak ne hagyja el őket? Melyik döntés bánható meg legkevésbé? Éppúgy elhamarkodott dolog 2017 végén jósolni, mint bármikor, de azért teszek egy próbát.2016 Monaco, a legfájóbb második helyezés

A maradás együtt jár a status quo elfogadásával. Azaz plusz egy év a kiszámíthatatlan Renault-erőforrással, az azt követő jóégtudjamilyen motor pedig akkora fejesugrás lehet, mint amire most McLaren vagy a Toro Rosso készül. A csapat valószínűleg több információval rendelkezik, például ismerik a legfontosabbat: magát a beszállítót. A 2018-tól Aston Martin Red Bull Racing névre hallgató alakulat heteken át tartó nyilatkozatháború után meggyőzte a szerződéséből kifelé tekintgető Verstappent – apja befolyását ismerve Verstappenéket – a folytatásról, viszont ha Ricciardo is a maradás felé húz, jobb, ha kitűzi a kormányára Christian Horner szavait, hogy mindig lássa: a holland maga köré szervezheti a csapatot. Nem lehet máshogy értelmezni, mint hogy fiatalabb versenyzőjük élvez elsőszámú státuszt. Idén kitűnt Verstappen fölénye az időmérőkön, és azon a hét (!) versenyen, ahol mindketten célba értek, ötször végzett az ausztrál előtt, valamint vezet a csapattársa előtt megtett körök számában is. Mindezt úgy érte el, hogy eggyel többször adott fel futamot. Ilyen kiesési ráta mellett nehéz objektívnek maradni, mert sorra jönnek elő a „ha” szócskával kezdődő kérdések:

- ha Ricciardo nem esik ki ötször műszaki okokból, és egyszer Verstappen miatt, 

- ha jobban odateszi magát az időmérőkön,

- vagy ha… tudomisén. Mert ha hátulról kellett felzárkóznia, csak a műszaki hiba állíthatta meg. Senki sem vádolhatja azzal, hogy nem tud mezőnyben autózni.

Talán ő tudja, miért maradt alul, de az, hogy a legvégén lecsúszott a tabella negyedik helyéről, tényleg nem rajta múlt. Mikor esett ki utoljára önhibájából versenyen? Szabadedzés nem ér… Bárhol folytassa 2019-től, egyértelműen világbajnoki címért akar küzdeni és főleg: jobb akar lenni a csapattársánál. Legyőzendő csapattárs máshol is akad, nem kell lesüllyednie arra a Mark Webber 2.0 szerepre, amit egyesek jelenleg is látnak benne. Persze, hogy van köztük hasonlóság. Mindketten ausztrálok, és egy jóval fiatalabb csapat kedvencével szemben kellett/kell hely állniuk, de nem szabad elfeledkezni arról, hogy amíg honfitársa a még világverő Red Bullban ülhetett, Ricciardo úgy szállította az év végi összetettbeli harmadik helyeket, hogy az autója legjobb esetben is csak második erő volt.Egy időben senki sem menekülhetett Ricciardo bizarr rituáléja elől. Az interjút készítő Webber sem

A távozás, vagyis a csapatváltás Ricciardo állítása szerint nem pénz függvénye. A pilótapiacon Vettel nem is olyan váratlan ferraris szerződése, Verstappen „felfelé buktatása”, illetve Rosberg visszavonulása óta nem történt nagy változás, itt az ideje a következőnek. Sajtószinten minden évben lezajlik a Ferrari-kaszting, hogy aztán menetrendszerűen érkezzen a hír, hogy az olaszok ismét Raikkönennek szavaztak bizalmat. Ezt nem lehet végtelenségig húzni. Az olasz felmenőkkel rendelkező Ricciardo az olasz sajtónak is szimpatikus, máskülönben nem merülne fel időről-időre az ő neve is a Raikkönen helyére alkalmas jelöltek listáján. Ha a Ferrari vezetése mellette döntene, azzal befejeződne az éveken keresztül folytatott biztonsági játék, és létrejönne az a felállás, mint ami a Red Bullnál volt 2014-ben. A Vettel-Ricciardo páros leírva is izgalmasabb a Vettel-Raikkönennél, mert aki a többet hozott ki 2014-es Red Bullból, mint (a máig sem egyértelmű okokból visszaeső) Vettel, nem szedett volna össze 112 pontos hátrányt a hibrid éra legerősebb Ferrarijával 2017-ben. Viszont nem szabad átsiklani Ricciardo esetleges szerződtetésének kockázata felett: ez a páros másfajta csapatfilozófiát igényel. Magyarán le kellene mondani a jól bevált alá-fölérendeltségre épülő stratégiáról, mert ha csak Ricciardo nem változtat a saját hozzáállásán, a Ferrari garázsa elköszönhet a nyugalomtól. Mindez persze nem több eszmefuttatásnál. Nem tudni, Ricciardo hogyan viselkedne nyílt bajnoki harcban, mint ahogyan az is rejtély, hogy viselkedne Vettel, ha nem csak az autója lenne világverő, hanem a csapattársa is.Szeret bevetődni. Hogy mutatna két piros autóval?

