Hamilton negyedszer

Egy négyszeres világbajnok minden sportágban nagy szó. Azonban ízlés kérdése, hogy a legsikeresebb brit F1-es versenyzőt a már most a legjobbak közé soroljuk, vagy megvárjuk ezzel a visszavonulását.Kilencedik hellyel lett meg a bajnoki cím

Teljesen mindegy, mit írok: ha Max Verstappen (vagy Valtteri Bottas) nyer, nincs címlapom. Indulatposzt következik. (Szerk.: megtört az átok, címlap!)

Ha gyenge a lelkivilágod, piros X.

Ha Hamiltonos vagy, és nem fogadod el, hogy én nem, piros X. Verstappeneseknek is.

A játszótér csak saját felelősségre látogatható. Nem akarok takarítani senki után, hogy mi volt ez a poszt.

***

Hamilton: 333 pont

Vettel: 277 pont

Most akkor a négyszeres bajnok Mercedes ugyanolyan jó csapat, mint a szintén négyszeres bajnok Red Bull, és Lewis Hamilton ugyanolyan jó versenyző, mint Sebastian Vettel? Ki dönti el ki a jobb, vagy egyenesen a legjobb? Az a jobb, aki előbb lesz ötszörös?

Ennyit írtam az überfantasztikusálomcsodálatos bajnokavató után, majd bezártam a Wordöt. A Twittert is. Facebook hírfolyamot is.

(Sírás.)

Megfogadtam, hogy többet nem nézem ezt a… Azt. Nem írok róla, mert éppen gyűlölöm.

Amikor utoljára gyűlöltem, egy hónapig képtelen voltam írni. Pedig sokkal rosszabb dolog történt annál, mint hogy ismét bajnokká avatták azt a személyt, aki bármit csinálhat, az én szememben csak sapkadobáló, gyűrűmutogató pózer lesz, akivel a celeb haverjai készítik az interjút, és akinek a celeb haverjai élőben üzennek a rádión. Hamilton-1 ez, nem Forma-1. Immár négyszeresen, a nemzetközi média támogatásával.

„A szurkolónak az a dolga, hogy elfogult legyen” – hangzott el a magyar közvetítésben.

Viszont a kommentátori székekben nem szurkolóknak kellene ülni:

„Hamilton a vállára vette a csapatot.”

„Volt bátorsága kimondani, hogy többé nem tiszteli Vettelt.”

„Érezze Bottas, hogy hol a helye.”

„Fel kell jegyezni a történelemkönyvekbe Verstappen körét.” – Egy Q2-es kört! -.-

Nem emlékszem a Vettel-korszakból olyan szánalmas pátosszal előadott nyalásra, mint amit az M4Sport alakít. Ha nem a Világlegjobbja Hamilton, akkor a Leendőviláglegjobbja Verstappen kapja a szerelmi vallomásokkal felérő ömlengést. Ugyan mi a franc vicces van abban, kedves Szujó Zoltán, hogy Vettel elvesztette a bajnoki címet? Monzában, Szingapúrban, Japánban, lényegtelen. Ha van az a mondás, hogy győztes nem magyarázkodik, miért kell folyamatosan azt sugallni, hogy tulajdonképpen a Ferrari engedte ki a kezéből Vettel címét? Mi lenne, ha legalább az elfogultságban következetes lennél? Döntsd el valahára, hogy az istenáldottaviláglegjobbja most önmagának, az űrautójának, vagy pedig a nemlétező sorsnak köszönheti ezt a sikerét. Is. Verstappent sem a sors kárpótolja az év első felében elszenvedett sikertelenségért, hanem… a csapata. Nem csodálom, hogy nem érted, vegyétek le a rajongói szemüvegeteket Gáborral, hogy jobban lássátok. Feltűnően csendben voltatok a Red Bull fanntassztikuss taktikájával kapcsolatban, aminek köszönhetően borítékolható volt egy újabb DNF a garázs „déli” oldalán.  Akit azért szerződtetett a Mercedes, hogy nyerjen

