Tisztul a vörös köd

Ugyanaz a csoda fordíthatja meg az állást Sebastian Vettel javára, mint ami megfosztja Lewis Hamiltont az újabb világbajnoki címétől. Ez az Olasz Nagydíj is felejtősen végződött a hazai terepen versenyző Ferrarinak.Senki nem veheti el tőle az idei címet?

***

Rinyával kezdek, akit hidegen hagy, ugorjon a pontverseny állásához a második bekezdés elé.

Nem tetszett az Olasz Nagydíj, de túlságosan szeretem ezt az egészet, hogy egyszerűen abbahagyjam, és végleg elvágjam magam tőle. Néha sírok rajta örömömben, többnyire csalódottságban, megint máskor feldühít. A legjobban azt szeretem, ha kiszolgál, kár, hogy mostanában nem nagyon történik ilyen. Akkor is szeretni fogom, ha Lewis Hamilton kilencszeres bajnok lesz, akkor is, ha az egyik kedvencem nem nyer egyet sem, és Kimi Raikkönen soha nem akasztja szögre azt az átkozott sisakot. A szomorú rajongó énem persze zokog a sarokban, míg az egész F1-ért rajongó részem ordítani tudna. Ameddig jobban szeretem, mint amennyire gyűlölöm, írok róla. Rinya befejezve. Az első része.

Lewis Hamilton: 256 pont

Sebastian Vettel: 224 pont

Kimi Raikkönen: 164 pont

Húzom a számat az olyan versenyek láttán, mint a német vagy az idei olasz futam, de sokkal nagyobb baj, hogy verseny sincs. Egy-egy előzés és kifújt. Spórolás van. Taktikázás. Persze a Forma-1-nek mindig a taktika jelentette a szívét. Az egyiket. Vagy az egyik szívkamráját? Mindegy. Kezdve a versenyzőcserétől a tartalékautón át a tankolás létéig, nem létéig, valahogy eljutottunk odáig, hogy a taktika a versenyzés szinonimája lett. Követési távolságok, túlmelegedő gumik és DRS zónák között keresgéljük, mi öli meg a versenyt. A Forma-1 a végét járja a szemünk járja. Soha nem dominált ennyire egyetlen csapat sem. Sebastian Vettel és a Red Bull 2013 második felét kitöltő sorozatgyőzelmétől eltekintve nem is tűnik olyan nyomasztónak az előző dominancia. Véget ért négy év után, hogy jöjjön egy annál is hosszabb. Talán még sosem nem kedveztek ennyire egyetlen csapatnak sem szabályokkal vagy szabályokon átnézéssel. Tényleg szabályok felett áll a Mercedes? Véletlenül sem akarom sugalmazni, hogy csalnak, az még tőlem is sok lenne. Négy sikeres évet követően az ötödikben is azt teszik, amit engednek nekik. Mindenki ezt tenné. Soha nem sajnálták a pénzt a fejlesztésre. Nem ők szorgalmazták a hibrid korszakot, mégis képtelen mellettük labdába rúgni a mezőny. Ugyancsak nem sajnálták a pénzt a pilótákra. Egyre. Rá, aki mindenki felett áll, és ugyan nem látok bele a fejébe, szerintem el is hiszi magáról, hogy érinthetetlen. Ő maga a Mercedes. Az egész csapat érte dolgozik, közben a másik autóban ülő biodíszlet elvan a ráosztott szereppel. Nincs már szükség Valtteri Bottas Mennyire (nem) jó? epizódjára, pontosan látszik a lényeg.

Bottas soha nem lesz Nico Rosberg. Hozzá képest Rosberg maga volt a megtestesült zabolázatlanság, tanultak is belőle a Mercedesnél. Az idei szereplésére pech (itt összegyűjtöttem) és a csapat egyaránt befolyást gyakorol, de most már elfogyott a sajnálatom. Nem küzd, nem ellenkezik, csak bólogat és feltartja, akit kell, hogy Hamilton utolérhesse. Tulajdonképpen ők csinálják jól. A címvédő alakulat egyetlen pontot sem hagy elveszni Hamilton oldaláról, még akkor sem, ha összességében a csapat rosszabbul jár. Most némi szerencsével kijött a lépés, ugyanis Max Verstappen olyan manőverért kapott büntetést, amit korábban állva tapsolt az FIA (majd másik évben már megbüntette). Hamilton vétkessége fel sem merült, pedig ő forgatta meg Vettelt az első körben. Vettel ugyanezért, és szintén az első körben büntetést kapott a Francia Nagydíj folyamán. Nem szeretem azt az indoklást, hogy a döntéssel nem akartak beavatkozni a bajnokság menetébe, de most még ezt sem vágták a nézőkhöz. Láttunk olyat, hogy senki sem hibás, de mindig versenybalesetről vagy más hibájáról van szó, amikor Hamilton az egyik érintett, vagy tévedek?Eldőlt a futam, eldőlt az év?