Korántsem biztos, hogy a Ferrari az ideális hely arra, hogy Ricciardo világverővé váljon, elvégre ez a kifejezés Vetteltől és a Red Bulltól minden átmenet nélkül Hamiltonhoz és a Mercedeshez vándorolt. Sem az ausztrál, sem Hamilton nem zárkózik el attól, hogy a közeljövőben egy csapatban versenyezzenek, bár utóbbi szavait nem elosztani szoktam kettővel, hanem gyököt vonok belőle. Hamilton valóságos szélkakas, egyik nyilatkozata üti a másikat, és inkább azt dicséri, aki nem veszélyes rá. Így meg úgy Alonso a legjobb, de azért ne legyen többé a csapattársam. Szerinte Ricciardo nincs mezőny négy legjobbja között, amely négyesbe önmagán kívül Alonsót, Vettelt és Verstappent válogatta be. Aktuális csapattársát, Valtteri Bottast sem emelte ki, pedig részben neki köszönhette a negyedik világbajnoki címét. Jelen pillanatban úgy fest, hogy Bottas 1+1 évre kapott lehetőséget. Ha első mercedeses évének mérlegét egyfajta minimumnak tekintjük (3 győzelem, 4 pole, 10 egyéb dobogós hely), egy Ricciardo-kaliberű versenyző túlteljesítheti. A Mercedesnek mit árthat, ha harmadik személy is nyerni tudna a színeikben? Ugyanazt, amit a Ferrarinak ártana a túl erős csapaton belüli kihívó: előbb elvesztenék a primadonna bizalmát, majd magát a primadonnát. Hamilton a némettől eltérően már megtapasztalta, milyen érzés esélyesnek lenni, majd a végén elbukni a bajnokságot. Nem kér többet belőle.A 2017-es győzelmi arány 2-1 Verstappen javára

Ugyanoda érkeztem, mint ahol a Ferrarinál abbahagytam. Az élcsapatok megtehetik, hogy tulajdonképpen másfél versenyzős felállással működjenek, azaz van valaki, aki a csapat arca, húzóneve, és van valaki, aki szorgalmasan gyűjti a konstruktőri pontokat, és felszedi a lepattanó győzelmeket. Az egyesekre és kettesekre felosztott világban csak akkor lehet valakiből átmenetileg egyes, ha az egyes valamiért nem tud a kettes előtt maradni, például a mezőny legvégéről rajtol, esetleg kiesik. Így működik a Ferrari, így működik a Mercedes, és senkinek ne legyen illúziója, a Red Bull is azonnal visszatérne jól bevált régi felálláshoz. A poszt vége felé sikerült oda kilyukadni, hogy Ricciardo a fenti csapatok körül bárhol válhat kettessé, de egyes csak ott lehet, ahonnan konstans jó teljesítménnyel és meghunyászkodás szikrányi jele nélkül elüldözi a primadonnát. Vagy csak kényelmesen megvárja, hogy magától elmenjen. A Red Bull nem fog huszonnyolc éves „öregre” építeni, ha egyszer abban hisznek, hogy Verstappen személyében magát a Szent Grált emelték be a Forma-1-be. A Ferrari egyelőre Vettellel akar visszatérni oda, ahol már tíz éve nem jártak, a Mercedes pedig szinte biztos, hogy újabb három éves együttműködést szeretne Hamiltonból kicsikarni. Így aztán Ricciardo csapaváltásának drukkolni olyan, mintha az egyik rossz kívánság helyett másik rosszat kívánnék neki. Nem a kapkodásáról híres, így valóban gondolkodhat úgy is, hogy ha eddig tudott várni a bajnoki címre, akkor újabb két-három év meg se kottyan.

Akár ezek is megvalósulhatnak:

Ferrari: Ricciardo – Charles Leclerc

Mercedes: Ricciardo – Esteban Ocon

Bárkitől elfogultság nélkül állítható, hogy Ricciardo elég jó versenyző ahhoz, hogy bármelyik élcsapatnak megfeleljen. Ezzel kapásból azonos polcra került a nem világbajnok, de akár azzá válhatókkal. Nem összekeverendő az örök ígéretekkel (Nico Hülkenberg) vagy azokkal, akiknek megrekedt a pályájuk (Sergio Perez), ám ha rosszul választ, lehet belőle mindkettő.

Egy kis kronológia:

2011: debütálás a pontszerzésre esélytelen Hispánia színeiben

2012-2013: átült a Toro Rossóba, legjobb eredménye pár 7. hely (év végén 18. és 14. hely)

2014: az első red bullos évének mérlege 3 győzelem (év végi 3. hely)

2015: kikapott csapaton belül (év végi 8. hely)

2016: minden versenyen célba ért, és csak egyszer nem szerzett pontot (1 pole, 1 győzelem, év végi 3. hely) 

2017: legtöbb kiesése és legtöbb dobogós helyezése egy évben (1 győzelem, év végi 5. hely)

A Mennyire (nem) jó? sorozat többi rész itt

Vitriol a Facebookon

(Kommentszabály: kulturáltan.)