Őszintén és trollkodás nélkül kérdezem a Hamilton-drukkerektől, hogy mit szeretnek benne EMBERILEG. A Világlegjobbja abban is mesteri, ahogyan a csapaton belüli és kívüli vetélytársairól gondolkodik. Mintha az ő gerince attól erősödne, hogy hetente belerúg Nico Rosbergbe, mert még egy év távlatából sem fogja fel, hogy a német legyőzte őt. Év elején tiszteletköröket futott a Ferrarinál és Vettelnél, majd miután 66 ponttal a javára billent a bajnokság, beszól nekik, hogy többet várt volna tőlük. A kiszolgálójának érkezett új csapattársával kapcsolatban az a véleménye, hogy felőle nyerhet, de azért ne sokat. Persze csak ha a zsebében a negyedik bajnoki cím. Megtörtént. Jöhet az alamizsna Bottasnak, már ha az atyaúristenviláglegjobbja beleegyezik. Szerintem nem fog, és remélem, a Mercedes fejei sem tervezik Bottas megalázását.

A Red Bull amint tehette, ismét átcsapott egyversenyzős csapatba. Hello, 2016 Barcelona óta ez itt a Max Bull. Ricciardo bármennyire is szeret annak látszani, nem hülye, ő is tudja. Hányféleképpen lehet értelmezni, hogy Verstappen maga köré építheti a csapatot? Attól, hogy az elvakult Maxi-rajongók nem értik, vagy nem akarják érteni, én még moroghatok azért, amiért a Red Bull azt a pilótáját is el akarja marni, aki semmi okot sem adott rá. Egy héttel korábban Austinban a csapat állítólag elfelejtette tájékoztatni Ricciardót, hogy Verstappen nem egyszerűen új, hanem új, erősebb motort kapott. A csapat váltig állítja, hogy szóltak, ezzel szemben az ausztrál azt mondja, csak az időmérő edzés után mondták meg neki, hogy neki továbbra is a régi egység van beépítve. A motor minden előjel nélkül elszállt. A Renault beismerte, hogy gond van a megbízhatósággal, és mint számítani lehetett rá, az időhiányból kifolyólag nem sikerül egyik hétről a másikra megoldani a problémát. A Red Bull sem kapkodott. Ugyan Verstappen autójához hozzá kellett nyúlni pénteken, de semmi ijedtség nem látszott rajtuk. Ricciardo megnyerte a második, a holland pedig a harmadik szabadedzést, és hirtelen mindenki a Red Bull esélyeiről beszélt: kedvezett nekik a magaslati levegő, szóval beleszólhatnak a pole pozícióba és talán a győzelembe is.

Verstappen, akiről nem tudom, hogy a fentebb is emlegetett Q2-es körét végül feljegyezték-e a történelemkönyvek, mindössze 86 ezreddel csúszott le az első rajthelyről. Úgy látszik, nem múlhat el hétvége Verstappenhez köthető balhé nélkül. (A gyorskörön érkező Bottas feltartása, ami a kiadott közlemény szerint úgy történt meg, hogy közben nem történt semmi.) Szerintem sem kellett volna büntetni Verstappent, mert lehúzódott, legfeljebb megróni, csak megint a reakciója a probléma: „az ő baja, ha feltartottam”. Charlie Whiting mondata, miszerint Austinban „érzelmi alapon volt nehéz megbüntetni Verstappent”, nekem azt sejteti, hogy ha valami szituáció nem egyértelmű, inkább kihátrálnak a hollandra negatív döntés meghozatala alól. Azt csak egészen halkan jegyzem meg, hogy a verseny folyamán indokolatlanul életbe léptetett VSC szakasz volt olyan szintű beavatkozás, mint Verstappen kiküldése az austini pódium szobából. Jelen poszt írásakor még nem tudom, érkezett-e magyarázat az FIA-tól, hogy miért volt veszélyesebb helyen a Toro Rosso, mint a Renault. Ha a megnyitás hiánya az indok, az elfogadható.Hamilton: defekt, Vettel: vezetőszárny-sérülés