Örök kedvencem (csak vicceltem), Raikkönen pole pozícióból rajtolt, messzire került tőle Vettel, majd kicsúszott a keze közül a győzelem. Nem is annyira tisztán. A Ferrari belesétált a Mercedes csapdájába, amibe később saját magukat is mélyebbre lökték. Valószínűleg lemaradtam rólam, és újra szabad „csak úgy” ál-kerékcserére készülődni, ráadásul két egymást követő körben is. A Ferrari kihívta az élről Raikkönent, a Mercedesek pedig a pályán maradtak. Bottast jóval tovább kint tartották, mint Hamilton. Bejött a tervük. Az átmenetileg élen haladó Bottas magára húzta a friss gumikon közeledő Raikkönent, hogy honfitársa is ugyanazt tegye Hamiltonnal. A végeredményt látva nem kérdés, hogy mennyire kifizetődött ez a taktika. Hogy közben kis híján Bottas harmadik helyébe került, az csak járulékos veszteség lett volna. Ezzel szemben a Ferrari nem veszi elég komolyan a bajnoki hajszát. Fele-fele szélárnyékozással vesződnek az időmérőn, a Vettel kárára eldobált Raikkönen dobogókról nem beszélve. Kiveséztem már a témát, hogy a finn nem a két szép szeméért ül pirosban, de a szerepéhez képest sokkal többet kap a csapattól. Kaptam is a fejemre, hogy mit nézek, őt sokkal több balszerencse sújtja, és a csapat számlájára írható bakik is őt érintik, és ennyi dobogó nem lehet véletlen. Írjatok mást, ha kommentelni szeretnétek, ezekre nem vagyok kíváncsi. Beszéljünk arról, miért nem engedte el Vettelt a rajtnál, és nem, nem kellett volna beragadnia hozzá. Ha annyira zseniális és profi, mint amennyire a raiongói állítják, megoldotta volna. Ha szabad kezet kaptak a csapattól, az rögtön más tészta. Rágós, kemény, penészes.Második hely

Akadt olyan szakasza a versenynek, hogy életemben először Verstappennek szurkoltam. Úgy elejétől a végéig. (Lehet, hogy még „jóban” leszek a koccanások és kisípolt rádiózások leendő bajnokával. Én szóltam, nyugodtan számon lehet kérni a későbbiekben.) Daniel Ricciardo újabb motorcserés rajtbüntetését követően a hollandnak a szokásosnál is könnyebb dolga volt csapaton belül az időmérőn, és hála a fantasztikusan siralmas Renault-nak, ráadásul a C-specifikációnak, a futamon sem fenyegették a csapatot Red Nullal. Legutóbb azt írtam, hogy Ricciardo már visszafelé számol, és most az idei hatodik kiesésénél is csak ismételni tudom magam: "én sem állítom, hogy a Renault-nál rászakad a Kánaán, viszont az ellenkezőjét sem". Tessék választani! Balra a kettes státusz Verstappen mellett, míg jobbra a megbízhatatlan Renault motor. Ricciardo pedig választott, méghozzá a Renault-t Verstappen végül Bottas leterelése miatt elvesztette a gondosan őrzött harmadik helyét, a negyedikkel együtt. Az utolsó helyre visszaeső Vettel is „megelőzte” a holland ötmásodperces büntetése után. Én nem büntettem volna, csinált már durvábbakat is.Leszorítás lett a vége

Egyébként tudja valaki, hová tűnt a Mercedes hólyagosodása? Csak mert +2 kör, és Raikkönen kiesett volna, míg Hamilton ugyanolyan gondja megoldódni látszott. Tavaly ilyenkor hét pont előnye volt a britnek, most harminckettő. Kételkedik még valaki benne hogy hét futam múlva ötszörös világbajnok lesz? Most megint ott tartok, mint Németország után, amikor nekiadtam a címet. Ő lesz hamarabb ötszörös, nem Vettel.

A többiek:

Racing Point Force India: A még Stroll-mentes a csapat újra kettős pontszerzéssel zárt, és még mindig sajnálnám, ha Esteban Ocon csapat nélkül maradna.

Williams: Lance Stroll a tizedik helyről rajtolt és tizedik lett. Mindkét autó bejutott a Q2-be az időmérőn, amire hirtelen nem is tudom, mikor volt példa utoljára.

Renault: Carlos Sainz pontot szerzett, és óvást nyújtottak be Romain Grosjean Haasa és annak padlólemeze ellen. Külön érdekes, hogy akkor, amikor pontegyenlőségbe kerültek a Haasszal. Szerk.: az óvás sikeres, Grosjean diszkvalifikálsát követően Szergej Szirotkin az utolsó pontszerző. Életében először.

Toro Rosso: Keserédes hazai futam, dupla nulla. Brendon Hartley kiesett, Pierre Gasly kilencedik rajthelyről NEM lett pontszerző.

Haas: Kevin Magnussennek és a csapatfőnöknek mindene tele van Fernando Alonsóval, a pontszerző Grosjean pontszerzése a Renault óvásán múlik.          Az időmérőn nem értették meg egymást. 

McLaren: Dupla nulla, ezen nincs mit ragozni.

Sauber: Pénteken Marcus Ericsson beleállt a földbe (!), Charles Leclerc pedig vagy a Ferrari versenyzője lesz jövőre, vagy nem. Remélem, az lesz. Ideje végre nem elpazarolni egy Ferrari-juniort. Én nem féltem a ránehezedő nyomástól.

Ez történt tavaly. Hamilton a maga javára fordította a bajnokságot és többé nem adta át a vezetést.

Vitriol a Facebookon

(A képek nem tőlem származnak, és felhasználásukból nem keletkezik anyagi hasznom.)