Kilencedjére sem...

Kilencedik nekifutásra sem diadalmaskodott Lewis Hamilton Brazíliában, míg Nico Rosberg neve mellett most már kettő győzelem is szerepel. A német rendületlenül menetel a maga által kitűzött cél felé, miközben a jelek szerint világbajnok csapattársa elvesztette a motivációját. Illetve ahogy ő mondaná, belefutott a legnagyobb ellenfelébe: önmagába.

Kedves összeesküvés-hívők! Nico Rosberg nem azért győzött sorozatban másodjára, mert a Mercedes kárpótolni akarta az egész éves szívásért. Való igaz, fontos Rosberg második helye a bajnokságban, mert érdekesen nézett volna ki, ha a második erőt képviselő Sebastian Vettel közéjük ékelődött volna a tabellán. A friss bajnok Mexikóban is ízelítőt kapott abból, hogy milyen lehetett Rosbergnek két évig a szélárnyékában haladni. Esze ágában sem volt segíteni a csapattársát, és Rosberg sem kért belőle. Ment neki magától is. Akadt még valami, ami mindennél jobban befolyásolta az elmúlt két verseny végeredményét: miután Hamilton elérte, amit akart, a motivációja egyszerűen elszállt. Leengedett. A céltalanság a legrosszabb stratégia, amit elkövethetett. Hátradőlt, de közben ugyanazt az eredményt várta, mint a bajnoki cím megszerzése előtt. Tálcán kínálta magát a vereség. Nem az a baja, hogy Monza óta nem indult az élről. Sokkal több. Ez sértődöttség. Tehetetlenség, mert Rosberg nem törődik vele, elvan a maga elé tűzött céljával. Azok után, hogy felmosta Nicóval nagyjából az összes pályát, garázst, sajtószobát, meg mindent, ahol megfordultak, Rosberg nem adja meg neki az örömöt, hogy vesztesként viselkedjen. Ráadásul többet ért el, mint két győzelem: a feszültség nem hagyott alább, viszont szerepet cseréltek. A német nyugodt, élvezi a sikert, míg Hamilton pocsék vesztesként mentegetőzik, s azt sem akarja, hogy közös képek őrizzék meg az utókornak, hogy legyőzték. Ébresztő, egy bajnok nem viselkedhet így! Egy bajnok képes gratulálni a legyőzőjének is, főleg, ha már futamokkal korábban eldőlt a legfontosabb cím sorsa. Rosberg a lehető legjobb döntést hozta a sokfelől kinevetett háromfutamos minivébével. Dörzsölheti a tenyerét, nem is kívánhatna jobbat egy motiváció nélküli csapattársnál.

Pénteken még szó sem volt arról, hogy Hamilton újra magyarázni fogja a bizonyítványt. Állítólagos kimerültségével kapásból Rosbergnek kedvezett, de kiemelte, hogy kipihente magát és már minden rendben van vele, ő győzni jött ide. Végül kilencedjére sem tudta megszerezni a gyűjteményéből hiányzó trófeát. Árnyalja a képet, hogy egész hétvégén küszködött valamivel, hol a tapadással, hol az elektronikával, hol Rosberg szélárnyékával. Hol lenne a blogom az állandó melodráma nélkül? Hamiltont megint zavarni kezdte a garázs két térfele közötti információcsere. Megkérdőjelezte a csapat döntését, pedig jól tudja, hogy mennyire következetesen ragaszkodnak az azonos taktikához: optimális esetben nincs eltolt kerékcsere, amely szerint az jöhet ki egy-két körrel hamarabb, aki előrébb halad. Nem volt másképp Brazíliában sem. Rosberg állt jobban, így őt illette meg, hogy minden alkalommal őt hívják ki korábban. A nagy forgalom miatt az első boxkiállás mindkettejüknek úgy sikerült, mintha a Mercedes emberei a Wiliams szerelőitől vettek volna leckét. Ugyan Hamilton padlólemeze ütést kapott a futamon, de nem okozott neki hátrányt. Az elfékezései annál inkább. És amit a bevezetőben is megemlítettem: önmaga.