A Red Bull esélyei az időmérőn esélyre redukálódtak. Mindkettejüknek megvolt az oka elégedetlenkedni, de amíg Verstappen a második, addig Ricciardo a hetedik helyről várhatta a rajtot. Nagyjából három órával a verseny kezdete előtt bejelentették, hogy a hátralévő futamok érdekében motort és váltót cseréltek a 3-as rajtszámú autóban. Az ausztrál kipróbálatlan technikával kényszerült a rajtrács végére. A rövid mexikói pálya kedvezett a felzárkózásnak, és miután két kört követően már a kilencedik helyen haladt, nyugodtan kitűzhette maga elé a dobogót: Vettel és Hamilton elintézte egymást a rajt után, Verstappen pedig mintha számított volna rá, megköszönte a csetepatét, és senki által nem zavartatva élre állt. Ricciardo ezt már átöltözve nézhette végig, már ha végignézte. A hatodik körben megadta magát a motor, amit jobb lett volna még pénteken beépíteni. Ennyit érnének a Red Bullnak a csapatpontok? Ezt a hanyagságot (is) értettem azon, hogy ismét egyversenyzőssé váltak. A sors (haha) fintora, hogy verseny leintése után a győztessel törődtek legkevesebbet. Mivel határozatlan időre felfüggesztettem a hírolvasást, fogalmam sincs, mennyi figyelmet kapott azóta Hamilton árnyékában.

A Verstappen-Ricciardo házi DNF verseny állása: 7-5.

A többiek:

Williams: arra számítok, hogy Felipe Massa bejelentést tesz Brazíliában. Tudja, hogy inog a helye, és eszerint viselkedik a pályán is. A 19. születésnapját ünneplő Lance Stroll egyéni második legjobb eredményét érte el (6.).

Force India: kettős pontszerzés. Legjobb egyéni eredményét könyvelhette el Esteban Ocon is (5.), aki azt is elmondhatja magáról, hogy mind a huszonhét versenyét befejezte. Sergio Pereznek hazai pályán meg kellett elégednie a hetedik hellyel. A csapat majdnem 100 ponttal vezet a Williams előtt, és verseny már csak HATODIK helytől lefelé várható. Légüres térben lebegnek a konstruktőri bajnokságban, ők sem veszélyesek másokra, rájuk sem veszélyes senki.

Toro Rosso: dupla nulla új pilótafelállással, mert a Pierre Gasly - Brendon Hartley kettőst még nem próbálták ki egymás ellen. Danyiil Kvyat el se köszönhetett a csapattól. A hondás bejelentés óta nem nagyon fejleszthetnek. Gasly, aki nem is azt az autót kapta vissza, amiben az első két versenyét futotta, többet ült a garázsban, mint az autójában, külön rajtengedéllyel indulhatott. A francia célba ért, Hartley nem.

Renault: dupla nulla. Kár volt felírnom, hogy Carlos Sainznak csak csapatváltásra volt szüksége, és máris hozza az eredményeket. A spanyol volt az egyik, akit utolért a Renault-átok: már a rajtrácson füstfelhővel indult be az autója. Nem úszta meg Nico Hulkenberg sem. A hat Renault hajtotta autóból négy adta fel a versenyt.Két lábbal az autón, két lábbal a földön. Elektronikai zavar Hulkenberg autójában

Haas: a pohár félig teli. Kevin Magnussen befutott a nyolcadik helyen ÉS nem bosszantott fel senkit.

McLaren: a „nem lesz több motorcsere” jegyében mi mással indulhatott volna a hétvége, mint motorcserével. Bejutottak a Q2-be, de a büntetések után a rajtrács végére sorolták őket. Fernando Alonso a Hungaroring óta először szerzett pontot (egyet), Stoffel Vandoorne, akinél az új motort is vissza kellett cserélni régire, legalább annak örülhetett, hogy egy darabig maga mögött tartotta Hamiltont.

Sauber: dupla nulla. Marcus Ericsson a lehetőségeikhez képest egészen jó versenyt futott, a boxkiállásokig a 9. helyen haladt, majd egyedüli nem Renault-motoros versenyzőként kiesett.

Ez történt tavaly

Vitriol a Facebookon

(Kommentszabály: kulturáltan. Tényleg.)