Vádaskodik a Mercedes

Német-olasz győzelem angol földön. Taktikai áldozatot hozatott Valtteri Bottasszal a Mercedes, és azt képzelik, hogy a Ferrarik szándékosan vadásznak rájuk a rajtnál. Tripla versenyhétvége 3/3.

Sebastian Vettel: 171 pont

Lewis Hamilton: 163 pont

Kimi Raikkönen: 116 pont

Silverstone. Új aszfalt. Módosított gumik. E három tényező együttese a Mercedes uralmát vetítette előre, aztán közbeszólt a Ferrarinak kedvező meleg időjárás és a rázós rajt. Hamilton hajszálon múlt rajtelsősége mindössze az első kanyarig tartott, mert Vettel elment mellette, aztán majdnem elveszett minden, amikor Franciaországhoz hasonlóan ismét egy Mercedes esett áldozatul egy Ferrarinak. Most éppen a címvédő autója. Az elkövető Kimi Raikkönen kétszer nagyobb büntetést, plusz tíz másodpercet kapott Hamilton megforgatásáért, mint amivel Vettelt szankcionálták Bottasért. Miután kéthetes szünet következik a Német Nagydíj előtt, sokáig lehet kavargatni azt a bizonyost a sajtóban. Vert helyzetben, nyomás alatt visszatért a dedó, és meggondolatlanul szándékos ütközés és hozzá nem értés vádjával dobálózik mind Hamilton, mind meglepetésre Toto Wolff is. Utóbbi szerepét eddig Niki Lauda birtokolta, ő volt az, aki a pillanat hevében nyilatkozgatott, például többször is elmeorvoshoz küldte a zabolátlan Max Verstappent. Elharapódzott körükben a paranoia vagy ennyire rosszul viselik, hogy két hétvége alatt két potenciális győzelem siklott ki a kezük közül? A hibrid érában sosem fordult elő velük ilyesmi.Többen a bukótérben, Hamilton a forgalommal szemben

Hamilton tehát a mezőny legvégére kényszerült, és az egész csapata attól tartott, hogy végzetesen megsérült az autója. A tempója azonban másról árulkodott, tíz kör elteltével már a Red Bullok és a baját okozó Raikkönen mögött haladt. A bikák aligha remélhettek újabb győzelmet, Verstappen szombati nyilatkozata szerint 70-80 lóerő hátrányban voltak a Mercedestől és a Ferraritól, ami Silverstone-ban rengeteg. Érdekes együttállás figyelhető meg idén a Red Bullnál: a győztes kiesik a következő futamon. Daniel Ricciardo a kínai első helyét követően kiesett Bakuban, Verstappen pedig közvetlenül azután adott fel versenyt, hogy narancsba borította a Red Bull Ringet. (A pontosítás kedvéért Ricciardo nem nullázott Monaco után, viszont azóta sem állt dobogón.) Jelen poszt írásakor még nem derült ki, mi okozta Verstappen kiesését, nem lepődnék meg, ha a túlmelegedés, mint egy héttel korábban Ricciardóét.Verstappen versenyének vége

Hadd gratuláljak Bottas mesterien elszúrt taktikájáért. A finn csak a negyedik helyről indulhatott, és ugyanott is végzett. A köztes időben történtekért érdemel egyest a csapata, amiért nem hívták ki másodjára kereket cserélni a biztonsági autós fázisban. Az élről. Kibírta a gumija, de frissebb abroncsokon visszatarthatta volna Vettelt (plusz Hamiltont és Raikkönent), és akkor övé a győzelem. Ha én is konteózni akarok, mint a Mercedes, akkor azt mondom, hogy övé lett volna, de nem Silverstone-ban, a felzárkózó Hamilton hazai pályáján. Hamiltonnak csak annyi történt, hogy megszakadt a 2014-2017 közötti győzelmi sorozata, míg Bottasból feláldozhatót csináltak. Egyébként a Mercedes szerint túlzás lett volna a két Ferrari közti helycsere Ausztriában. Miután Bottas vesztesként került ki az utolsó tíz körös négyes hajszából, itt az ideje összegyűjteni 2018-as a pechsorozatának állomásait:

Ausztrália: autótörés az időmérőn (egyértelműen saját hiba), gyenge rajthely

Azerbajdzsán: defekt az élen, kiesés

Monaco: rossz gumitaktika miatt ugrott a dobogó

Franciaország: ütközés Vettellel a rajt után

Ausztria: műszaki hiba a második helyen, kiesés

És ismét a rossz gumitaktika. Ez tízből hat verseny, ahol gondja volt. Pillanatnyilag a bajnokság ötödik helyen áll, és a tizedik futamon egyértelműen hátrébb rangsorolták a csapaton belül, ráadásul úgy, hogy Hamilton előkelőbb helyezéséért néhány konstruktőri pontról lemondtak. A néhány hetes új motorból valószínűleg még messze nem hoztak ki mindent. A kettős kiesést követően sietve leszögezték, hogy két különböző ok vezetett a megálláshoz, semmi közük az újításokhoz. Ha a Ferrari kihúzza baklövés nélkül az idei fejlesztési versenyt, és képesek lesznek a megfelelő helyzetekben csapatutasításhoz nyúlni, szoros lehet a két csapat között. Az olaszok új padlólemeze jól vette a kemény silverstone-i kerékvetőket. Itt kiemelem a Pirellit is, hogy a melegebb aszfalt és vékonyabb kopófelület ellenére nem adták meg magukat az utolsó körökben. Mondjuk hozhattak volna eggyel lágyabb keveréket is.Vettel többször is támadta Bottast az első helyért

Különös érzés úgy írni, hogy se Raikkönent, se Verstappent nem kenegetem vitriollal. Előbbi elismerte a felelősségét Hamilton megforgatásáért, de a britet ez aligha vigasztalja, még a leintés utáni első interjú elől is elmenekült. Valaki szembesíthetné azzal a véleményével, miszerint nem történt semmi komoly Bottas és Vettel között Franciaországban. Ez sem volt súlyosabb.

A többiek:

Force India: Kettős pontszerzés. Sergio Perez előbb a bokszutcából rajtoló Williamsek előtt piruettezett, aztán a futam véghajrájában Pierre Gasly szabálytalankodott vele az utolsó megszerezhető pontért. Esteban Ocon úgy végzett hetedik helyen, hogy szinte nem is volt képernyőn.Oda csúszott ki Perez, ahol a bokszutca még nem csatlakozik a pályához

Williams: A szokásos dupla nulla. Kettős bokszutcából rajt. Előtte kettős megforgás az időmérőn a lassan záródó DRS miatt.

Renault: Új motor érkezett, rögtön nem jutottak be a Q3-ba. Carlos Sainz balesetbe keveredett Romain Grosjeannal, Nico Hülkenberg végül a hatodik helyen zárt.

Toro Rosso: Brendon Hartley hiába rajtolt a bokszutcából, két kör után vissza kellett térnie. Pierre Gasly két büntetőpontot is kapott az öt másodperce mellé.A büntetést érő leszorítás

Haas: Grosjean már pénteken autót tört, és kihagyta a második szabadedzést, aztán jött a baleset a versenyen. Kevin Magnussen kilencedik.

McLaren: Azonnal hatállyal távozott Eric Boullier versenyigazgató a csapat éléről, és elhangzott egy beismerés is: a 2017-esnél is gyengébb a kaszni. Csak Fernando Alonsót intették le pontszerzőként, Ausztriához hasonlóan nyolcadikként.

Sauber: Kettős DNF bokszbaki (Charles Leclerc) és baleset (Marcus Ericsson) miatt. Leclerc ismét a top10-ből rajtolt.

Ez történt tavaly, amikor az utolsó két körben mindkét Ferrari defektet kapott.

Vitriol a Facebookon

(A képek nem tőlem származnak, és felhasználásukból nem keletkezik anyagi hasznom.)