A minibajnokság állása a második forduló után:

Rosberg: 50 pont

Hamilton: 36 pont

Jenson Button a tizenkettedik motorral vágott neki a hétvégének. Azóta Fernando Alonso is ennyinél tart, aki alatt pénteken és szombaton is elfogyott az autó. Másodpercekkel Alonso időmérős megállása előtt akartam fogadást tenni, hogy ugyan melyik McLaren kényszerül a legutolsó sorba. Tragikomikus jeleneteknek lehettünk szemtanúi. A spanyol ahelyett, hogy rutinosan visszataxizott volna robogóval vagy az orvosi autóval a csapatához, kényelembe helyezte magát a pályabírói poszton, ahol aztán sztoikus nyugalommal süttette magát a napon. A közvetítésben is hosszan mutatott életkép még a kvalifikáció vége előtt önálló életre kelt. A futótűzként terjedő, photoshopversenyt kiváltó képsorok után akkora pofont kapott az év végére dobogót vizionáló Honda a két versenyzőjétől, hogy csak úgy csattant. Button és Alonso felszökött a pódiumra, amely tettükkel képletesen átvették az év legtöbb büntetését összeszedő csapatnak járó különdíjat. Idén nagyot nőtt Alonso a szememben. Róla szóló írásomban egóbajnoknak, csapatbomlasztónak, primadonnának stb. neveztem, de ahogy viseli ezt a McLaren „no powered by” Honda szenvedést, minden elismerésem.

Nem csak ő és Button élt a humor eszközével, hanem a hazai bloggerszféra egy szelete is:

  • Ha a Ferrari annak idején traktor volt, akkor ez mi? (Vitriol)
  • Kombájn.(http://rascasse-f1.blog.hu/)
  • McLaren Claas.
  • Nem Johnny Walker, hanem John Deere a szponzor. 

Felipe Massának semmi nem akart összejönni. Nem érezte az autót, Felipe Nasr feltartotta őt a gyorskörén, amiért a fiatalabb brazilt háromhelyes büntetést követően a tizenharmadik helyre soroltak vissza. Valtteri Bottas sem kezdett simán, még pénteken piros zászló alatt előzött, amiért ő is háromhelyes büntetést kapott. A versenyt az ötödik helyen körhátrányban fejezte be. Konstruktőri harmadik helyük felhőtlen ünneplése helyett a szintén pontszerző Massát tulajdonképpen még a futam megkezdése előtt vizsgálat alá vonták, mert a rajtrácson sorakozva a megengedettnél jóval magasabb hőmérsékletet mértek az abroncsain. Éljen a következesség. Monzában az alacsony guminyomás semmilyen következménnyel nem járt, ez meg diszkvalifikációt ért, így a 2007-es Kanadai Nagydíj után másodjára került kizárás Massa neve mellé. A csapat fellebbezett a döntés ellen, s megkérdőjelezték az FIA műszerének pontosságát.

Az év előzéséért díjat kapó Vettel (amit még a Hungaroringen vitt véghez) igazán elégedett lehet az újabb dobogójával. Úgy is, hogy szombaton még Mr Tapadást kereste, és úgy is, hogy „a senki földjén” versenyzett. „Versenyzett”. Az unalommal. Raikkönen szintén. Tudja valaki hol volt a Ferrari a közvetítésből? Legtöbbet a Rosberg-Hamilton húzd meg, ereszd meg üldözéses jelenetet láthattuk képernyőn, de azért akadtak rajtuk kívül is a pályán. Tudom, légüres térben haladtak a Ferrarik, egymással sem keveredtek akcióba, de szinte csak a boxkiállások idején láthattuk őket. Szokás szerint eltérő taktikán futottak, Vettel három, Raikkönen két kiállással teljesítette a versenyt.

A még mindig hivatalos motorpartner nélküli Red Bull ott szándékozik lenni a 2016-os mezőnyben, vélhetően a Renault-val, ám a Brazíliába hozott fejlesztéseik nem hozták meg a várt eredményt. A továbbfejlesztett motor eléggé hondásra sikeredett, nem érte meg, hogy Daniel Ricciardo mínusz tíz hellyel kezdje miatta a hétvégét.

Még a McLarenek is teljesítették a hetvenegy kört. Egyetlen kiesőként Carlos Sainzot regisztrálták. Már a kivezető körén megállt, s kár volt a mezőny után küldeni, mert nem jutott sokáig. Van honnan felállnia. A heidfeldi magasságokat/mélységeket idéző pechsorozat és Max Verstappen árnyéka teljesen beborította.

Pastor Maldonado, aki legtovább bírta közepes keveréken, a Marcus Ericssonnal összehozott ütközésért nem kapott büntetést.

A Force India nyolcéves történetének legjobb eredményét érte el azzal, hogy ötödikként zárta az évet.

Vége, ennél rövidebb bekezdéseket már nem tudok írni.

Vitriol a Facebookon

(Csak akkor szólj hozzá, ha káromkodástól és személyeskedéstől mentesen is megy!)

 Kép1 Kép2 Kép3 Kép4 Kép5